Friedrich August von Hayek alábbi esszéje teljes terjedelemben a 2000 című folyóirat 2007/11. számában jelent meg, “A mi mérgezett nyelvünk” címmel. Az írás először Hayek A végzetes önhittség. A szocializmus tévedései (ford.: Pásztor Eszter, Tankönyvkiadó, Budapest, 1992) című kötetben jelent meg.

 

A “society” – társadalom – főnév akármilyen félrevezető is, viszonylag ártalmatlan a “social” (társadalmi, szociál-, szociális) melléknévvel összehasonlítva, ami valószínűleg a legzavarosabb kifejezés egész morális és politikai szótárunkban.

Csak az elmúlt száz évben történt, hogy a szó modern alkalmazásainak hatása és befolyása gyorsan elterjedt a bismarcki Németországból az egész világon. A zavar, amit kelt, pontosan azon a területen, ahol a leggyakrabban használják, részben annak köszönhető, hogy nemcsak az emberi együttműködés eltérő módjai által létrehozott jelenségeket írja le, mint például egy “társadalomban”, hanem azokat a cselekvéseket is, amelyek az ilyen rendeket elősegítik, illetve szolgálják.

Ebből az utóbbi alkalmazásból aztán egyre inkább valamiféle buzdítássá változott, egy bizonyos iránymutató szóvá a racionalista erkölcsök számára, melyeknek ugye a tradicionális erkölcsöket kellene kiszorítaniuk, és manapság egyre többet használják a “jó” szó helyettesítésére, az erkölcsileg helyes leírására. Ennek az alapvetően dichotom jellegzetességnek az eredményeképpen, ahogyan a Webster’s New Dictionary of Synonyms nagyon helyesen írja, a “szociális” szó tényleges és tényszerű normatív jelentései állandóan váltakoznak, és ami első látásra leírásnak tűnik, az észrevehetetlenül előírássá változik.

Ebben az ügyben a szóhasználat nagyobb befolyással volt az amerikai nyelvre, mint az angol; mert az 1880-as évekre a német tudósok egy csoportja, akiket a gazdaságkutatás történelmi vagy etikai iskolájaként ismernek, egyre inkább “a szociálpolitika” kifejezéssel helyettesítette a “politikai gazdaságtan” kifejezést, hogy az emberi interakciók tudományát leírják.

Azon kevesek egyike, aki nem hagyta magát elsöpörni ezen új divat által, Leopold von Wiese, később megjegyezte, hogy csak azok, akik igazán fiatalok voltak a “szociális korban” – az első világháborút közvetlenül megelőző évtizedekben – értékelik csak igazán, hogy abban az időben milyen erős volt az a hajlam, hogy a “szociális” szférát valláspótléknak tekintsék. (…) Hogy azóta a “szociális” kifejezésnek milyen rendkívül sokféle alkalmazása honosodott meg az angol nyelvben, igazán világossá válik, ha megnézzük a Fontana Dictionary of Modern Thought-ot (1977), s amiben közvetlenül a “szappanopera” címszó után a “szociális” kifejezésnek nem kevesebb mint harmincöt kombinációját találjuk ilyen vagy olyan főnevekkel, a “szociális cselekvés”-től a “szociális egész”-ig (Social Wholes).

Egy hasonló kísérlet során R. Williams Key Words (1976) című munkájában, bár általában a megfelelő címszavakhoz utalja az olvasót, eltért ettől a gyakorlattól a “szociális” vonatkozásában. Valószínűleg nem tudta volna ezt a megoldást követni itt, és kénytelen volt felhagyni vele. Ezek a példák aztán arra ösztönöztek engem egy darabig, hogy leírjam a “szociális” minden megjelenési formáját, amivel találkozom, így aztán összeállt egy igen sokatmondó lista pontosan 160 főnével, melyek mindegyikét a “szociális” jelző minősíti:

adminisztráció        akarat       akció
alkalmazkodás       allűrök       alpinista
állapot       állat       béke
betegség       birodalom       birtok
biztosítás       bűn       cél
csoport       demokrácia       diák
dimenzió       diszkrimináció       döntés
egészség       egyezség       együttlét
élet       elismerés       ellenőrzés
ellentételezés       elmélet       előrehaladás
élvezet       entitás       episztemológia
erény       erkölcsök       erő
érték       esemény       etika
etikett       fasizmus       fejlődés
felelősség       felfogás       felhívás
felmérés       feszültség       filozófia
folyamat       forradalom       földrajt
funkció       függetlenség       gazdagság
gazdaság       gondolat       gondolkodó
hajlam       harmónia       hasznosság
hatalom       hitel       ideál
igazság       igény       implikáció
inadekvátság       intézmény       jelentőség
jellegzetesség       jellem       jelzések
jó       jog       jogorvoslat
jogszabály       kereslet       keresztes vitéz
keret       kielégülés       kisebbrendűség
koncepció       konfliktus       konstrukció
kor       kör       környezet
kötelesség       kötelezettség       kritika (-kus)
kutatás       küzdelem       lehetőség
leírás       lélek       lelkiismeret
lény       megállapodás       moralitás
munka       munkás       nézet
nyomorék       nyugdíj       okozat
organizmus       orientáció       orvosság
összetétel       partner       pazarlás
piacgazdaság       politika       pozíció
prioritás       privilégium       probléma
pszichológia       rang       realizmus
Rechtsstaat (jogállam)       reform       rend
rendszer       Soziolekt        (csoportbeszéd) stabilitás
státus       struktúra       számkivetett
számvitel       szellem       személy
szempont       szenvedély       szerződés
szerep       szolgálat       szolidaritás
szükségletek       tanítás       tanulmányok
távolság             tehetség       teleológia
tény       tényező       termék
testület       törődés       történelem
törvények       tudás       tudat
tudomány       tulajdon       utilitás
ügyek       válasz       vándorlás
vezér       világ       viselkedés
viszonyok

Az itt megadott kombinációk közül sokat még gyakrabban használnak a szó negatív, kritikus formájában. Így aztán a “szociális alkalmazkodás” “szociális alkalmazkodóképtelenséggé” válik. Ugyanez vonatkozik a “szociális rendezetlenségre”, a “szociális igazságtalanságra”, “szociális bizonytalanságra”, “szociális instabilitásra” és így tovább.

Hayek

Nehéz pusztán ebből a listából kikövetkezetni, hogy vajon a “szociális” szó annyi eltérő jelentést vett-e fel, amennyitől már a kommunikáció használhatatlan eszközévé vált. Akárhogy van is, gyakorlati hatása egészen világos, és legalább hármas.

Először is perverz módon megpróbálja belopni azt a nézetet, amiről már a korábbi fejezetekből tudjuk, hogy téves – nevezetesen azt, hogy ami a bővített rend spontán és személytelen folyamatai révén jött létre, az ténylegesen tudatos emberi alkotás eredménye.

Másodszor, és ebből következően arra serkenti az embereket, hogy áttervezzék azt, ami soha nem tudtak volna megtervezni, és harmadszor, megszerezte azt az erőt, hogy az általa minősített főnevek jelentését kiürítse. (…)

Bár a szociális szóval való visszaélés a nemzetközi, legextrémebb formáit valószínűleg Nyugat-Németországban vette fel, ahol az 1949-es alkotmány a sozialer Rechtsstaat (szociális jogállam) kifejezést használja, és ahonnan a “szociális piacgazdaság” koncepciója elterjedt – méghozzá egy olyan értelemben, amely sohasem állt a szót népszerűsítő Ludwig Erhard szándékában. (Egyszer egy beszélgetésben biztosított engem, hogy szerinte a piacgazdaságot nem kell szociálissá tenni, mert hogy az már eredetétől fogva az.)

De miközben a jogállam és a piac eredetileg egészen világos fogalmak voltak, a “szociális” jelző megfosztja őket minden világos jelentéstől.(…)

A “szociális” kifejezés legrosszabb alkalmazása, amely aztán teljesen tönkreteszi bármely szónak a jelentését, amit minősít, az a szinte egyetemlegesen alkalmazott kifejezés: “szociális igazság”. Bár már ezzel az üggyel részletesen foglalkoztam, különösen a The Mirage of Social Justice második kötetében, a Law, Legislation and Liberty című munkámban, itt legalább röviden el kell ismételnem mondandóm lényegét, mivel olyan fontos szerepet játszik a szocializmus melletti és elleni érvelésben.

A “szociális igazság” kifejezés, mint ahogyan egy kiváló, nálamnál sokkal bátrabb férfiú nyersen kifejezte már jóval ezelőtt, egyszerűen “egy szemantikai csalás, ugyanabból az istállóból származik, mint a népi demokrácia”. Hogy e kifejezés már milyen aggasztó mértékig korrumpálta az ifjabb generáció gondolkodását, azt egy oxfordi doktori disszertáció mutatja, amelyben a szerző azzal az egészen rendkívüli megjegyzéssel utal az igazság hagyományos koncepciójára, hogy “úgy tűnik, létezik a magánigazság kategóriája”.

Találkoztam már olyan felfogással, mely szerint a “szociális” kifejezés vonatkozik mindenre, ami csökkenti vagy megszünteti a jövedelmek közötti különbséget. De miért nevezzünk egy ilyen akciót “szociálisnak”? Talán azért, mert ez egy módja a többség biztosításának, azaz ezzel több szavazatot lehet megszerezni, mint amit az ember más indokokkal megszerezni remélhet? Valóban úgy tűnik, hogy ez a helyzet, de ez azt is jelenti természetesen, hogy minden buzdítás, hogy legyünk “szociálisak” még egy felhívás még egy további lépés megtételére a szocializmus “szociális igazsága” felé.

Így a “szociális” szó alkalmazása gyakorlatilag egyenértékűvé válik az “elosztó igazság” iránti felhívással. Ez azonban nem fér össze a versengő piaci renddel, sem pedig a népesség és a gazdaság növekedésével, de még a fenntartásával sem. Így az emberek ilyen tévedések révén “szociálisnak” nevezik azt, ami a legnagyobb akadálya a “társadalom” fenntartásának. A “szociálist” igazság szerint “antiszociálisnak” kellene nevezni. (…)

Az emberiséget realizálhatatlan tartalmú ígéretek két ellentétes csoportra osztották. Ennek a konfliktusnak a forrásait kompromisszummal nem lehet megszüntetni, mert a tényszerű tévedésnek tett minden engedmény csak további realizálhatatlan elvárásoknak ad teret.

Az antikapitalista etika mégis változatlanul olyan emberek tévedéseinek az alapján fejlődik, akik megvetik a gazdaságot gerjesztő intézményeket, amelyeknek ők maguk is köszönhetik a létüket. Miközben a szabadság híveinek álcázzák magukat, elvetik az egyéni tulajdont, a szerződést, a versenyt, a reklámot, a nyereséget, és még magát a pénzt is. Azt képzelik, hogy eszük meg tudja mondani nekik, hogy hogyan kellene az emberi erőfeszítéseket úgy elrendezni, hogy jobban szolgálják velük született vágyaikat, s ezáltal ők maguk súlyosan fenyegetik a civilizációt.