Kizsákmányolás. Ez volt Marx legerősebb és leghatékonyabb mémje: Proletárok! Nem látjátok, de én látom: kizsákmányolnak benneteket, ugyanúgy, ahogy a földesúr erővel elvette a tizedet és szűz lányaitokat. Ez a marxizmus morális ereje: az elemi felháborodás a láthatatlan, de mégis létező kizsákmányolás miatt, ami miatt a dolgozók szegények, s gazdagok a semmit nem csináló, henyélő tőkés pénzeszsákok. A pénzük, a tőke dolgozik helyettük, s a munkás izzadsága termeli nekik a jólétet.

Erre a kizsákmányolás-koncepcióra épült rá a marxizmus politikai ereje: hogy a munkások valójában osztályt alkotnak, s csak úgy tudják megszüntetni a kizsákmányolást, ha felszámolják a kizsákmányoló rendszert, a kapitalizmust, s megteremtik a szocializmust, ahol majd a sült galambból mindenkinek igénye szerint jut. Sőt, a tervgazdálkodás fog igazi gazdagságot teremteni mindenkinek a termelés anarchiája helyett.

Pár évvel A tőke megjelenése után, a közgazdaság marginális forradalma nyomán tarthatatlanná vált a munkaérték-elméletre alapozott marxi kizsákmányolás-elmélet. Marx persze már A Tőke I. kötetének megjelentése előtt rájött, hogy elmélete ellentmondásait nem tudja feloldani. Nem véletlenül hagyta abba gazdasági írásainak folytatását 1863-ban (a kézirat-tengerből állította össze Marx halála után Engels A tőke III. kötetét). De persze forradalmár volt, s jobban érdekelte az általa gyűlölt kapitalizmus megdöntése, mint a „tudományos” igazság. Így publikálta A tőke I. kötetét, mélyen hallgatva a korábban felfedezett ellentmondásokról.

Böhm-Bawerk 1899-ben megjelent könyve után komoly közgazdász nem foglalkozott többet a marxi tévedésekkel. Maguk a marxisták is fokozatosan feladták a marxi kizsákmányolás-elméletet, miközben megőriztek (illogikusan, de politikai célból teljesen érthetően) a kizsákmányolás morális vádját és az ebből következő antikapitalista politikai programot.

Kapelner Zsolt frissen megjelent írása kiváló példa arra: milyen légvárakat kell építeni a kizsákmányolás mémjének igazolására, hogy fenntartható legyen az antikapitalista álláspont.

*

Igazi modern (szégyenlős) poszt-marxistaként, Marx már csak lábjegyzetekben említődik meg, ahol Kapelner elmondja, hogy a kizsákmányolás legnagyobb hatású elmélete Marxé, s az általa ismertetett szerzők elméletei is marxi hatásra születtek, egyben kételyét is kifejezi az eredeti marxi kizsákmányolás elmélettel szemben. 

Szóval lássuk, mennyire tartható a marxi mém, ami elszakad az eredeti (téves, hibás, alaptalan, stb) marxi koncepciótól, de alkalmazásával Kapelner Zsolt mégis eljut az eredeti marxi végkövetkeztetéshez: csak a kapitalizmus felszámolása szüntetheti meg az egyenlőtlen uralmi helyzetet és az ebből fakadó kizsákmányolást.

Nicolas Vrousalis elméletére támaszkodva, Kapelner Zsolt szerint a kizsákmányolás forrása a rendelkezési hatalom egyenlőtlen elosztása, ami révén uralmi viszony jön létre munkaadó és munkavállaló között. A munkaadó úgy zsákmányolja ki a munkavállalókat, hogy közte és a munkavállaló között egyenlőtlen hatalmi viszony (uralmi viszony) áll fenn, s ebből hasznot (profitot) húz. Kapelner szerint ennek a helyzetnek az alapja a következő:

1.) A munkakeresőket úgy állítja be, mint akik „nem mobilisak”, akik – példái szerint – csak a lakóhelyükön csak egyetlen gyárban, egyetlen munkáltatónál kaphatnának állást, vagy akiknek mobilitásra csak elvileg van lehetőségük: „munkavállalók előtt is – elviekben – nyitva állhat a lehetőség, hogy megpróbáljanak máshol munkát találni, és vállalják az irdatlan kockázatot, hogy erőforrások, szociális védőháló híján kísérletük katasztrofális kudarcba fullad, és mind ők, mind a tőlük függő családtagok egyaránt mélyszegénységbe és kilátástalanságba jutnak.”

2.) A nem mobilis munkavállalókkal szemben a munkaadók mobilisak, akik bármikor úgy dönthetnek, hogy “inkább felszámolják ezt a munkahelyet és tovább állnak, a helyieket pedig munkanélküliként és nélkülözőként sorsukra hagyják, utóbbiak ez ellen nem tehetnek semmit.” Persze, hogy megemlítődik a nemzetközi nagytőke, a német autógyárak és a nemzeti tőkésosztály.

3.) A munkahelyi uralmi helyzet illusztrálására a wc-re való kimenés engedélyezésének az esete szolgál. Azonban ez az érvet kétszeresen is gyengíti a szerző: először is megnyugtat bennünket, hogy a wc-használat feletti rendelkezési jog nem biztos, hogy anyagi kizsákmányolásra vezet. Másodszor pedig azzal gyengíti, hogy egy tűzoltó-parancsnok esetében viszont jogosnak tartja a magasabb pozícióból fakadó uralmi és fizetési egyenlőtlenséget, kivéve, ha a parancsnok magasabb pozíciója révén kirúgás terhe mellett arra kényszerítené beosztottjait, hogy jövedelmük egy részét adják át neki „ajándékként”.

A kétszeres cáfolat miatt a 3. eset inkább érzelmi aláfestést szolgál, s nem rigorózus tudományos következetességből fakadó általános kizsákmányolás forrást. Kapelner a munkahelyi hierarchikus rend uralmi helyzetéből fakadó egyenlőtlenséget, s az abból fakadó jövedelem- és parancsuralmi helyzetet maga gyengíti. Ugyanis egyik esetekben elfogadhatónak tekinti, a másik esetben viszont csak egy tényező egyenlőtlen voltát kifogásolja, s nem terjeszti ki más területekre.

Ráadásul, a felhozott példa esetén nehezen megállapítható, hogyan is lehet elkerülni bármilyen társadalmi rendszerben a munkavégzési fegyelem teljes feloldását olyan munkakörökben, ahol emberek közötti kooperáció minimális szükséglete létezik a munkafolyamat technológiai fegyelmet is megkövetelő jellege miatt. Ezért önmagában a fegyelem elvárása biztosan nem alkalmas ok arra, hogy valaki a társadalom alapszerkezetének radikális megváltoztatására törekedjen.

Marad a nem-mobilis munkavállaló és mobilis munkaadó ellentétéből fakadó csapdahelyzet. Ezt a helyzetet a Mérce szerzője a verembe esett turista és az őt csak aránytalanul súlyos áron kiszabadítani hajlandó megmentője költői metaforájához hasonlítja. El kell ismerni, akár Csurka István is büszke lehetne erre gyönyörű költői metaforára.

A valóság azonban más.

*

Először is, nagyon kevés olyan település van Magyarországon, ahol csak egy munkáltató lenne (talán nincs is). Nagyon sok munkát kereső valóban nem mobilis, vagy aránytalanul nagy gondot jelent a kimozdulás, de azért nagyon sok munkavállaló mozog, keresi a jobb élet lehetőségét. Az utóbbi években 600 ezer munkavállaló hagyta el az országot jobb munka reményében. Többszázezer munkavállaló váltott régiót, költözött el olyan településekre, ahol több a munkalehetőség, mint eredeti otthonában volt.

Sok százezren ingáznak naponta lakóhelyükről más településekre jobb munkahely reményében. Sok vállalat 20-30%-os fluktuációval küszködik, mert az elégedetlen munkavállalók fogják a kalapjukat, s máshol keresnek jobb munkahelyet. S ha a potenciális munkavállaló nem lenne mobilis, akkor maguk a munkaerőhiánytól szenvedő nagyvállalatok egymással versengve segítik a munkát keresők mobilitását: munkáslakásokat építenek, átköltözési és letelepedési támogatást adnak, hozzájárulnak az ingázási költségekhez, ingyenes buszjáratokat szerveznek akár 50-60 kilométerre levő falvakba is, csak hogy legyen munkáskéz a gyárakban.

Az élet nem habostorta – ahogy azt Virág elvtárs egy hivatalból nem kizsákmányoló, marxista alapokon alapuló rendszerben megállapította, ahol fallal védekeztek a munkavállalók kimenekülése ellen. A kapitalizmus sem habostorta, de nem „verem”. Nem jelent röghöz kötöttséget. Sőt. Nyitva állnak a határok a minden irányú mobilitásra, s nagyon sokan élnek is vele.

Kapelner érvelésének másik oldala is sántít. A helyzet ugyanis az, hogy a statisztikák szerint, pont a nemzetközi vállalatoknál, az olcsó munkabéreket kihasználó, nemzetközi piacra termelő vállalatoknál jobbak a munkafeltételek, magasabbak a bérek, s nem a hazai piacra termelő, helybeli – s ezért kevésbé mobilis – vállalatoknál. Pont a cikkben negatív hangsúllyal nevesített német autógyárak kínálják a legjobb munkafeltételeket, náluk vannak a legerősebb szakszervezetek.

Ha a magas fizetés és a jó munkakörülmények jelentik a kizsákmányolás legmagasabb fokát – akkor azt hiszem, úgy vagyunk ezzel a kizsákmányolás-fogalommal, ahogy az észak-koreai munkavállalók lehetnek, akik titokban nagyon várják már, hogy kizsákmányolt dél-koreai testvéreik sorsában kelljen nekik végre osztozkodni a kizsákmányolás-mentes marxista földi paradicsom helyett.

Természetesen, nem azt akarom állítani, hogy nincs visszaélés a munkahelyeken, s hogy nincs kiszolgáltatott munkavállaló, s hogy nem lenne jobb, ha jobbak lennének a bérek, könnyebb a megélhetés. Nagyon sok probléma van, de nem mindegy, milyen megoldást keresünk a problémákra. A marxista mémek, a költői metaforákra építő áltudományos féligazságok viszont sajnos a betegségek gyógyítása helyett könnyen okozhatják a gyógyítani vágyottak helyzetének romlását.

Jusson eszünkbe azoknak a szerencsétlen munkások és parasztok sorsa, akik a kapitalizmus megdöntésétől a földi paradicsomot várták, s ehelyett tízmilliók halálát eredményező éhínségek, rabszolgatáborok, röghöz kötés és kiszolgáltatottság lett a sorsuk.

(A szerző az MTA TK kutatója. Fotó: toolshero.com)