Ez is meglett. A gránitszilárdságú alaptörvényt hatszor módosító kormánypártunk a netadó be sem vezetése után most az egy éve átvert vasárnapi boltzárat is kénytelen visszavonni. Közel kétharmad, fülkeforradalom és társai ide, hit, vezér, szeretet () oda, a valóság időnként visszarúg. Chikán Attila és csapata ezt úgy fogalmazta meg a „Versenyben a világgal” kutatássorozat 2013. évi felmérési eredményeinek bemutatásakor: „a piacgazdaság nem hagyja elnyomni magát.”

A boltzár története kitűnő példa a tétel igazolására. A bevezetését persze mindenféle elképesztő szöveggel indokolták, volt ebben szó kiszolgáltatott kereskedelmi dolgozókról, családjukat rendesen kiszolgálni nem tudó asszonyokról, időnként a nagy üzletláncok elleni hadjárat is szóba került. A lóláb persze már akkor is kilógott.

Emlékeznek az elkerített benzinkúti shop fényképre, ami bejárta az internetet? Ha előbb nem, akkor szöget kellett üssön mindenki fejébe: a pénztárosnak nem hóttmindegy, hogy csak a tankolás és a kávé árát üti a kasszába, vagy az útra vásárolt ásványvízét és nápolyiét is? Persze hogy nem. Bár utóbbi esetben sem lehetne kevesebbet a családjával, de a forgalmi jutalék miatt többet keresne. Viszont akkor ott vennék meg azt az ásványvizet, nem az engedéllyel nyitva tartó családi boltban, franchise üzletben. Később már nem is szégyellték a valódi okot: csókos, ám versenyképtelenül drága cégek boltjaiba akarták így beterelni a fogyasztókat.

Most persze azt mantrázzák, tekintetbe vették azt, hogy nem sikerült az emberekkel elfogadtatni a vasárnapi boltzárat. Hát, elég lassan vették észre. Mondjuk szerintem előre is ki lehetett volna számolni, hogy vásárló több van, mint eladó, tehát többen lesznek, akik sérelmesnek ítélik az intézkedést, mint akik örülnek neki. Nyilván a nagy magyar közömbösségre számítottak. A mostani kudarcot is az ellenzék politikai manővereinek számlájára írják (jogosan, anélkül soha az életben nem visszakoztak volna). Az fel sem merül, hogy maga a boltzártörvény volt durva beavatkozás, nem csupán a piac normális működésébe, de az emberek életébe is, és ez utóbbi már kiverte a biztosítékot.

A CBA önként csatlakozott a vasárnapi zárvatartáshoz, kiváncsian várjuk, kinyitnak-e (Fotó: hvg.hu)

A CBA önként csatlakozott a vasárnapi zárvatartáshoz, kiváncsian várjuk, kinyitnak-e (Fotó: hvg.hu)

Ha az élelmiszervásárlást meg is tudták oldani, egy valóban kiégett biztosítékért, villanykörtéért, elromlott zár vagy WC-lehúzó pótlásáért már nem volt hova menni. (Mint tudjuk, Murphy törvényei szerint ezek mindig a legrosszabbkor adják meg magukat.) Ettől pedig nyűgös lesz az állampolgár és káromkodni kezd.

Azt mondják, akit az istenek meg akarnak büntetni, annak teljesítik a kívánságát. Nos, a vasárnapi boltzár nyertese és vesztese nem az lett, akit erre kijelöltek. A bolti alkalmazottak egy részét például sikerült nemcsak a vasárnapi, hanem mindenféle munkától „megkímélni”. Különösen a hétvégi pótlékért munkát vállaló részmunkaidősöket: tanulmányaikat finanszírozó diákokat, lakásra gyűjtó fiatalokat, másodállást vállaló egyéb embereket. Mert nem csupán nagycsaládos anyák dolgoztak a boltokban hétvégén.

A nagy létszámú üzletekben foglalkoztatottak száma valamelyest mérséklődött 2015 során, a kisebb üzletekben dolgozóké nőtt, de a KSH nyilvános ágazati adatai csak a 4 főnél nagyobb boltokról szólnak. A részmunkaidőben foglalkoztatottak száma két és félezer fővel csökkent. Az egészen kis – családi! – üzletek közül azok, amelyek a nagyáruházak közelében kiegészítő szolgáltatást nyújtottak komoly forgalomvesztést szenvedtek el, sokuk teljesen bebukott.

A szervezet tevékenységében résztvevők átlagos állományi létszáma (fő)

2

(Forrás: KSH Tájékoztatási adatbázis)

Igazán jól a bútort, műszaki cikket forgalmazó boltokat sikerült megszívatni, ami érthető: ezek általában utánjárást igénylő dolgok, nem igazán lehet munkaidő után beugorva beszerezni őket. Most egy új kanapé, vagy hűtőszekrény vásárlása a szombati napot igénybevevő komoly családi logisztikai hadműveletté vált, amit a zsúfolt boltok miatt mindenki addig halasztott, ameddig csak tudott.

Kiskereskedelmi forgalom üzlettípusonként

volumenindex, 2010= 100

1

(Forrás: KSH tájékoztatási adatbázis)

Ne tessék az emelkedő számoknak sem annyira örülni: ebben vastagon benne van a 2014 második felében bevezetett online pénztárgépek forgalomfehérítő hatása. (A nagy áruházláncok korábban sem a pénztáraknál trükköztek az áfával, hanem az árubeszerzésnél.) A be nem ütött tétel a kisboltok bulija volt. (Volt?)

A bejelentett megszüntető törvénytervezetet az ígért gyors lezavarás dacára elég hűvösen fogadták a kereskedelmi cégek. Ezzel máris rávilágítottak azok hamisságára, akik a kereskedelmi dolgozókra hivatkozva folytatnak utóvédharcokat. A vasárnapi nyitvatartás ugyanis nem volt és nem is lesz kötelező. Minden boltvezető, illetve cégtulajdonos maga határoz arról, hogy teszi, vagy nem teszi. Költségei vannak (nem csupán a vasárnapi bérpótlék), szervezést igényel. Komolyabb cég nem ugrik úgy bele, mint magyar parlament a törvényhozásba: először felmér, számol, megfontol, csak utána dönt. (És persze nagyon utálja, ha egyik hétről a másikra megváltoznak a játékszabályok.) Ostoba, saját koncepció nélküli, csak a konkurenciát másoló vállalkozó persze gyorsan és határozottan belevág. Ezek szoktak azután sírni, hogy nem találnak munkaerőt. Minimálbérért, vagy alatta, persze.

Szóval a boltzárat utáltuk, a kegyencek buktak rajta, nem volt semmi értelme fenntartani. Jogos, hogy a várható népszavazási bukta előtt el akarják törölni. Most inkább már azt érdemes figyelni, mit produkálnak a politikai cirkusz szereplői a porondon. A katolikus egyház megszólalása – velünk nem is egyeztettek! – például azt a képzetet kelti, hogy valaki mesélhetne már a püspöki karnak a francia forradalomról meg állam és egyház szétválasztásáról. De még viccesebb lesz, ha esetleg a régóta emlegetett Fideszen belüli lázadás pont a boltzár miatt robban ki.

Nem tudhatjuk, hogy a mai helyzet mivé alakul holnaputánra. Akármivé is, egy lépéssel talán megint közelebb kerülünk ahhoz a Magyarországhoz, ahol sem párt, sem egyház, sem más nem pofázik bele, mikor mit csináljak, ahol a legjobb, vagy legrosszabb szándéktól eltelve sem akarják előírni, ki hogyan élje az életét, ki mikor dolgozzon, pihenjen. Csak békén hagynák, hogy állapodjunk meg egymással mi, munkavállalók és munkaadók, vevők és eladók.

Tényleg, nincs itt olyan párt, amelyik ezt tűzné programjára?