Jó tíz éve ért sokk egy társaságban. Egy kedves, abszolút humán beállítottságú és szakmájú ismerősöm száján csúszott ki: „Agrárország vagyunk.” Amikor felhívtam a figyelmét arra, milyen csekély a mezőgazdaság súlya a magyar gazdasági jövedelemtermelésben és foglalkoztatásban, a döbbent reakciója ez volt: „Így tönkretették?” Ekkor jöttem rá, hogy honfitársaim fejében még mindig régi mítoszok élnek a mezőgazdaság súlyáról, szerepéről a társadalomban.

Persze, ezekkel azóta is találkozunk. A tejtermelők most szerveztek éppen tüntetést a Penny Market központja elé, mert olcsón mert tejet árulni. És a cég vezetői ahelyett, hogy a magyar lakosság, a fogyasztók érdekeire hivatkoznának, mentegetőznek: nem tudtak elég tejet felvásárolni, ezért kellett importot behozniuk. A szlovák tej meg ilyen olcsó.

Mintha mindenki természetesnek venné, hogy a magyar embereknek akkor sem jár olcsó tej, amikor elérhető, a magyar tejtermelőknek viszont jár, hogy a rosszabb minőségű tejüket drágábban megvegyük.

2017-ben a felvásárolt magyar tej átlagos zsírtartalma 3,66% volt, a szlováké 3,79, a fehérjetartalom aránya 3,24% volt a szomszédok 3,37%-ához képest. (Egyébként egyik ország termelői sem lehetnek túl büszkék: az uniós átlag zsírtartalomra 4,03%, fehérjére 3,37%.) Persze a boltba kerülő tej fehérje és zsírtartalma azonos, hiszen szabvány írja elő.

De a felvásárolt tejből magasabb beltartalom esetén több egyéb terméket – vajat, tejszínt, stb. lehet előállítani, tehát az állattartás költségeit több terméken lehet megkeresni, nem csak a dobozos tejen kell behozni. Ezért tud olcsóbb lenni a holland sajt, a szlovák- sőt, néha az osztrák – tejtermék, mint a magyar. (És akkor még szót nem ejtettünk a hegyi vs. az alföldi legelőkön tartás okozta költségkülönbségekről, az állatállomány fajtaösszetételéről és a tartási technológiákról. Pedig ezek mind komoly szerepet játszanak abban, mennyiből is tud a gazda „kihozni” egy liter tejet.)

Mostanára masszívan elterjedt az is, hogy a Fidesz-kormány a magyar földeket a privatizáció során átjátszotta mindenféle csókosok és oligarchák kezére, akik nem értenek a mezőgazdasághoz, csak uniós támogatásokat akarnak aratni, és ez vezetett a mezőgazdasági teljesítményünk leromlásához.

Természetesen nem vitatom azt a nagy mennyiségű, aprólékos munkát, amit a földprivatizációk valóban durva eredményeinek feltárásában Ángyán József professzor elvégzett. Minden tiszteletet megérdemel, és jól rávilágít a rendszer működésére. De azért legyünk tisztában az arányokkal! A 2015-2016-os, három hullámban eladott földek a magyar mezőgazdasági terület igen csekély részét érintették. (Ettől még az, aki megszerzett belőle egy darabot, azóta jól keresett rajta.)

Magyarország teljes területe 9 millió 300 ezer hektár. Ebből kétmillió nem termőterület. (Települések utak, üzemek, stb.) További kétmillió erdő, tó, nádas, ami ugyan hasznosítható, de a mezőgazdasági tevékenység a szántókon, kertekben, gyümölcsösökben folyik. Ez 5 millió 300 ezer hektár.

A földprivatizáció súlya a magyarországi földterülethez képest

A teljes terület megoszlása                                                         Privatizáció által érintett

(Forrás: KSH Stadat, Ángyán-jelentés)

Nem lenne igaz a mezőgazdaságunk lecsúszása sem? De mennyire, hogy az! 1995-ben – már az első földprivatizációk lezajlása után – az agrárszektor transzformációs válsága miatt igencsak mélyen levő magyar GDP 8,4%-át állította elő. 2000-re ez 5,7%-ra csökkent, amiben fontos szerepe volt annak, hogy a Bokros-csomag nyomán a gazdaság kijött a válságból, az ipar és a szolgáltatószektor gyors növekedésbe kezdett.

A mezőgazdaságban pedig mindenféle „bombák” ketyegtek, folyt a küzdelem a külföldi földvásárlások ellen. Ezután megkezdődött a felkészülés az EU csatlakozásra, az európai támogatási verseny megszűnésére és a Közös Agrárpolitika szubvencióinak abszorpciójára. (Költségvetési pénzek helyett közösségiek felszívására az agrártermelők támogatása céljából.)

2005-re a mezőgazdaság súlya már csak 4,3% volt a magyar GDP-ben. Jobb és rosszabb évek ezt ide-oda mozgatták, volt 3,5% is (2009-ben és 2010-ben), 4,7% is (2014-ben). Mindenesetre látható, hogy a rendszerváltás utáni arány nagyjából felét tudja hozni a mezőgazdaság a hazai jövedelmekhez.

Ki rontotta ezt le? Tényleg tönkretették?

Erről is mítoszok tömege kering. Az egyik szerint a Magyarországon piacot szerezni akaró élelmiszerkereskedő láncok annyira gonoszok, hogy az itthon szállítási költségek nélkül (alacsonyabb tranzakciós költségekkel) beszerezhető termékek felvásárlása helyett inkább hűtőkamionokkal hozzák a külföldi árut, sőt: „szemetet”.

A tejnél már láttuk ennek valóságalapját.

Nem fogom Önöket fárasztani a többivel, de könnyen belátható: a közelben termelt termék minősége csak friss szezongyümölcsnél, -zöldségnél számít, meg a kereskedelemellenes sötétzöldeknél. Egyébként a hazai agrártermék versenyzik az unió többi tagállamában előállítottal. Az alacsonyabb fuvarköltség mellett a jobb minőség, jobb technológia lehetne az, ami jobb pozícióba hozza magyar gazdákat, ha lenne. (Szerencsére, azért mutatóban akad néhány ilyen agrárvállalkozás is.)

A magyar kormányok súlyos bűnt követtek el, amikor elhitették a szektor szereplőivel, hogy a hazai termelést meg fogják védeni az uniós versenytársak ellen. Átverték őket, hiszen pontosan tudják, hogy az Egységes Piac szabályai legfeljebb trükközésre adnak lehetőséget, az áruk szabad mozgását nem korlátozhatják.

De a bűnt a magyar lakosság („az emberek”) ellen követték el, hiszen a trükkökkel mégiscsak arra kényszerítik őket, hogy drágábban vegyék meg az élelmiszereket, mint tehetnék. Nem véletlenül költik a magyar háztatások jövedelmük negyedét élelmiszerekre.

Egy további makacsul továbbélő mítosz szerint a magyar mezőgazdaság gondjait az okozta, hogy a politika kitiltotta a magyar termékeket a volt Szovjetunió piacairól. Az tény, hogy a KGST-együttműködés során minden élelmiszert el lehetett adni a hiánnyal küzdő nagy partnernek. Csakhogy ez a hiány a szocialista gazdálkodás következménye (és életképtelenségének ékes bizonyítéka) volt.

Nem kevés gazdaságtervező munkát kellett abba belefektetni, hogy a világ legjobb termőtalajával (csernozjom) rendelkező Ukrajnában hárommillió ember éhen haljon (holodomor).

A rendszer bukása után a kolhozok szétesésével ott is megindult a mezőgazdaság privatizálása, és – láss csodát! – a terméseredmények növekedése. A magyar mezőgazdaság számára pedig megnyíltak – és tizenöt éve korlátlanul hozzáférhetőek – az Európai Unió piacai, ahova át is irányult a magyar élelmiszerexport. Meg persze, a többi volt szocialista országé is, mi tagadás, a magyarnál jóval sikeresebben.

De az ezredforduló után megjelentek a nemzetközi élelmiszerpiacon – exportőrként – a Szovjetunióból született államok is. Oroszország és Ukrajna ma már jelentős kivitelt teljesít gabonafélékből és az agrotechnológiai fejlődés még csak most jön lendületbe mindkét országban. (Oroszországban az uniós embargóra válaszul elrendelt élelmiszerbehozatali korlátozások nyomán, Ukrajnában a nyugati nyitás következtében.) Most már ők is beszállítanak az unió piacaira.

Az EU-ba irányuló élelmiszerexport néhány országból

(Forrás: Eurostat)

Az agrárium már nem a magyar gazdaság húzóereje. A magyar mezőgazdasági terméke iránt nincs kielégítetlen kereslet sem a hazai, sem a nemzetközi piacokon. Mégpedig azért, mert – tisztelet a kivételnek – nem jobbak, sőt gyakran rosszabb minőségűek és drágábban állítják elő őket, mint a versengő termékeket. A magyar lakosság (9 millió 800 ezer fő) megérdemli, hogy megfizethető és jó minőségű élelmiszerhez jusson, ezt nem írhatja felül annak a mintegy (gazdálkodók, segítő családtagok, alkalmazottak összesen) 420 ezer embernek semmiféle érdeke, aki a mezőgazdaságból kapja a jövedelme egy részét.

Milliárdok mentek a magyar gazdákhoz az uniós csatlakozás óta.

Fejlesztésre, tanulásra, versenyképesség javításra kellett volna fordítani szubtrópusi nyaralás és luxusterepjáró helyett. Most már elment a hajó. Most már a precíziós gazdálkodás kora jön, az pedig nem kispályás ügyeskedőknek való. Gratulálok annak a néhány mezőgazdasági vállalkozónak, aki már most is meg tud élni a piacról. Ők a jövőben, az uniós támogatások csökkenése után is meg fognak.

(Fotó: hvg.hu)