TGM a hvg.hu-n „Nagyon fárasztó” címmel megjelent cikkében azt állítja, hogy Marx sose gondolta azt, legalábbis A tőke (1867) megírása óta, hogy a tőkejövedelem jogosulatlan, meg nem keresett jövedelem. Sőt, azt állítja, hogy a Marxnak tulajdonított nézet akkor volna indokolt, ha igaz lenne ez a tétel:

a munka hozadéka levonás nélkül, egyenlő jog szerint megilleti a társadalom minden tagját.

Ám ezt a tételt Marx már A gothai program kritikájában (1875) megcáfolta – mondja TGM.

Lássuk mit is gondolt Marx. A tőke nagyon hosszú, nehézkes, bonyolult írás. Kevés marxista olvasta el, s még senki nem tudta megoldani a marxi közgazdasági elmélet azon belső ellentmondásait, amelyeket Marx maga is felismert a mű írása közben, s amik feloldására maga sem találta meg a kulcsot. Nem véletlenül maradt kéziratban A tőke második és harmadik kötete.

Marx logikája szerint a kapitalista termelés folyamán, a munkavégzés során keletkezik az értéktöbblet, a profit. Mégpedig úgy, hogy a munkaerő csereértéke eltér a munkaerő használati értékétől. A munkaerő csereértéke a munkavállaló (az ember) fenntartásához szükséges létfenntartási eszközök értéke. Ettől eltérő a munkaerő használati értéke. A munkaerő használati értéke az, amit a munkavállalót alkalmazó pénztulajdonos, a kapitalista, a csere útján kap a pénzéért cserébe: a munkavállaló munkavégzése.

A marxi logika kulcsa, hogy a munkaerő csereértéke kisebb, mint a használati értéke. A munkás munkaideje egy részében megtermeli a csereértékét, önmaga újratermeléséhez szükséges értéket. Munkaideje másik részében az értéktöbbletet állítja elő, a kapitalista profitját. Vagyis a munkavállalónak, mint árunak a sajátos használati értéke, hogy saját értékénél nagyobb érték forrása. A munkavállaló hosszabb ideig dolgozik a munkahelyén, mint amennyi szükséges csereértékének újratermeléséhez. Ez Marx szerint a kizsákmányolás folyamata, amely során a tőkés elsajátítja a munkaerő csereértékén felül termelt értéket.

Marx éppen azt vélte felfedezni, hogy rájött a csalásra: a tőkés jogosulatlanul jut hozzá egy valójában általa meg nem keresett jövedelemhez, a profithoz. Látszólag a tőkés az árucsere örök törvényeinek megfelelően jár el és látszólag mindenki egyenértékeket cserél, hiszen a munkaerő eladója, a munkás, akárcsak bármely más áru eladója, megkapja a munkavégzés csereértékét, a tőkés meg elidegeníti használati értékét.

 

Marx azt hitte, felfedezte a nagy titkot: a munkás számára a munkafolyamat második időszaka, amelyet a saját életének fenntartásához szükséges munka határain túl robotol le, csak a kapitalistának teremt értéket, nem önmaga számára. A munkás a híres „utolsó órát” szenteli a gyáros úrnak, mondja Marx, az értéktöbblet termelésének. Ebben az utolsó órában a tiszta nyereséget termeli meg, ami nem jelent semmi mást, minthogy az utolsó órát nem fizetitek meg neki, hanem a tőkés teszi zsebre.

Ezért hangsúlyozza újra és újra, hogy felfedezése révén jöhetett rá a világ: a tőkés ugyanúgy jogosulatlanul kizsákmányolja a munkavállalót, mint minden korábbi, közvetlen kényszermunkán nyugvó termelési rendszert – csak azoknál jóval hatékonyabban és láthatatlanul. Vagyis, a tőkés profitja szerinte jogosulatlan, meg nem keresett jövedelem, amelyet csak az értő szem (értsd: Marx) ismert fel, s amelyet elfed a polgári jog szabad szerződése és a cserefolyamat látszólagos egyenértékű cserefolyamata.

Nagyon ciki, hogy TGM-nek fogalma sincs a marxizmus legalapvetőbb állításáról, s még cikibb, hogy állítása alátámasztására egy teljesen másról szóló gondolatmenetet idéz be Marxtól. Ugyanis TGM rossz helyen keresgélt A gothai program kritikájának felidézésekor. Az általa beidézett mondatot („a munka hozadéka levonás nélkül, egyenlő jog szerint megilleti a társadalom minden tagját”) Marx pontosan azért cáfolja, mert a fennálló társadalmi rend védői szerint beleértődik a társadalom fenntartási költségének a levonása, beleértve a magántulajdon fenntartásával kapcsolatos elvárások költségének levonását is.

Ha TGM egy-két lappal tovább olvasta volna Marx írását, akkor megtalálhatta volna azt a mondatot , ami pontosan azt támasztja alá, amit a Mizsei-Magyar szerzőpáros állít, s amiért Marx nem tudta elfogadni a német szociáldemokrata párt gothai programtervezetének TGM által idézett félreértelmezhető mondatát: a kapitalista termelés ördögi malmának rejtett mechanizmusa (ez az én kifejezésem, s innentől átengedem a szót Marxnak) azért engedi dolgozni a munkást a megélhetéséért, hogy a munkaideje egy részében ingyen dolgozzon a tőkésnek.

A munkás a munkaidőnek ebben a részében termeli az értéktöbbletet, a tőkés jövedelmét, ingyen. Ezért a rabszolgaság egy új formája a kapitalizmus. Marx ugyanazt mondja, mint A tőkében: a tőkés jövedelme, a tőkejövedelem jogosulatlan, meg nem keresett jövedelem, olyan értéktöbblet, aminek a forrása a munkás meg nem fizetett, ingyen munkája a tőkés számára. A marxi elmélet szerint ez a meg nem fizetett ingyen munka a tőkések és munkások közötti sose meg nem szűnő különbség oka, s forrása a munkások és tőkések közötti antagonisztikus ellentétnek, az osztályharcnak.

Ma már alig van közgazdász, aki marxista lenne. A tőke megjelenése után pár évvel elindult marginális tudományos forradalom hatására a közgazdaság túllépett a marxi elmélet kiindulópontját képező értékelméleten. Mára a marxisták visszaszorultak a bölcsésztudományi karokra, ahol megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy ügyet se vetve a közgazdaságtudomány állására továbbra is marxi terminusokban higgyenek.

Lám, Piketty se marxista. Munkásságának elméleti alapja nem a marxi értékelmélet és nem a munkafolyamatban keresi a kizsákmányolás okát.

De Piketty is marxizáló, ha úgy tetszik posztmarxista abban az értelemben, hogy a marxi logikát követi írásaiban. A világon létező egyenlőtlenségek megszüntetésének vágya irányítja tollát. Ő is azt gondolja, hogy van egy „felfedezésre” váró rejtett, nem látható mechanizmusa a tőkések, a tőkés nagyvállalatok érdemtelen vagyonszerzésének, a “kizsákmányolásnak”. Hírhedtté vált blogbejegyzésében is azt igyekezett bebizonyítani, hogy van egy rejtett, csak az értő szem által felfedezhető összefüggés, miszerint a Nyugat és a nyugati vállalatok kizsákmányolják a Keletet, amit elfed a látszólag nagylelkű nyugati segélynyújtás.

Ennek a kizsákmányolásnak a formája szerinte a nyugati tőkés vállalatok profitkivitele, amelynek összege jóval meghaladja az EU segély filléréinek összegét. A látszólagos nagylelkű segítség és a valóságos profit kiszipolyozás közötti különbség örök kiszolgáltatottságba és szegénységben tartja a Keletet a  Nyugathoz képest. Azonban, hasonlóképpen, mint Marx esetében, Pikettynél is téves az érvelés.

Mint azt Tokfalvi, Mizsei és Magyar, Oblath és Mészáros kimutatta, Piketty érvelése maximum a jereváni rádióban fogadható el tudományos érvként. A felsorolt kritikák ismeretében még Pogátsa Zoltán is kénytelen volt elismerni, hogy ezúttal nincs igaza Pikettynek, s inkább a hazai eliteket hibáztatja azért, hogy kialakult egy nyugati tőkebefektetőktől függő fejlődési modell, amely lehetővé teszi a tőkésvállalatok profit-kivitelét.