Dobozi Istvánnak, a Világbank volt vezető közgazdászának első írása a Kapitalizmus blogon. Üdv a klubban, István!

Szeretnék röviden hozzászólni Thomas Piketty írása körül forgó, kicsit indulatos vitához, amelyben véleményem szerint mindenről van szó, csak a lényegről nem. Sajnos a vita azon a vakvágányon fut tovább, amelyre maga a francia közgazdász helyezte az általa szakszerűtlenül végzett elemzéssel.

Piketty konkrétan azt állítja, hogy Magyarországról (és néhány más kelet-európai országból) több külföldi vállalati profit megy vissza az Európai Unió fejlett magországaiba, mint amennyi onnan uniós támogatás formájában visszajön a perifériára. Ennek az összevetésnek azonban semmilyen közgazdasági értelme nincs, de kíválóan alkalmas arra, hogy lovat adjon EU-ellenes (sőt németellenes) populista politikai támadások alá.

Orbán Viktor is részben erre a hamis tőkeáramlási viszonyra appelálva mossa le azokat az EU-kritikákat, miszerint Magyarország “hálátlan” az EU vaskos támogatási adományaiért. “Nem tartozunk nekik ezért semmivel” – mondja gyakran a magyar miniszterelnök.

A francia szerző a körtét az almával hasonlítja össze, amikor két egymástól független gazdasági folyamatot viszonyít egymáshoz, analitikus szempontból irreleváns módon. Az egyik folyamat a profitorientált magánvállalati térben zajlik (a multik magyar és kelet-európai beruházásai), a másik pedig az államközi szférában, gyökeresen eltérő céloktól és érdekektől vezérelve (az EU-s fejlesztési vagy felzárkóztatási alapok elosztása).

Ami a vállalati szférát illeti, közismert, hogy a külföldi multik által foglalkoztatott magyar munkaerő – a multi-anyaországgal összehasonlítva – jóval alacsonyabb munkabért kap, mint amennyit a termelékenysége önmagában indokolna. Egyszerűbben kifejezve: lényegesen szűkebb a szakadék a magyar és például a német autóipari munkás között a termelékenységben, mint a munkabérben.

Ilyen körülmények között a magyar dolgozó költség-versenyképesebb, mint német kollégája: a nemzetközi piacon perdöntő egységköltség alacsonyabb. Ezért bővít az Audi Győrben Ingolstadt rovására. Az elfogadott magánszektorbeli játékszabályok alapján az Audi annyit repatriál a nálunk megtermelt  profitjából, amennyit akar, s ez így van jó.

Közben Brüsszelben (jogosan) nem nézik – amikor az EU-s támogatási alapok elosztásáról döntenek -, hogy mennyi profitot vittek ki a multik egy adott perifériás országból. Ezeket a támogatásokat más logika alapján osztják el: elsősorban a közületi szféra, azon belül a regionális integrációt segítő infrastruktura kiépítését szolgáják. (Más lapra tartozik az, hogy milyen hatékonysággal.) A két folyamat között ég és föld a különbség, s nincsenek egymással kapcsolatban.

Rengeteg nem EU-s külföldi vállalat működik Magyarországon. Az amerikai General Electric ugyanazért van nálunk, mint a német Audi és Mercedes. Akkor most kérjük az amerikai kormánytól, hogy valamilyen államközi támogatás formájában kompenzálja számunkra a GE által Magyarországról kivitt profitot? Ugye milyen nevetséges a felvetés? Pedig – a lényeget tekintve – ugyanarról a jelenségről van szó, mint amit Piketty és nyomában egyes magyar közéleti személyiségek és szakemberek felelőtlenül a politikai demagógia szolgálatába állítanak.

Sajnos vaskos megtévesztési potenciál van mindebben a tömegek számára. Kár, hogy a francia sztárközgazdász kétségtelenül kívételes tehetsége a populista politika szolgálóleányává válhatott.

(Fotó: MTI)