Ennél hősiesebb vállalkozást rég láttunk: több száz ember megfeszített, koordinált munkájának hála sikerült épségben kimenteni 12 fiút és edzőjüket a Tham Luang barlangrendszerből. A gyerekeket többnyire hordágyakra rögzítve szállították, de volt, ahol a fiúknak és edzőjüknek búvárkodniuk kellett a sötét, zavaros vízben, ráadásul úgy tudni, a többségük még úszni sem tudott.

A gyerekek szemmel láthatóan jól vannak, egy magyar viszonylatban elképzelhetetlennek tűnő kórházban vannak megfigyelésen – a német Spiegel Online mégis rettenetesen aggódik értük. A ballib portál szerint most lényegében a hollywoodizálás réme fenyegeti szegényeket, a Pure Flix nevű filmcég ugyanis interjúk elkészítésére a helyszínre küldte producereit, hogy elkezdjék kidolgozni a dráma forgatókönyvét. A cég társalapítója egy igazi, nagy sztárokkal előadott film lehetőségét látja, “amely világszerte sokmillió embert inspirálhat.”

A német lap azonban most látta eljöttnek az időt ahhoz, hogy aggódjon a kiskorúakért: “amit mozifilmnek terveztek, az pszichikai károkat okozhat a gyerekeknek.” Konkrét orvosi vagy tudományos diagnózist a Spiegel nem szolgáltat arról, hogy egy, drámai sorsukról, hősies megmentésükről szóló alkotás mégis milyen károkat okozhat a gyerekeknek. Ehelyett felidézi, hogy a “69 nap remény” című 2015-ös film, amely egy chilei bányaomlás nyomán föld alá szorult bányászok küzdelméről szólt, egy időre felkapta a megmentettek ügyét, akikre később a feledés homálya borult.

A chilei eset úgy jön ide, hogy az akkori dráma néhány szereplője most óva intette a thai gyerekeket a filmprojekttől, az anyagi csábítástól: Luis Urzúa volt bányász szerint pl. “önök és a családjaik nem fognak tudni bánni a rivaldafénnyel és a médiával. Mi sem tudtunk, pedig mi felnőttek voltunk.” A lap pedig – nyilván az objektivitás jegyében – hozzáteszi, hogy a chilei megmentettek közül sokakat máig egészségügyi és pszichikai problémák kínoznak, néhányuknak pánikrohamai vannak.

“Először mindenki rólad beszél, benne vagy a tévében meg a lapok címoldalain. Utána… semmi. Hirtelen megint elfelejtenek. Remélem, ez nem történik meg a thai gyerekekkel” – közölte Urzúa társa, Jorge Galleguillos is. Hogy ennek mi köze a gyerekekhez? Hogy szegény chilei bányászok megpróbáltatásai miatt miért ne működjenek közre a thai fiatalok egy új filmprojektben? Teljes rejtély.

Hacsak nem vesszük észre, hogy a Spiegel és a szegény chilei bányászok lényegében a kapitalizmustól, az emberi sors átkos kommercializálódásától, kizsákmányolásától óvják a thai gyerekeket.

Holott teljesen természetes, hogy egy ilyen döbbenetes dráma, egy ilyen páratlan mentőakció arra sarkallja a filmipart, hogy minél több emberrel megismertesse azt. Profitálni fognak belőle ezek a cégek? Nagyon reméljük. Ahogyan azt is, hogy a gyerekek nem szenvednek lelki sérelmet, sem az elszenvedett traumától, sem néhány újságírói kérdéstől.

(Ahogyan azt is, hogy még sok emberéletet köszönhetünk majd pl. ennek az izraeli technológiának. És azt is reméljük, hogy bár most nem tudták használni, de egyszer majd valakinek jól jön a kreatív kapitalista Elon Musk mini-tengeralattjárója. Ha baj van, az ilyen privát vállalkozókra lehet számítani. És akkor is, ha nincs baj.)

Érdekes, senki nem aggódik például amiatt, hogy a Discovery lényegében már “ki is zsákmányolta” a gyerekeket: készített ugyanis egy komplett dokumentumfilmet az esetről. Nagyon helyesen, ismerje csak meg minél több ember, mi is történt a Tham Luang-ban. Magából a barlangból pedig múzeum lesz, ez is jó ötlet. A személyes/közösségi dráma áruvá válásával az égadta világon semmi baj nincs, ha azt valóban egyenrangú felek önkéntes, kölcsönösen előnyös szerződése alapozza meg.

Mi inkább azok miatt aggódunk, akikből a kapitalizmus vált ki pánikrohamot.