Ebben az értekezésben a gazdaságtörténész és társadalomkritikus Deirdre McCloskey amellett érvel, hogy a modern kapitalizmus növekedése és az általa lehetővé tett világ „materiális tényezők” által nem magyarázható meg megfelelőképpen, amint arra történészek generációi is törekedtek.

Deirdre N. McCloskey a chicagói Illinois Egyetemen közgazdaságtant, történelmet, angol nyelvet és kommunikációt tanít. A Journal of Economic History társszerkesztője volt, valamint sokat publikált különböző akadémiai folyóiratokban. Legújabb könyve, mely épp most került kiadásra, a Bourgeois Dignity: Why Economics Can’t Explain the Modern World címet viseli. Esszéje magyarul Az erkölcsös kapitalizmus c. kötetben jelent meg.

 

Az ipari forradalmat, majd utána a modern világ létrejöttét is az emberek piacok és újítások iránt érzett megbecsülésének megváltozása idézte elő. A régi hagyományos bölcseletben ezzel szemben nincsen hely a kereskedelmet és az újítást kapcsolatos pártoló beállítottságnak, sem a liberális gondolkodásnak. A régi materialista szerint az ipari forradalom materiális okokból, befektetésből vagy lopásból, magasabb megtakarítási rátákból vagy imperializmusból fakad. Bizonyára hallotta már: „Európa a birodalmainak köszönhetően gazdag”; „az Egyesült Államok a rabszolgamunkára támaszkodva épült fel”; „Kína a kereskedelem révén gazdagszik meg”.

De mi a helyzet akkor, ha az ipari forradalmat ehelyett az emberek gondolkodásmódjának változásai, különösen az egymásról való gondolkodásuk megváltozása robbantotta ki? Mi van akkor, ha feltesszük, hogy a gőzgépek és a számítógépek az újítók iránt újonnan éledő tiszteletből fakadóan jöttek létre, és nem téglák vagy halott afrikaiak egymásra halmozásából?

A közgazdászok és a történészek kezdenek ráeszmélni, hogy a lopásnál vagy tőkefelhalmozásnál sokkal, de sokkal több kellett az ipari forradalom lángra lobbantásához – ez pedig a nyugatiak kereskedelemről és újításról való gondolkodásmódjának megváltozása volt. Az embereknek el kellett kezdeniük kedvelni a „kreatív pusztítást”, vagyis a régi helyébe lépő új eszmét. Olyan ez, mint a zene. Egy új együttes új ötlettel rukkol elő a rockzenében, és amennyiben ezt elegendő ember fogadja be önként, helyettesítik vele a régi elemeket. Ha a régebbi zenét tartják gyengébbnek, azt a kreativitás „elpusztítja”. Az elektromos fényforrások ugyanezen elven okozták a petróleumlámpák „pusztulását”, a számítógépek pedig az írógépekét. Szerencsénkre.

A történet így hangzik helyesen: míg a hollandok 1600 vagy az angolok 1700 körül nem változtattak gondolkodásmódjukon, az ember csak két módon juthatott tisztelethez: katonaként vagy papként, a kastélyban vagy a templomban. Azokat az embereket, akik csak a puszta megélhetés miatt adtak-vettek dolgokat vagy vezettek be újításokat, bűnös csalókként megvetés övezte. Az 1200-as években egy börtönőr ekképp utasította el egy gazdag férfi kegyelmi kérvényét: „Kérem, Arnaud Teisseire úr, Ön oly mélyen dúskál a pompában és a gazdagságban! Ugyan hogyan is lehetne bűntelen?”

1800-ban az egy főre jutó napi átlagjövedelem mai pénzben számítva világszerte egy és öt dollár között mozgott. Vegyünk egy háromdolláros napi átlagot. Képzeljük el, milyen lehet ma Rióban, Athénban vagy Johannesburgban napi három dollárból megélni. (Egyesek valóban így is élnek.) A Starbucks-ban ez az összeg egy cappuccino árának háromnegyedét teszi ki. Ez mindig is felháborító volt, és ma sincsen másképp.

Majd valami megváltozott – előbb Hollandiában, majd Angliában is. Az 1517 és 1789 közötti európai forradalmak és reformok a püspökökön és az arisztokratákon kívül az átlagembereknek is megadták a lehetőséget, hogy a hangjukat hallassák. Előbb az európaiak, majd mások is csodálni kezdték a Ben Franklinhez, Andrew Carnegie-hez és Bill Gates-hez hasonló vállalkozókat. Miután a középosztályra jó dologként kezdtek tekinteni, lehetővé vált számára mind a jó cselekedetek végrehajtása, mind a jólét megélése.

Az emberek feliratkoztak egy középosztályt érintő lehetőségre, ami egészen azóta jellemzi az olyan, immár gazdag országokat, mint amilyen például Nagy-Britannia, Svédország vagy Hongkong is: „Engedjék meg, hogy rövidtávon újításokat vezessek be, és az újításból óriási pénzösszegeket hozzak létre; hosszú távon pedig gazdaggá teszem Önöket!”

middle-class

 

És pontosan ez is történt. Az 1700-as években, a Franklin-féle villámhárítóval és Watt gőzgépével kezdődően, őrült módon haladva az 1800-as években, majd a korábbiakat a 2000-res években még eszementebb tempóban folytatva a Kína és az iszlám mögött évszázadokon át le-lemaradozó Nyugat megdöbbentően újító szelleművé vált.

Ha az emberiség történelme folyamán először a középosztály méltóságban és szabadságban részesül, a következőket fogjuk eredményül kapni: a gőzgépet, az automata szövőszéket, a futószalagot, a szimfonikus zenekart, a vasutat, a vállalat intézményét, az abolicionizmust, a gőzzel működő nyomdagépet, az olcsó papírt, a széleskörű írni-olvasni tudást, az olcsó acélt, az olcsó síküveget, a modern egyetemeket, a modern újságot, a tiszta vizet, a vasbetont, a nőmozgalmat, az elektromos áramot, a liftet, a személyautót, a petróleumot, a Yellowstone-ban eltöltött szünidőket, a műanyagokat, évente félmillió angol nyelven megjelent könyvet, a hibrid kukoricafajtákat, a penicillint, a repülőgépet, a tiszta városi levegőt, a polgárjogokat, a nyitott szívműtéteket és a számítógépet.

A kapott eredmény az volt, hogy a történelemben egyedülálló módon az átlagemberek, különösen a nagyon szegények sokkal, de sokkal kedvezőbb anyagi körülmények közé kerültek. Az amerikai nemzet legszegényebb öt százalékának birtokában manapság körülbelül olyan sok légkondicionáló berendezés és személyautó van, mint az indiaiak leggazdagabb öt százalékának birtokában.

Napjainkban ugyanezen eltolódás megvalósulását figyelhetjük meg Kínában és Indiában, ahol a Föld népességének 40 százaléka él. Noha mindenkit nagyon rosszul érintett, a mi időnk nagy gazdasági története nem a 2007–2009-es nagy recesszió volt, hanem a következő: 1978-ban a kínaiak, majd 1991-ben az indiaiak liberális eszméket kezdtek el követni gazdaságaikban, és üdvözölték a kreatív pusztítást is. Ma már az egy főre jutó árucikkeik és szolgáltatásaik száma generációról generációra megnégyszereződik.

Mostanra azon számos helyen, ahol a középosztály szabadsága és méltósága elfogadottá vált, az átlagember naponta 100 dollárt keres meg és költ is el. Ne feledjük: két évszázaddal ezelőtt ugyanezen árak mellett ez az összeg három dollár volt. Mindez ráadásul nem veszi számításba sok dolog (az elektromos fényforrásoktól az antibiotikumokig) számottevő minőségbeli fejlődését.

A japán, norvég vagy olasz fiatalok még óvatos számítások szerint is mintegy 30-szor jobb anyagi körülmények között élnek, mint ősszüleik. A modern világba tett összes többi ugrás–nagyobb demokrácia, a nők felszabadítása, magasabb várható átlagos élettartam, jobb oktatás, spirituális fejlődés, művészeti robbanás–szorosan kapcsolódik a modern történelem Nagy Tényéhez, az élelmiszerek, az oktatás és az utazás 2900 százalékos növekedéséhez.

A Nagy Tény olyan óriási, olyan példa nélkül álló, hogy nem bontakozhat ki olyan rutinszerű okokból, mint a kereskedelem, a kitermelés, a befektetés vagy az imperializmus. Ennek a megmagyarázásában jók a közgazdászok: a rutinéban. Minden rutin azonban nagy arányban valósult meg Kínában és az Oszmán Birodalomban, Rómában és Dél-Ázsiában. A rabszolgaság általános és megszokott volt a Közel-Keleten, a kereskedelem nagymértékű volt Indiában, a kínai csatornákba és a római utakba való befektetés pedig óriási volt. Ám semmiféle Nagy Tény nem jelent meg. Valami nyilvánvalóan nagyon nem stimmel a szokásos gazdasági jellegű magyarázatokkal.

Másképpen megfogalmazva: a modern világ magyarázatakor kizárólag a gazdasági materializmusra, akár a baloldali történelmi materializmusra vagy a jobboldali gazdaságtanra támaszkodni tévedés. Az emberi méltóság és a szabadság eszméi megtették hatásukat. Amint azt Joel Mokyr gazdaságtörténész mondta: „a gazdasági változás minden időben azon múlik, amit az emberek hisznek, ráadásul sokkal inkább, mint ahogy azt a legtöbb közgazdász gondolja”.

A hatalmas anyagi változások a következmények, és nem pedig az okok voltak. Meggazdagodásunkat, és vele együtt modern szabadságainkat az eszmék, vagy „retorika” eredményezte.

(Fotó: pinterest)