Magyarországon is nagy visszhangot keltett a Wall Street Journal cikke, amely az elitizmust, az „eliteknek” a valóságtól és a társadalom többi részétől történő szeparálódását kárhoztatja. A téma egyáltalán nem új: sok éve bírálják már ezt a jelenséget jobbról is, balról is (az elitizmusnak természetesen libertárius kritikája is van). Van is mit!

Csak arról könyveket lehet teleírni, ahogyan a legújabb kihívásokra még mindig teljes vaksággal és arroganciával felel az „elit”. Legyen az Trump vagy épp a migrációs válság. A kérdés csak az: mi a megoldás? Egyre nő azoknak a tábora, akik szerint az úgynevezett „populista” pártok vagy jelöltek támogatásában látják a kiutat. A magyar radikális jobboldaliak körében is népszerű skandináv filozófus, Daniel Friberg könyve már öndefinícióként is a „jobboldali populistát” használja.

Nem akarom, nem fogom védeni az „elitek” (egy részének) rövidlátó magatartását. Csupán azt kívánom megvizsgálni, milyen jövő várhat Európára, ha a „populista” és elitellenes erőknél keres gyógyírt. Az alábbi szimulációban szándékosan koppanásig viszem a különböző színű radikálisok törekvéseit.

  • A brit kilépés (brexit) megtörténik. Észak-Írországban felerősödnek a szeparatista törekvések, újra fellángolnak a protestáns/lojalista-katolikus/nacionalista harcok. Írországban hideg polgárháború dúl a Sinn Fein támogatói és a mérsékeltek között. Skócia kikiáltja függetlenségét. A font és vele a brit gazdaság szabadesésben van.
  • Marine Le Pen megnyeri a 2017-es francia elnökválasztást. Franciaország kilép a NATO-ból és az EU-ból. Párizs a szekularizmus örve alatt tovább korlátozza a vallásos muszlimok jogait, ezzel a radikálisok malmára hajtva a vizet.
  • Geert Wilders Szabadságpártja megnyeri a holland választásokat, vagy legalábbis tovább erősödik, és eléri, hogy Hollandia népszavazás útján elhagyja az EU-t.
  • Olaszországban az Ötcsillagos Mozgalom menetelése folyamatos kormányválsághoz vezet. Róma így nem tud kiegyezni Brüsszellel (khm… Berlinnel), abbamarad a „kimentési” folyamat, az olasz bankválság szétterjed és az egész országot válságba taszítja. Mindez negatívan érinti az egész eurózónát, magával rántva a többi mediterrán országot is.
  • Spanyolországban ugyanaz játszódik le, mint Olaszországban. Itt a saját negatív tendenciáit megfordító és ismét erősödő Podemos miatt válik teljesen lehetetlenné a kormányalakítás.
  • Görögországban ismét a neonáci Arany Hajnal és a neokommunista Sziriza harcol a hatalomért.
  • Németországban hatalomra kerül az euroszkeptikus AfD (Alternatíva Németországért). A kvótákat és a „befogadási kultúrát” (Wilkommenskultur) (túl)erőltető Merkellel szemben az alternatívok több tízezer migráns visszatoloncolását kezdik meg, többek között Magyarországra. Az új német kormány azt is bejelenti, hogy nem finanszíroznak több EU-s mentőcsomagot. Olaszországban így tovább súlyosbodik a válság, a kormány nélkül maradt Spanyolország pedig államcsődöt jelent. Athén bejelenti: kilép az EU-ból, vagy legalábbis az eurozónából, és Oroszországhoz fordul kölcsönért.
A The Economist címlapján a leghírhedtebb populisták

A The Economist címlapján a leghírhedtebb populisták

  • Ausztriában az államfőt és a kormányfőt is a Szabadságpárt adja. Bécs korlátozza a magyarok munkavállalását, egyre gyakoribbak a kígyózó sorok a határon. Az osztrák kormány mindezek mellett nem fogad be több menekültet, és elkezdi tömegesen Magyarországra toloncolni az itt regisztrált migránsokat.
  • Donald Trump megnyeri az amerikai elnökválasztást. Az Egyesült Államok jelentősen csökkenti a katonai jelenlétet Lengyelországban és a Baltikumban, és visszavágja az USA NATO-hozzájárulását. A republikánus (?) elnök azon ígéretét is beváltja, mely szerint nem finanszírozza tovább fejlett világbeli szövetségesei védelmét. Dél-Korea végrehajtja első kísérleti atomrobbantását, Japán visszavonja alkotmánya békezáradékát. Észak-Korea már a demilitarizált zónában provokál, Kína pedig folytatja „tengerfoglalási” hadjáratát.
  • (Arról, hogy a Közel-Keleten mi folyik, nincs gyomrom írni.)
  • Trump populista diadalmenete a demokratákat sem hagyja hidegen: tovább dübörög a „Bern”, Bernie Sanders forradalma. A pártot eluralja a szélbalos campusok őrülete: lassan az egész Demokrata Párt egy nagy safe space-é válik. A trendiesített radikálbalosság (kókusztejes latte kommunizmó), az antirasszizmusnak és privilege-diskurzusnak mondott fehérellenes rasszizmus már alapkövetelmény a pártban.
  • Csehországban Milos Zeman elnököt támogató erők nyerik a parlamenti választásokat. Szlovákiában Fico miniszterelnök, Lengyelországban a kormányzó Jog és Igazságosság Pártja vezetik a népszerűségi listákat. Mindez a magyar kormányt arra bátorítja, hogy egyre inkább Kövér László, és ne Navracsics Tibor hangján szóljon (és cselekedjen). A szélsőjobb felé csúszó Fideszt azonban a választók már nem tartják autentikusnak: a cukiságot inverzbe kapcsoló Jobbik vezeti a közvéleménykutatásokat…
  • A magyar baloldali ellenzék sem akar lemaradni a nyugati trendektől. A szellemi hátországot adó elemzők és gondolkodók hatására egyre kevesebbet foglalkozik reális kormánykritikával, egyre jobban rákattannak a privilege-diskurzusra, és a nettó osztályharcra. Elvégre mi a különbség Andy Vajna és Árvai Péter, egy nemzetitrafik-tulaj és egy független kkv-s között? Hiszen ez is, az is egyformán haszonélvezője az elnyomó „posztkoloniális struktúráknak” és a „posztindusztriális újkapitalizmusnak”, nemdebár, elvtársak?
  • A Visegrádi Négyek a menekültválság mindenféle közös megoldását elutasítják, Brüsszel viszont köti a kvótaebet a karóhoz.
  • A kurd/gülenista/kemalista-erdoganista polgárháborúba süllyedő Törökország nem védi tovább Európa határait. A migrációs válság soha nem látott méreteket ölt. Egymást felerősítve súlyosbodnak a muszlim közösség és a menekültek elleni erőszakos cselekmények, de az iszlamista terrorcselekmények is egy eljövendő „európai kalifátus” árnyékában.
  • A demagógia és a káosz persze nemcsak a világszínpad reflektorfényes részein dúl. Zimbabwében Robert Mugabét csak a halál tudja elválasztani az elnöki széktől. Dél-Afrikában a korrupcióba fulladó Jacob Zumától az agresszív és fehérellenes szélsőbaloldali Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) pártja ragadja magához a hatalmat. Az országban Zimbawéhoz hasonlóan „fordított apartheid” lép életbe: a párt programja alapján fehérek nem rendelkezhetnek földdel, vagy tőketulajdonnal. Az utcán pedig a beindul a pártelnök által beígért „forradalmi vérontás”. A nemzetközi közvélemény elfordítja a tekintetét: a rasszista feketék képe kényelmetlen…

És akkor itt ébredjünk fel a rémálomból. A fenti események, legalábbis azok többsége, ma még csak pesszimista antiutópia. Szerintem azonban jól rámutatnak arra, hogy a demagógia – legyen az jobb- vagy baloldali – nem jelenthet megoldást semmilyen válságra.

Az, hogy az „elitek” egy része elvesztette a józan eszét, még nem ok arra, hogy a társadalom is kövesse a példáját! A különböző őrületekre pont a józan ész, az ideológiai lövészárkokon átívelő megoldások keresése, az önmérséklet a megoldás. Lehet ezt közhelyesnek minősíteni. Talán az is. Ám remélem, még mindig jobb, mint a fenti „megoldások” bármelyike.