Kedves Viktor, Tóni, Jani, Peti, Máté és a többiek!

Abban a hitben eresztettünk útnak titeket hat évvel ezelőtt, hogy már felnőttek vagytok, hogy meg tudjátok állni helyetek a világban, hogy felelősségteljesen fogjátok kezelni a pénzt, amit azért adtunk nektek, hogy számunkra is hasznos dolgokra fordítsátok. Abban a reményben adtunk nektek tehát bizalmat és munkát, hogy nem kell megírnunk ezt a levelet.

Sajnálattal tapasztaljuk azonban, hogy nem figyeltek intelmeinkre, nem fogadjátok meg tanácsainkat, önfejűen és felelőtlenül szórjátok a pénzünket, és csak a saját kicsapongásaitok érdekelnek benneteket. Mindazok után, amit értetek tettünk, ez minimum hálátlanság.

Érett felnőttek vagytok már, mégis mi látunk el titeket rengeteg pénzzel, cserébe viszont elvárnánk, hogy értünk is tegyetek valamit, és hallgassátok meg tanácsainkat. Ehelyett sajnos azt látjuk, hogy olyanra költetek, amire nincs pénzetek, és tőlünk vesztek el egyre többet, a beleegyezesünk nélkül.

Úgy gondoljuk, nem ezeket az értékeket adtuk át nektek, és ti sem ezeket képviseltétek. Emlékszünk, évekkel ezelőtt még kitartottatok amellett, hogy felelősséget kell vállani tetteinkért, és bizony felelősséget kell vállani a hibákért is, hiszen senki sem tökéletes, így van ez rendjén.

kormany-hvg

Ti viszont ujjal mutogattok másra, még akkor is, ha egyedül ti okoztátok a bajt. Fel voltatok háborodva, mikor Feri bevallotta, hogy hazudott, mi meg azt gondoltuk, intő példa lesz számotokra az eset. Tévedtünk, ugyanúgy hazudtok, semmivel sem vagytok jobbak, csak megtehetitek, hogy következmények nélkül maradjon a dolog. Hiába, rossz társaságba keveredtetek. Nem hallgattatok ránk, hogy Árpi rossz hatással van rátok, és tényleg nem veszitek észre, hogy még Andy is csak kihasznál titeket?

Térjetek már végre észhez, mert irdatlan nagy hálátlanság, hogy elherdáljátok az összes pénzt, amit mi becsületesen megteremtettünk. Mi munkát adunk nektek, ti viszont tiszteletlenül viselkedtek, mintha legalábbis az alattvalóitok lennénk. Mégis hogy gondoljátok ezt? Ki tart el kit?

Egy nagy családban az lenne a normális, hogy kulturáltan megvitatjuk a dolgokat, nem pedig az, hogy durcásan magatokra zárjátok az ajtót, és mást okoltok a rosszaságaitokért.

Persze nem akarjuk elvitatni a teljesítményeiteket sem, ha van ilyen, de az a helyzet, hogy összességében nem végzitek jól a munkát, amit rátok bíztunk. Sokkal jobban is csinálhattátok volna.

De gyerekmesék nyelvére lefordítva, ahelyett hogy a sasokkal szárnyalnátok egyre magasabbra, most a medvékkel barátkoztok, és hemperegtek a sárban, pedig évekkel ezelőtt nagyon nem ezt akartátok.

Szeretnénk, ha végre meg tudnátok állni a saját lábatokon és nem mi tartanánk el benneteket, ezért kérlek titeket, sürgősen változtassatok a modorotokon. Sem mint a munkáltatóitokkal, sem mint a családtagjaitokkal nem lehet úgy viselkedni, ahogy ti viselkedtek velünk.

Üdvözlettel:

Felháborodott családotok