Sem a múlt heti HVG címlapsztorijának szerzői, sem e sorok írója nem “klímaszakértő”, ahogy nem az a megállíthatatlan felmelegedés miatt aggódó átlagos újságolvasó, nem szakértő a klímaharc önjelöltjéből nemzetközi ikonná vált fiatal Greta Thunberg, és nem szakértő az a politikus sem, aki a környezetvédelem mindig szépen hangzó jelszavával igyekszik választási pontokat gyűjteni, meghatalmazást szerezni a gazdaságba való radikális beavatkozáshoz, hogy racionalitás helyett a mindent elsöprő erény politikája érvényesüljön.

Nem is kell szakértőnek lenni: jó meghallgatni a nálunk hozzáértőbb emberek, tudósok álláspontját arról, amit ők tudnak jobban, de demokráciában végső soron mi döntünk. És mivel (még) szabad a nyilvánosság, jogunk van ellenvéleményeket is begyűjteni, hogy aztán mi dönthessünk olyasmiről is, ami nem a szakterületünk: energia- és gazdaságpolitikáról, jólétről, atomról, szélről, napról, szénről.

A HVG cikke azonban, mint egyébként minden témába vágó mainstream írás, nem ismer kételyt. Címlapján Orbánnak tűnő, mérges politikus látható, aki Fake news! táblával takarja el a hőmérőt, a lap pedig azt kérdezi: Miért fékezik a populisták a klímavédelmet? A klímavédelem tehát egyrészt

megkérdőjelezhetetlen axióma, jobb nem firtatni, mégis mit és milyen áron akarunk cselekedni,

másrészt aki “fékezni” próbálja, az populista – miért is? A populista a néphez közeli véleményt akarja hirdetni, márpedig eddig azt hittük, a nép túlnyomó többsége hisz a felmelegedésben, őszintén tenne a klímáért.

Lehet, hogy nem mindenki populista, aki megkérdőjelezi az uralkodó klímahisztériát, az állandó pánikolást? Lehet, hogy vannak tudományos érvek is az (amúgy mindig is folyamatosan létezett) hőmérséklet-ingadozások más kontextusba helyezéséhez? Lehet, hogy egy egyelőre bizonytalan és bizonyítatlan feltevés kedvéért egyelőre kár megszüntetni a kapitalizmust?

Lehet, persze, de mindez a cikkből nem derül ki. Az írás azt próbálja bizonyítani, hogy “A magyar kormány csendben beállt a klímaharcot akadályozók táborába”, és ezt azzal látja bizonyítottnak, hogy a kormány – természetesen a multik kedvéért, tényleg, eddig nem az volt a gond, hogy a Fidesz multiellenes? – megvétózta az uniós CO2-kibocsátás nullára csökkentésének bármilyen dátumát, merthogy a 2050-et túl korainak találta.

A klímaváltozásról másképp: mit mondanak a tudósok?

Ettől lett a (valóban populista) Orbán hirtelen klímaakadályozó, sőt, tagadó? Mikor a cikk is említi, hogy Budapest ratifikálta elsőként a párizsi klímaegyezményt? Meg hogy Orbán maga is Áder mellett áll ebben? Mit akarnak itt a szerzők bizonyítani?

Nagyon egyszerű: azt, hogy Orbán potenciális európai széljobbos partnereivel – Salvini, Strache, Le Pen, AfD – olyannyira a nemzeti szuverenitást abszolutizálja, hogy

még a klímatagadást is bevállalja, nehogy összeurópai vagy nemzetközi szinten kelljen fellépni az időjárás ellen.

Sőt, olvashatjuk a HVG-ben, a populisták klímaellenességének másik fő oka, hogy ezen keresztül tudják elmondani “kedvenc történetüket a korrupt elitről”, amely át akarja verni az embereket. Mi meg azt hittük, Orbánéknál korruptabb elit nemigen létezik az EU-ban. Milyen kedvenc klímatörténetet tudnának itthon eladni, amire itthon bárki vevő lenne?

Sőt, mondunk mást: nem “klímaellenes” és nem tudományellenes, aki nem fogad el készen bármilyen axiómát, aki pl. tud különbséget tenni a laposföld-teóriák, az oltásellenes őrület és a valóban tudományos vita középpontjában álló klímaváltozás között.

“A tudósok 97 százaléka egyetért” – egy mítoszról, röviden:

Soha senki nem tagadta, hogy a klíma folyamatosan változik. Azt viszont teljesen legitim tudományos és társadalmi vita övezi, hogy valóban az ember okozza-e, vagy mondjuk naptevékenység; hogy valóban a CO2 vagy mondjuk a vízgőz felelős-e túlnyomórészt az üvegházhatásért; hogy eleve érdemes-e elátkozni a széndioxidot; hogy ha most kicsit emelkedik is a Föld hőmérséklete, az szükségszerűen káros-e, vagy lehet-e esetleg olyan jótékony hatása, amiről valamiért sosem beszélünk?

Nem először és valószínűleg nem utoljára foglalkozunk a klímahisztériával, fő érvünket az egyszerűség kedvéért idemásoljuk:

Az egyelőre erősen felfújtnak tűnő klímaveszéllyel valójában a termelést és a fogyasztást korlátozni akaró nettó ember- és technológia-ellenes, antikapitalista és antiglobalista erők akarnak tudományos mezben tetszelegni, a világ jólétét, elképesztő haladását egy egyelőre csak kérdéses számítógépes szimulációkban tetten érhető apokalipszis oltárán feláldozni.

Nem véletlen, hogy a klímaszkeptikusok jó része a szabad piac híve, hiszen úgy látják, és nem alaptalanul, hogy a legtöbb radikális környezetvédő úgy áll hozzá, mint a cikk keretes anyagában idézett tüntető magyar fiatalok, akik a Bella ciao dallamára építenének gazdasági növekedés nélküli, nulla kibocsátásos, de nyilván nagyon harmonikus és természetbarát jövőt.

A HVG írása azonban itt is torzít: a mainstreammel szembeérvelő amerikai szabadpiaci intézetek, mint a Heartland Institute nem “települtek át” Európába, nem a dohánylobbitól tanultak el “fogásokat”, csak ha kell, európai konferenciákon is igyekeznek csillapítani a mindent elöntő alarmizmust, a “12 év múlva vége a világnak, éhezünk, özönvíz jön, eltűnnek a szigetek” jellegű, a magyar hetilapba is beszivárgó nonszenszt (Fokasz Oresztész: “Annyi mindenesetre biztos, hogy az előttünk álló néhány generáció rosszabbul fog élni, mint szüleik és nagyszüleik”).

Beszéljünk világosan: a környezetért, a Föld jövőjéért tenni valóban kulcsfontosságú, de klímapánikra semmi okunk. Ne bélyegezzük meg, ne hallgattassuk el a tudományos eredmények fő hajtóerejét, a kétséget. A folyamatos klímaváltozások miatt közös gondolkodásra, értelmes útkeresésre, a források ésszerű felhasználásáról szóló racionális vitára viszont égető szükség lenne.