“A Magyar Nemzeti Bank tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, ezzel az aranykészlet nagyságát a 70 évvel ezelőtti historikus szintre emelte, jelentette be a jegybank kedden.

A döntéssel 2018. októberében a jegybank nemesfém-állománya a korábbi 3,1 tonnáról 31,5 tonnára, azaz tízszeresére emelkedett, melynek értéke mintegy 1,24 milliárd dollár. A nemzetközi tartalékon belül az aranytartalék aránya ezzel 4,4 százalékra emelkedett, ami megfelel a nem-euróövezeti közép-kelet-európai országok átlagának – olvasható a jegybank honlapján.” (hvg.hu)

*

Az emberiség nagy részének az arany és az ezüst a legfontosabb pénznek számított évezredekig. Már időszámításunk előtt 4000 évvel Egyiptomban vagy a hettita birodalomban élő mezopotámiai „nagy” kereskedők időről időre aranyrudakkal fizették ki a vásárlásaik és eladásaik egyenlegét. Az arany mellett kisebb értékű cserékben párhuzamosan még alkalmaztak más pénznek számító árucikkeket, sót, állatbőrt, bronztőrt, vasszöget. Az arany állt a pénzpiramis csúcsán, bár nem kizárólagosan azt használták csak pénzként. A pénzérmeverés technikájának felfedezése elősegítette az arany és ezüst további térhódítását az időszámítás előtti VI.-VII. században.

Az arany és ezüst alapú pénzrendszer nem volt tökéletes. Mint minden árunak, a nemesfémeknek is ingadozott az értéke a kereslet és kínálat függvényében. Adam Smith is megállapította, hogy évszázadok távlatában a búza értéktartóbb az aranynál, de az arany árának éves ingadozása kisebb, mint a búzáé. Éppen a termelés és csere szempontjából fontos rövidtávú értékállósága tette az aranyt megfelelő pénzzé az emberek közötti csereügyletekben.

Miután az emberi ízlés lassan változik, a pénznek számító tárgyhoz jutó eladó biztosan remélhette, hogy jó ideig, ameddig előrelátása kiterjed, a birtokába jutott pénz megőrzi értékét, s emiatt a következő csereügylet során felhasználhatja, mint ellenértéket egy számára fontos tárgy, szolgáltatás megvételére. A nemesfémpénzek relatív értékstabilitása egyben garantálta a hitelkamatok relatív stabilitását. A hosszú XIX. században, az aranyalapú pénz általánossá válásának korszakában, a kamatláb átlagosan 4-5% volt, a gazdasági ciklus alakulásától függően 2-8% között ingadozott.

A nemesfém pénz értékére a legnagyobb veszélyt nem az arany vagy ezüst árának piaci ingadozása jelentette, hanem az államhatalom. Az állami hatalmat gyakorló uralkodók ugyanis hamar felismerték, hogy a pénzrontással plusz jövedelemre tehetnek szert, amivel növelhetik hatalmi erőforrásaikat, és aminek segítségével megvalósíthatják legmerészebb álmaikat is anélkül, hogy növelniük kellene az adóterhelést.

A pénzrontás feltétele az volt, hogy az uralkodók kikényszerítették maguk számára a pénzverés monopóliumát. Monopolista helyzetüket kihasználva egyre több olcsó fémet kevertek bele a pénz alapanyagába, miközben köteleztek mindenkit, hogy a pénzt eredeti, nem olcsóbb fémmel kevert értéke alapján számolják el a csereforgalomban. A pénzrontás révén az uralkodó megsokszorozhatta a rendelkezésre álló pénzérmék számát, amivel plusz erőforrásokat vásárolhatott magának – mindenki más megrövidítésével.

Rövidtávon minden pénzrontó dörzsölhette kezét, hogy túljárt mindenki eszén, de történelemi léptékben a pénzrontás hatása a cserekereskedelmen alapuló gazdasági rendszer összeomlása és a társadalom elszegényedése volt. Ez történt a római birodalommal is. Róma egy birodalomban egyesítette a Földközi-tenger mentén élő, egymással évezredek óta intenzíven kereskedő népeket és államokat. A Pax Romana, Róma békéje felgyorsította az első mini-globalizációt a Földközi-tenger térségében, a kereskedelem virágzását, a jólét növekedését.

A császárkor egyre gyorsuló pénzrontása azonban tönkretette a birodalmon belül korábban virágzó kereskedelmet. A késői antikvitás császárjai azt remélték, hogy egyre szélesebb és mélyebb állami szabályozással, kötelező munkaszolgáltatások kikényszerítésével pótolhatják azt, amit korábban a piac megoldott, Azonban az egyre költségesebb birodalmi gépezet fenntartása érdekében kivetett adók és kötelező szolgáltatások előírásai elszegényítették a teherviselő lakosságot, tönkretették a még megmaradó kereskedelmi kapcsolatokat a birodalom részei között. A végén már a légiók fenntartására se maradt pénz.

Az utolsó dicstelen évtizedekben, a valamikor hatalmas Róma emigráns népek csatasorba állításától remélt védelmet a népvándorlás újabb és újabb hullámaival szemben.

*

Valahányszor az uralkodók kitartottak a pénz értékének fenntartása mellett, s tartózkodtak a pénzrontástól, annak következménye a kereskedelem fellendülése, a városiasodás, a jólét növekedése lett. A jólét és gazdagság növekedése közvetetten elősegítette a királyi hatalom növekedését is. Károly Róbert pénzpolitikája, a firenzei mintára vert arany forint verése, megalapozta a XIV.-XV. századi fellendülést Magyarországon.

A Tudorok értékálló pénzt verő mértéktartása megalapozta Anglia felemelkedését, s Angliának a világ legfontosabb kereskedelmi központjává válását, azt, hogy Anglia lehessen az az ország, ahol először sikerült megteremteni a tartós növekedés feltételeit az ipari forradalom révén.

Az 1914-ig tartó, az emberiség történelmében korábban sosem tapasztalt fellendülést és gazdagság-növekedést a szilárd arany (ezüst) alapú pénzrendszerre alapozott, egyre szabadabb cserekereskedelem alapozta meg. Ebben a korszakban csak ideiglenesen, nagy háborúk idején nyúltak a hadviselő kormányok a pénzrontás eszközéhez, az aranypénz felfüggesztéséhez, hogy papírpénz nyomtatással finanszírozni tudják a háború költségeit.

Anglia, például, a forradalmi és napóleoni Franciaországgal folytatott élet-halál küzdelme során nyúlt az aranypénz felfüggesztéséhez, de a győzelem után visszatért az aranyalapú pénzrendszerhez. Az 1914-ig tartó tartós fellendülés évszázada alatt elérte, hogy – párhuzamosan a jólét sosem látott növekedésével – az angol államadósság aránya lecsökkenjen 40% százalékra a 250 százalékot meghaladó szintről.

Az I. világháború kirobbanásakor a hadviselő felek felfüggesztették az aranyalapú pénzt, hogy papírpénz nyomtatással finanszírozni tudják a négy évig elhúzódó szörnyű vérfürdőt. A háború után a győztes hatalmak rettenetesen rossz, tragikusan rossz békét kényszerítettek ki. A számtalan rossz megoldás közül az egyik legrosszabb az volt, hogy nem tértek vissza a Nagy Háború előtti aranypénz alapú pénzügyi rendszerre, hanem annak egy felvizezett változatát hozták létre, ami lehetővé tette a húszas években a háborús hitelek visszafizetésének elhalasztását, a hitel hitellel való megpatkolását.

A húszas évek hitelrobbanása közvetlen oka volt az 1929-ben kirobbant, s legalább négy évig elhúzódó világválságnak, s az annak nyomában kibontakozó politikai őrületeknek.

A világválság éveiben az államok sorra kiléptek a felvizezett aranyalapú pénzrendszerből, s attól remélték a kilábalást, hogy a rugalmasabb papírpénz alapú pénzrendszer lehetőséget ad az állam kiadásainak növelésére, s arra, hogy a kormányok Münchausen báró módjára önmaguk hajába kapaszkodva kiemeljék a gazdaságot a mély válságból.

*

A kísérlet sikerrel járt. 1945 után igazi aranykor következett be Európában és a többi fejlett piacgazdaságban: felgyorsult a XIX. században megindult növekedés és gazdagodás. A rugalmasan nyomtatható papírpénz tőkét és fogyasztást teremtett: mindenre lett pénz. Volt pénz a hidegháború megnyeréséhez szükséges fegyverkezési versenyben való helytállásra, a háborúban tönkretett országok újraépítésére, a jóléti állam kiterjesztésére, az ipari termelés és szolgáltatások robbanásszerű növekedésére, a középosztályosodás kiszélesedésére, a jólét növelésére.

A csillogó és gazdagodó Nyugattal (értsd: a piacgazdasággal) szemben egyre jobban lemaradó, szegény és szürke szovjet birodalom szocialista rendje elvesztette a versenyt. A végén hitét vesztett szocialista elit maga számolta fel a Marx által kifundált kalodát, ami őket legalább annyira gúzsba kötötte, mint az általuk elnyomott lakosságot.

Olyan mély volt az 1929-es válság, és olyan jól sikerült a papírpénz kísérlet, hogy hatására a közgazdasági gondolkodás kopernikuszi fordulatot tett: mint ócskaságot kidobták az ablakon a régi pénzelméletet és kisállampárti klasszikus közgazdaságtant, s állam és piac közös szerepvállalására építették fel az új közgazdaságtant, aminek alapja a nemzeti bankok által irányított papírpénz-rendszer lett, szemben a korábbi nemesfémalapú pénzzel.

Igaza van Bokros Lajosnak és Surányi Györgynek, ma már az arany csak egy befektetési eszköz. Egy a sok közül. Ára ingadozik a befektetők spekulációs mozgása szerint: néha nagyon felszalad, néha nagyon összeesik. Mint bármi más spekulációs befektetési eszköznek. Sok befektető portfoliójának része az arany: vagyonuk pár százalékát aranyban tartják. Jó befektetés vagy rossz? Bokros Lajos és Surányi egyaránt amellett érvelt, hogy nem jó befektetés.

Persze, a kérdés, mint minden spekulációs befektetésnél, hogy ki mikor száll be és száll ki. 2008 óta az euro értéke 30%-ot romlott a dollárhoz képest, Az arany ára a válság legsúlyosabb éveiben megháromszorozódott. A válság enyhülésével értéke sokat vesztett, de még a mai relatíve alacsony árfolyamon is dupla annyit ér, mint 2007-ben, a válság előtti utolsó békeévben. Jó befektetés? Rossz? Utólag tudjuk meg, hogy jó befektetés volt-e, vagy nem, s sok mértékben attól függ, amit nem látunk előre, mi fog történni a következő években a világgazdaságban.

(Forrás: wikipedia)

Az arany azonban több, mint egyszerű befektetési eszköz. Az arany a potenciális világvaluta arra az esetre, ha a mai hitelalapú papírpénz-rendszer súlyos válságba kerül. Van esélye ennek? Remélem nem fog bekövetkezni, de a válság esélye napról napra nő. Az égig nőttek az adóssághegyek. Bármikor bedőlhet egy adós, akinek jelentőséget alul becsülik a pénzügyi rendszerért felelős hatáságok és intézmények. Láttunk már karón varjút. Király Júlia visszaemlékezése jól mutatja, hogy meg legbelsőbb információkkal rendelkező vezető jegybankárok sem látják előre a válság kirobbanását.

*

Egy új adósságválság méretei akár meghaladhatják a 2008-as válságét, tekintettel arra, hogy sokkal nagyobb a felhalmozott adósság, mint 2008-ban volt. A jegybankok 2008 után is megpatkolták a hitelválságot: újabb hitelcunamivel remélték elkerülni az 1929-es összeomláshoz hasonló mély válságot. De éppen ezért, a jegybankok eszközei sokkal limitáltabbak ma, mint 2008-ban voltak: a kamatok sose nem látott mélységben vannak, és már igy is óriási kötvény- és részvényhegyek állnak a mérlegeikben.

Az elmúlt évek irreálisan alacsony (zéro vagy negatív) jegybanki kamatai miatt a világgazdaság tele van lufikként felfúvódott eszközárakkal, amit az tett lehetővé, hogy boldog-boldogtalan ingyen hitelhez juthatott. Ilyen potenciális, kipukkanásra váró lufik a lakásárak, a túlértékelt részvénypiaci árak, a rettenetesen eladósodott vállalatok (az európai vállalatok 10%-a olyan vállalat, aminek nincs elég bevétele adósságainak kamatjainak fizetésére se, s emiatt csak további eladósodással képes elkerülni a csődöt) és országok (amelyek közül aggasztóan sok található az eurozónában).

Az USA gazdaságpolitikai fordulata (vámemelések) és az amerikai jegybank, a FED kamatemelésének együttes hatása egyik nem várt következménye lehet, hogy az elmúlt évtizedben felhalmozott adósságok kamatterheinek fizetését ellehetetleníti egy fontos adósnál, ami aztán beindíthatja az egész világgazdaságot megrázó újabb adósságválságot.

A másik oldalon, Kína és Oroszország egyre nyíltabban törekszik a dolláralapú pénzügyi rendszer leváltására – ami pénzügyi háborút jelenthet a világ két legnagyobb részben már felállt, részben még szerveződő államszövetsége között: az USA vezette dollár-rendszer és egy jövendőbeli kínai-orosz blokk között. Egy esetleges pénzügyi háború szintén beláthatatlan következményekkel járhat, beleértve a világot megrázó pénzügyi válságot.

Az, hogy az aranyban való tartalékolás rövidtávon jó vagy nem jó befektetés volt, utólag tudjuk meg. De a dolláralapú pénzügyi rendszer sebezhetősége egyre nyilvánvalóbb, s egyáltalán nem zárható ki egy újabb világválság. Az arany nem pénz, mert a kormányok kiiktatták, azért, hogy végig tudják harcolni a világ egyik legfeleslegesebb és legkárosabb háborúját. Azt a háborút, amely szülője lett a II. világháborúnak és az azt követő hidegháborúnak.

Az arany kiiktatása nem hozott kevésbé sérülékeny pénzügyi rendszert. Ugyanakkor lehetővé tette hihetetlen méretű adósság felhalmozását a rugalmasan növelhető pénzteremtési mechanizmusok révén, amit a jegybankok monopol-pozíciója tesz lehetővé. Fantasztikus aranykort értek meg az 1945 után élő generációk. De az adósságok terhe egyre több gondot okoz, visszafizetésük a következő generációk terhe lesz. Az adósságok terhe sötét felhőként lebeg felettünk, s azzal fenyeget, hogy bármikor jöhet egy óriási vihar. S a vihar mértékétől függően az arany szerepe is változhat.

A jövő kiszámíthatatlan, de nem kalkulálhatatlan. Ezért hosszútávon fontos lehet, hogy egy ország rendelkezzen aranytartalékkal is, ami tágítja a cselekvési teret válság idején.

(Fotó: hvg.hu)