Hírcsatornák

Túlóratörvény: vigasztaló szép üzenet munkavállalóknak

2018. december 13., 14:19
Szerző: Tóth András

Címkék: , , , , , ,
KinyomtatomElküldöm1 Hozzászólás
Twitter

Tegnap a Parlament elfogadta a Munka törvénykönyvének a szakszervezetek által “rabszolgatörvénynek” nevezett módosítását, az ellenzék hangos parlamenti, majd utcai tiltakozása ellenére. A módosítás lehetővé teszi, hogy – önkéntes, kétoldalú megállapodás alapján – a munkavállaló akár évi 150 óra plusz túlórát vállalhasson, a munkáltató által elrendelhető évi 250 órás keret felett.

A másik sokat kritizált szabálya a módosításnak lehetővé teszi, hogy három évre lehessen kitolni a munkaidő keret megállapodást. S még több ehhez hasonló, a termelés rugalmasságára lehetőséget tartalmazó módítást tartalmaz a csomag. A kormány állítólag a német befektetők kérésére lépett, amit később cáfolt a miniszterelnök, de egy másik miniszter megerősítette, hogy a magyar munkáltatók kérésére lépett a kormány.

A módosítás másik indoka az volt a kormány részéről, hogy a gyakorlati életben így is, úgy is elég sok munkáltató kikényszerítette a rugalmas munkaidőt, s a törvényi szabályozásnál hosszabb túlmunkát. Egy szakszervezeti vezető nyilatkozatából ki is derült, hogy az egészségügyben már régóta gyakorlat a törvény szabályozáson felüli önkéntes túlóra, aminek mértéke 416 óra, meghaladja a most a kormány által előírt 400 órát.

A módosítás harmadik indoka az volt, hogy az elmúlt két évben jelentősen nőttek a bérek, de fontos a versenyképesség megőrzése, s ennek egyik kulcsa a rugalmasabb, a termelés követelményeihez jobban igazítható munkaidő. S végül az is indok, hogy ez is eszköz a vállalatok munkaerőigényének kielégítésére, s a munkaerőhiány enyhítésére.

Hiába kértek a szakszervezetek némi kompromisszumot, majd követelték a visszavonását, a kormány hajthatatlan maradt.

Nem bízunk a piacban. Az államban bízunk. Az okos, bölcs államban, a mi államunkban, a mi általunk demokratikusan megválasztott képviselőkben. Természetesnek tartjuk, hogy az állam véd meg bennünket. Az állam szabályozza a túlmunka mértékét, mert a gonosz munkáltatók a hét bőrt is lehúznának rólunk.

Alacsony a nyugdíj – az állam adjon többet! Kevés a gyermek – az állam támogasson! Alacsonyak a fizetések – az állam emelje a béreket, a minimálbért! Sok a dohányzás, alkoholfogyasztás – az állam vessen ki büntetőadót! S közben szidjuk az államot, mint a bokrot, mert nem arra költ, nem azt szabályozza, ami a szidalmazónak jó lenne, hanem mások ízlése, elvárása, érdekei szerint költi az adófizetők pénzét és a szabályozza életvilágunkat.

Reménykedünk, hogy a “mi” kormányunk a nép, a többség szava szerint dönt, a nép szája íze szerint kormányoz – hiszen “mi” vagyunk a nép, mi vagyunk a megrendelők, s nem a gonosz multik, vagy az IMF.

De az állam védőkarjában való bizakodásnak az a hátránya, ahogy ez esetben is történt, hogy az állam nemcsak a “mi” hangunkat hallja meg, hanem lehet hogy másokét is, mérlegel és nem csak úgy dönthet, ahogy “mi” szeretnénk.

A munkaerőpiacon a munkavállaló állami védelmének az a hátránya, hogy az állam óhatatlanul  csak olyan, mindenkire vonatkozó általános szabályokat tud hozni, amelyek rugalmatlanok az élet sokszínűségével szemben. Emiatt egy vagy több befektető kedvéért hozott szabály nagy kiszúrást jelenthet a kevésbé nyereséges vállalatoknál, vagy munkaerőhiánytól nem sújtott cégéknel dolgozóknak, ahol majd a munkáltató esetleg ellenszolgáltatás nélkül akar élni az újabb törvény nyújtotta lehetőséggel, a költségcsökkentés érdekében.

S általában, az adók, az állam által elrendelt korlátok és terhek rettenetesen megdrágítják a munkavállalók alkalmazásának költségét. Semmi nincs ingyen. Mindennek ára van.

Az állami szabályozás védi a munkavállalót. Annyira védi, hogy néha a munkavállalók is jobbnak látják, hogy kijátsszák az állami védelmet, mert a szabályok betartásával nem lenne munka, vagy nem lenne elég pénz a másnapi bevásárlásra. Néha meg kénytelenek engedni a munkáltatónak, elfogadni, hogy a munkáltató visszaél hatalmával, mert az állam messze van, de a gyárkapu előtt húsz másik ember vár munkára, aki simán bevállalja a feketézést, a szabályszegést csak azért, hogy legyen pénze.

Amerikában, ahol jóval rugalmasabb a foglalkoztatás szabályozása és alacsonyabb a munkáltató és munkavállaló adóterhelése, alig van munkanélküliség. A humánus szabályozására büszke Európában jóval magasabb a munkanélküliség, s a munkaerőhiány szinte kivétel. Nem véletlen. A vicc szerint csak a költekezésben egymással vetélkedő milliárdosok büszkék arra, hogy valamit drágábban vesznek meg, mint a másik.

Mi a munkavállaló érdeke? Szerintem a legfontosabb érdeke, hogy nagyobb legyen a munkáltatók versenye a munkavállaló nyújtotta szolgáltatásért, mint fordítva. Akkor van igazán alkuhelyzetben a munkavállaló, ha másnap tovább állhat, ha úgy érzi, hogy nem fizetik meg, hogy kizsákmányolják, ha úgy érzi, kiszúrnak vele, ha embertelenül bánnak vele, ha nem tudja a munkavállalást családi, magánemberi létével összeegyeztetni.

Ennek lehet oka a túl sok túlóra, a túl sok hétvégi műszak, a főnök szemétsége, vagy az alacsony fizetés. Az a jó a munkavállalónak, ha minden kirakatban ott a nagy tábla: munkatársat keresünk. S nem az a jó, hogy a munkanélküliek kétségbeesve járkálnak fel-alá nagy táblával a nyakukon: bármilyen munkát elvállalok.

 

Ha munkaerőhiány van, akkor a munkavállaló tovább állhat, mert tudja, holnap biztosan lesz új munkahelye. Ha munkaerőhiány van, akkor nem kell félni a munkahelyről való kilépéstől, mert bárki számíthat arra, hogy holnap új munkája lesz, talán jobb feltételekkel, magasabb fizetéssel.

Ha a munkáltatók versenyeznek a munkavállalóért, akkor a munkavállaló diktál. S a munkáltatónak kell odafigyelni a “humán erőforrásra”, a munkavállaló érzékenységére, elvárásaira. Mert, ha nem, fel is út, le is út, a munkavállaló veszi a kalapját, és a szomszédból röhög a munkavállalót kereső volt főnökén.

S akkor lehet szakszervezetet is alakítani, közösen fellépni a jobb feltételekért, ha a munkavállaló van nyeregben. Mert sokan vannak olyanok, akik nem akarnak tovább állni, mert szeretik a munkájukat, szeretik a munkatársaikat, ragaszkodnak a megszokott munkahelyükhöz, s mert nem általában elégedetlenek, csak néhány dolog szúrja a szemüket.

Tapasztalatom szerint azok a munkavállalók hoznak létre szakszervezetet, akik nem akarnak munkahelyet váltani, de szeretnék jobb belátásra bírni főnöküket, a munkáltatót, kompromisszumot találni vele a munkavállalók számára fontos kérdésekben. De a szakszervezeti alku sikeréhez az kell, hogy a munkáltatónak legalább olyan fontos legyen a kompromisszum, mint a munkavállalóknak. Ha a két fél kölcsönösen függ egymástól.

Magyarországon 2018-ban, végre, harminc év után előállt az a helyzet, ami a piacgazdaság természetes állapotának kellene lennie: a munkáltatók versengenek a munkavállalókért, s nem munkanélküliek tömege reménykedik, hátha lesz állás valahol, mindegy mi, csak legyen már.

Sajnos ez az új helyzet, a munkaerőhiány, nem csak a várva várt hosszan tartó gazdasági fellendülés és a magánszektor munkahely-teremtésének következménye, hanem szerepet játszik benne a munkavállalók nagyarányú kivándorlása is annak nyomán, hogy egész Európa munkaerőpiaca kinyílt, miközben a hazai fizetések még mindig nagyon alacsonyak. Sajnos a munkaerőhiányba az a szomorú tény is belejátszik, hogy fogy Magyarország lakossága, folyamatosan csökken az aktív korú lakosság száma. De akármi is az oka,

a munkavállalók szempontjából csoda történt: végre ők vannak inkább nyeregben. Hülye a főnököm? Kiszúr velem? Kevés a fizu? Adj isten, holnap már be se jövök. Vagy megváltozol, vagy megszökök.

Sok helyen látom, még benne van a munkavállalókban a félelem, még nehezen mozognak, még nem mindig hiszik el a szemüknek, hogy már értékesek, s nem kicserélhető csavarok. Nem véletlen, hogy egyre több vállalat panaszkodik: óriási a munkaerő-fluktuáció. Az évi 10 százalékos vagy magasabb fizetésemelések 2-3 százalékos infláció mellett jelzik, hogy a munkáltatók megértették, új világ kezdődött. Amikor a munkavállalóval is számolni kell.

Ebben az új helyzetben döntött úgy a kormány, hogy a vállalatoknak kedvezőbb módon módosítja a munkatörvénykönyvét. Annyira hozzá vagyunk szokva az állam védőkarjához, hogy rabszolgatörvénynek tartjuk a korábban felállított állami korlátozás fellazítását. Ráolvassuk a demográfiai és kivándorlási válságot. Félünk a kiszolgáltatottságtól, a saját érdekeit követő munkáltatótól, aki igyekszik majd rugalmasabb foglalkoztatással csökkenteni költségeit. Félünk, hogy még kevesebb idő jut családunkra, gyerekünkre.

S biztos lesznek munkáltatók, akik visszaélnek az új lehetőséggel. S biztos lesznek kiszolgáltatott munkavállalók, akik kénytelenek lesznek „önként” elfogadni a munkáltató visszautasíthatatlan kérését, mert féltik munkahelyüket. S lesznek, akiknek ez lesz az utolsó lökés, hogy inkább a Kärtnerstrassen a McDonaldsban süssenek egy hambit, mint itthon látástól mikulásig gürizzenek.

Mégis, nem teljesen nyilvánvaló módon, de a munkavállalók is jól járhatnak ezzel a módosítással. A piac törvényszerűsége ugyanis az, hogy a szabadabb alku több lehetőséget teremt. Ez rövid távon a munkáltatók javát, de hosszútávon a munkavállalók javát is szolgálhatja.

A munkavállalók érdeke ugyanis az, hogy minél nagyobb legyen a munkáltatók versenye értük. Ennek kulcsa, hogy minél több munkahely legyen. Több munkahely, mint munkavállaló. Ha nagyobb a verseny a munkavállalóért, akkor megváltozik, vagy legalábbis egyensúlyba kerül a kiszolgáltatottság mértéke. Én függök tőled, te függsz tőlem – alkudjunk, mi az ami neked, mi az ami nekem jó. Hogy mindketten jobban járjunk.

A munkahelyteremtés üzlet a befetetőknek, a munkáltatóknak. Megéri – nem éri meg. Nyerek rajta vagy nem vesztek rajta? Drága a munkaerő? Kösz, akkor inkább Ukrajna. Merev a szabályozás? Kösz, akkor inkább veszek három lakást, kiadom és megvagyok. A rugalmasság olcsóság. Munkahelyet teremt. Vagyis fenntartja a most kialakult munkaerőhiányt.

Ha tartós marad a munkaerőhiány, akkor a munkavállalók szabad mozgása és a szabad szervezkedés (szakszervezetek létrehozása és alkuja) gátló ereje erősebb lesz, mint egyes munkáltatók kiszipolyozásra épített stratégiája.

Az állami szabályozás fellazítása magára hagyja a munkavállalót. Kezdetben nem feltétlenül lesz jobb. Mégis, ismétlem újra, a piac furcsa szabályszerűségei miatt, hosszú távon a munkavállalók is jól járhatnak. Bátorság, összefogás, élelmesség, s mozgékonyság a munkaerőpiacon megteremti az ellensúlyát a munkáltatói hatalommal való visszaélésnak. Csak maradjon fenn a munkaerőhiány. Ennek kulcsa pedig a kevesebb szabályozási teher. És az adócsökkentés.

S igen, nem elég a piac vak ereje. Kell a bátorság, az összefogás, vagy az élelmesség. Ez a munkavállalók saját fegyvere. Akik helyben akarnak maradni, szervezkedjenek, csináljanak igazi szakszervezetet, amely helyben azért küzd, ami fontos a munkavállalóknak: kevesebb túlóra, mint amit a törvény megenged, vagy magasabb túlórapótlék azonnal, hogy megérje a túlmunka. Aki meg inkább tovább állna, keressen jobb, emberségesebb munkahelyet, s leginkább tanuljon, fejlessze önmagát, s legyen képes minél több munkát ellátni. Minél többet tud valaki, annál nagyobb az esélye arra, hogy munkát találjon.

De ahhoz, hogy mindenki jól járjon a munkaerőpiacon, kell még egy fontos kormányzati lépés. Mint ismeretes, Magyarország világbajnoki szintén van a munka adóterhelésének versenyében. Varga Mihály a választások előestéjén egyszámjegyű személyi jövedelemadó lehetőségéről beszélt. Várjuk, hogy azzal is segítse a munkáltatók versenyképességét és a munkavállalók holnapi jobblétét a kormány, hogy helytáll ígéreteinek, s valóban érzékelhető adócsökkentéssel támogatja a vállalatok munkahely teremtését.

Az eddigieknél nagyobb ívű adócsökkentésre van szükség ahhoz, hogy a vállalatok versenyképessége fennmaradjon az emelkedő bérek ellenére is, s munkavállalóknak is több jusson családjukra.

(A szerző az MTA TK kutatója. Fotók: hvg.hu, MTI)

KinyomtatomElküldöm1 Hozzászólás
1 hozzászólás
  1. […] megjelent: kapitalizmus.hvg.hu. Szerző: Tóth András, az MTA TK […]

Véleménye van? Ossza meg velünk!

Jelentkezzen be az alábbi szolgáltatások valamelyikével:

© Minden jog fenntartva! 2019 HVG Kiadó Zrt.