Az ellentmondásosnak tűnő cím utalás Tóth András Trump védővámjai: támadás a szabadkereskedelem ellen című kiváló posztjára, amivel maximálisan egyetértek. Remélem a bejegyzés végére kiderül, hogy az ellentmondás csak látszólagos.

Először is tisztázzuk az alapállást: Nem álltam át a protekcionisták oldalára, szilárd meggyőződésem továbbra is, hogy a világ gazdasági felemelkedését a nemzetközi kereskedelem és munkamegosztás eredményezte. Adam Smith elmélete 1776 óta sokszorosan megerősítve bizonyítást nyert. A játékelmélet matematikailag is bizonyította, hogy két játékos önkéntes együttműködése mindig win-win helyzetet eredményez. A kereskedelem, az üzletkötés pontosan ilyen együttműködés, a gazdaságtörténet pedig igazolja is a win-win tételt. Nosza, akkor kezünkben a bölcsek köve, folytatni kell a globalizációt.

Hogy lehet az, hogy egy ilyen win-win játékban tényszerűen beszélhetünk a globalizáció veszteseiről? Ne ijedjünk meg, nem omlott össze a matematika. Először is nem az Egyesült Államok és a Nyugat lett vesztes, hanem annak “csak” egy része, a középosztály és az alsó középosztály.

Másodszor, a win-win játék feltétele a játékosok önkéntes együttműködése.

Senzsen, Kína

A ’90-es évek végén egy svájci cég panaszkodott, hogy világszínvonalú termékét hamisítják a kínaiak. Ezt más ország esetében valószínűleg rendezni lehetett volna a nemzetközi jogban, de nem Kínával. Egyet tudott tenni a svájci cég: felajánlotta a kínaiaknak a technológiáját és a minőségbiztosítási rendszerét, hogy ha már gyártják a terméket, legalább ne rontsák le a brand minőségét. Pár év múlva e termék konkurens gyártói is mind Kínában gyártatták a termékeiket. Magyarul, tisztességtelen játékkal és állami hátszéllel világméretű technológiai lopásokat engedett meg magának a kínai ipar. Ez minden, csak nem önkéntes együttműködés.

Tóth András másik cikkéből idézve, Kína a technológiai lopásokat kiegészíti a pénzügyi visszaélésekkel is:

Kína ugyanis az eredetileg Amerika, tágabb értelemben a Nyugat érdekében létrehozott flexibilisen bővíthető pénzügyi rendszert a Nyugat kijátszására használja fel. Kína ugyanis kihasználja az amerikai dollár mennyiségének bővülését és állami támogatásokkal támogatja és aktiválja iparát, támogatja az exportot és a kínai gazdasági terjeszkedést a világban, s nem a saját jóléti államát finanszírozza. Ezzel Kína közvetlenül is fenyegeti a nyugati modell fenntarthatóságát a modell alapját hagyományosan képező ipari tevékenység ek és ipari szolgáltatások területén, és azzal, hogy kiterjeszti befolyását a föld egyre több országában.

Mi ez, ha nem gazdasági, kereskedelmi háború? Trump vámocskái ehhez képest csak a folyamatos visszavonulás megállításának próbálkozása.

Amerika és a Nyugat ezzel az féloldalas kereskedelemmel évtizedek óta rossz üzletet köt Kínával saját alsó középosztályának a rovására, ami előbb-utóbb komoly világhatalmi kérdéseket fog felvetni.

Putyin egyik tanácsadója:

Az már biztos, hogy Kína átveszi az első számú világhatalmi pozíciót, és az is biztos, hogy sokkal rosszabb gazda lesz, mint az USA.

(Különösem ajánlom ezt azok figyelmébe, akik nagyon szeretnék látni Amerika bukását.)

Nem attól kell tehát félni, hogy Trump kereskedelmi háborút indít el a védővámokkal, hanem attól, hogy a már folyó kereskedelmi háborút esetleg nem nyeri meg.

Sikerül-e Trumpnak tisztességes játékba szorítani Kínát, amit már elődei is szerettek volna, de a bátorság mindig elfogyott a cselekvés előtt?

Én továbbra is azt állítom, hogy ezek a protekcionista akciók továbbra sem az USA bezárkózási szándékát jelenik, hanem a Kelettel folytatott kereskedelmi kapcsolatok újratárgyalását, és a szabadkereskedelem védelmét. Szurkoljunk, hogy sikerüljön, különben rosszabb lesz az egész világnak.

(Fotó: Wikipedia)