Einstein örökbecsűje szerint: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” Nos, nekem gyanús a magyar ellenzék: miután a 2014-es és a 2018-s országgyűlési választásokon az összefogásuk feltörölte a padlót a Fidesz-KDNP előtt, az Európai Parlament jövő évi újraválasztása előtt ismét megjelent a közös indulás ötlete.

A Sargentini-jelentés vitája és elfogadása persze rávilágított, hogy nem mindegy, hány vokssal van jelen a Fidesz az Európai Néppárt (vagy, ha kidobják onnan, akkor más) frakcióban, jelent-e zsarolási potenciált a súlya a képviselőcsoportban. De azért tudjuk, hogy az EP döntése nyomán a végső lépés az Európai Tanácsban születik meg, ott pedig 2022 májusáig Orbán Viktor mondja ki a magyar tagállam részéről a döntő szót. (Ami vétó esetén tényleg ügydöntő lehet.) Szóval: az Európa Parlamenti képviselet mértéke fontos, de nem élet-halál kérdés a magyar pártok számára.

Ráadásul az EP-választás módja alapvetően eltér az országgyűlésitől. Ilyenkor nem egyéni képviselőkre szavazunk, hanem pártlistákra. Nem egyszer fordult már elő, hogy a pártlista vezetője, egyéb bejutó helyezettje át sem vette uniós mandátumát, hanem maradt a magyarországi megbízatásánál, és a mögötte levők előrébb léptek a megürült helyekre. A másik alapvető eltérés, hogy az egész ország egyetlen választókerület, tehát mindegy, hogy a szavazatokat a nyugat-dunántúli megyékben vagy az Alföldön, városokban vagy kis falvakban gyűjti be az adott párt, most minden egyes voks ugyanannyit ér.

Semmi szükség nincsen tehát arra, hogy az MSZP- és DK-szavazók az utált másik párt képviselőjére voksoljanak, a komcsik szagát nem álló MOMÁ-sok befogott orral szavazzanak rájuk, és így tovább, senkinek nem kell visszalépni más javára és győzködni a jelölésébe munkát fektetőket, hogy most mégis máshoz húzzák be a x-et. Minden párt indulhat külön, megmutathatja magát, üzeneteit, értékeit, arcait és aktivistáit. Nem kell tekintettel lenni senki helyi beágyazottságára, nem kell más párttal alkudozni a befutó helyekről. Az Európai Parlamentben lehet tisztességes választást tartani. (Amilyet egyébként országosan is kéne, ha nem vergődnének az erről döntéshozók a „kormányzóképesség” hamis mítoszának fogságában.)

Az eredmények országosan mutatnák az egyes formációk támogatottságát, pontosabban bármely reprezentatív közvéleménykutatásnál, ahol azért mindig van mérési hiba. Az összefogás kérdése majd a 2019 őszi önkormányzati választásoknál kerül napirendre. Akkor viszont az EP-választás eredményeire támaszkodva megalapozottan lehet arról beszélni, melyik formáció milyen támogatottságra számíthat az adott körzetben.

Persze, vannak azért akadályok. Az EP-választásokon való induláshoz össze kell gyűjteni 20 ezer támogató aláírást. Az egész ország területéről kell ennyit, itt sincs területi kötöttség, és egy választópolgár akárhány párt indulását támogathatja. De még így sem egyszerű a dolog, ezt a fent említett Modern Magyarország Mozgalom tanúsíthatja, hiszen 2014-ben ezer hibás aláírás miatt bukta el az indulás lehetőségét. Szóval, kispártoknak azért ez a 20 ezer aláírás komoly kihívást jelent, megfelelő aktivista hálózat nélkül nekik megérheti más párttal közösködni.

A másik küszöböt az jelenti, hogy egy EP képviselő helyhez meg kell szerezni a szavazatok bő 5%-át (Jelenleg 21 magyar képviselő van, még nem egészen tiszta, hogy a Brexit miatt lesz-e változás.) Az előzőek itt is érvényesek: kevéssé ismert, kis mozgósító erejű pártnak megérheti mással közösködni.

Az EP képviselet jó dolog egy pártnak, mert ha a tagok komoly teljesítményt nem is tudnak nyújtani (bár munkacsoportok tagjaiként, jelentéstevőkként, stb. erre is nyílik lehetőség) a pártfinanszírozáshoz jelentősen hozzá tudnak járulni. Ha a költségkeretükből nem is (az tilos, pont ilyen akció miatt áll kellemetlen vizsgálat alatt és néz szembe súlyos fizetési kötelezettséggel Marine Le Pen), a fizetésükből mindenképp.

És pont emiatt nem érdemes közös ellenzéki listákról álmodozni: a megszerezhető helyek politikai és anyagi hasznot jelentenek, miért is kéne osztozni rajtuk? Most nem a NER eltakarítása a tét, az bizony marad 2022-ig, legfeljebb meggyengíteni lehet 2019 őszén. De az EP választásokon nem fogja őket senki leváltani. Persze, cél lehet a súlyuk csökkentése, ahogy fent említettem. De mitől várható több nem fideszes szavazat: ha minden párt mozgósítja a saját támogatóit, vagy ha megint arra kérik őket, hogy nemszeretem pártokat is juttassanak EP képviselethez?

Itt van még az esetleges csalások kérdése. Az országgyűlési választásokon nem jutott minden szavazókörbe ellenzéki szavazatszámláló. A választás napján felmerült roppant furcsa jelenségeket (a számítógépes rendszer leállása, a jegyzőkönyv leadások akár másfél órát is tartó késleltetése, az egyetlen szavazókörben feltorlódó nem helyben szavazók miatti késői eredményközlés – miközben a többi helyen tudták kezelni a problémát) soha nem kerültek kivizsgálásra. Szóval, nem jelenthetjük ki, hogy csalás nem volt és azt sem, hogy nem lesz. De ez független a közös vagy külön listák kérdésétől.

Viszont lehet gyakorolni a pártközi együttműködést és felkészülni arra, hogy minél több szavazókörbe és a feldolgozóközpont kulcshelyeire jusson ellenzéki megfigyelő szakértői háttértámogatással. A közös munka talán az őszi összefogást is meg tudja alapozni az adott körzetben.

Kedves ellenzéki pártok: induljatok csak el bátran a saját programotokkal és embereitekkel az EP-választáson és érjetek el minél jobb eredményeket saját erőtökből, képességeitekből! Már lehet is kezdeni a felkészülést.

Már csak egy kérdés marad: mire tudnak majd szavazni az egyéni és gazdasági szabadság hívei?