Ha nem olvassuk a saját szemünkkel, nem hisszük el:

Magyarországon meg kell változtatni a gondolkodást, mert a tőke jó dolog, jó dolog a gazdagság, jó dolog a profit (…), a magyar állam a pénzt, a tőkét, a profitot becsüli, a gondolkodásunkban ezt helyre kell tenni, jó dolog, ha a közösség hasznára váló tevékenységből származik a pénz.

Ezt nem más, mint a leghitelesebb illetékes, Matolcsy György adta elő egy konferencián, hangsúlyozva, hogy a térség számára

a skandináv modell a példa, ott a foglalkoztatás emelése után egy tőkeintenzív szakaszra tértek át, a gazdaság tudásintenzív, azok a modellek sikeresek, példaként szolgálnak Magyarország számára is.

A fenti kijelentések a fenti jegybankelnök szájából csak annak függvényében értelmezhetők, amit szintén itt mondott: “a gazdaságtudomány ma már egyetért abban, hogy a valóság mellett a képzetek is fontosak, hiszen a gondolatok teremtik meg a valóságot.”

Ez pontosan így van. Az Orbán-kormány gazdasági mutatói több szempontból jók, a növekedés 3,5 százalékos például, de ha egy lépést hátralépünk, meglátjuk a big picture-t is – innentől fogva minden más csak képzet, ezotéria, nettó hazugság.

A kormány nem megváltoztatni, hanem kiiktatni igyekszik a gondolkodást. A tőkét, a gazdagságot, a profitot rossz dolognak tartja, nem becsüli, kivéve persze, ha mindez az általa államhatalmilag preferált kört találja meg. A gazdaság tudatlanság-intenzív. Ezzel szoros összefüggésben a valódi növekedés feltételei véletlenül sem adottak Magyarországon, ha nem jönnek be az uniós fejlesztési pénzek, konkrétan 14 ezer milliárd forint, nekünk annyi:

A GDP 2006 és 2015 között 4,6 százalékkal nőtt. 2015-ben az uniós források hiányában 6,4 százalékponttal lett volna alacsonyabb a GDP a tényszámnál, így nem lett volna gazdasági növekedés, sőt némi visszaesés következett volna.

Mint azonban arra a hvg.hu fenti cikke is emlékeztet, ezekre az EU-s források leginkább 2020-ig számíthatunk – mi lesz utána?

Gondoljuk el egy pillanatra, hogy nagyon eldurvulnak a dolgok az EU és Magyarország között, mire a német parlament (tanulva az unortodoxiából) telephelyei felszámolására kötelezi, vagy a Magyarországon megtermelt jövedelmük erejéig 30%-os büntető adóval sújtja a német cégeket, aminek eredményeként azok egy év alatt kivonulnak Magyarországról. A magyar gazdaság a bejelentés pillanatában összeomlik, egy euróért 500 forintot kell adni, a munkanélküliség 25%-ra ugrik stb –

vázol fel egy nagyon is reális katasztrófa-szcenáriót Béndek Péter, amihez csak annyit lehet hozzátenni, hogy volt már ilyen, hogy leálltak a német autógyárak, addig pedig állt a magyar GDP is mozdulatlanul, úgy hagyva. A magyar gazdaság egy államfüggő, agyonadóztatott, improduktív munkát végző polgárokra épülő államfüggő, agyonadóztatott, piacképtelen társadalmat konzervál, amelynek, ha minden így megy tovább, nem lesz sokáig helye az EU-ban. Szánalmas, hogy van politikai szereplő, aki pont erre építene.

orbán-hvg

A pechünk az, hogy ez a szereplő épp Magyarország miniszterelnöke. Nem állítjuk, hogy Orbán szántszándékkal ki akarja vezetni az országot az unióból, azt viszont igen, hogy maga is elhiszi saját hazugságait (“nem szabad engednünk, hogy a mostani gazdaságpolitikai sikereket külső tényezőknek tulajdonítsa bárki, mert akkor elveszítünk egy fontos fölhajtó erőt, az elvégzett munkánk sikeréből fakadó fölhajtóerőt”).

Elhiszi, hogy amit a kohéziós alapból kapunk, az nem könyöradomány, pedig az, és jéghidegen bekalkulálta, hogy az EU-n belüli, alig támogatott perifériára kerülünk. Vagy ami még szörnyűbb, egy unióval odébb, egy putyini Eurázsiai Unió vonzáskörébe. Elhiszi, hogy gazdasági növekedésünk olyan mértékű, hogy 2030-ra lehagyjuk Ausztriát, ahogy Hruscsov is rendületlenül hitt abban, hogy a következő ötéves tervidőszakban lehagyják majd a hanyatló Nyugatot. Elhiszi, hogy van magyar versenyképesség, pedig nincs.

De akár hiszi mindezt, akár nem, mi mégis miért higgyünk neki? Mit tett ő azért, hogy ezt a bizalmat kiérdemelje? A NER leamortizálta a gazdaságot, kiszívta a sokat hivatkozott emberek pénzét, energiáját és kreativitását, a multik nélkül itt fű se nőne, kkv-szektorunk álvállalkozók tömkelegéből áll. Ebből a rendszerből még 1-2 ciklust nem fog az ország kibírni.

Ezek fényében nehéz magyarázatot találni arra, hogy az egyre gyarapodó ellenzéki pártok (tehát nem a Fidesz csöndes kollaboránsaira gondolok) miért nem az Orbán vs. Nyugat ellentétre fűzik fel egyelőre alig fellelhető mondanivalójukat és önszerveződő kapcsolatépítésüket, összefogási hajlandóságukat? Ha azt nem értik az emberek, hogy lepusztult eü-intézmények és iskolák vs. európai szintű jövő, akkor a dolog tényleg reménytelen.

Mi más írná le a jövő évi választás tétjét, mint az, hogy két lehetőségünk van: vagy maradunk Nyugaton, maradunk Európában, egy lehetőleg ennél piac- és emberbarátabb EU-ban, vagy marad Orbán, és vele a “keleti nyitás”: gazdaságilag, hatalomtechnikailag, elnyomásilag. Fentről push-olt oligarcha nyertesekkel, kiiktatott versennyel és -képességgel, kiiktatott kreativitással, kiiktatott szabad sajtóval. Viszont erős keleti hátszéllel.

Matolcsynak egy valamiben igaza van: Magyarországon meg kell változtatni a gondolkodást.