Részlet Veszprémy László Bernát történésznek az Ayn Rand Intézet kutatási vezetőjével készített interjújából, filozófiáról, a valóságról és a Közel-Keletről. Az interjú eredetileg az izraeli magyar Új Kelet live c. oldalon jelent meg.

Elan Journo izraeli kutató és író, az amerikai Ayn Rand Intézet politikakutatási vezetője, több könyv szerzője. Interjúnkban a szabadság-párti amerikai írónő nézeteiről, moralitásról és objektív gondolkodásról, és természetesen Izraelről is beszélgettünk.

 

Ha össze kéne foglalnia Ayn Rand gondolkodását olvasóink előtt, hogyan tenné azt meg?

Journo_ElanAyn Rand regényíró és filozófus volt. Legismertebb művei Az ősforrás (1943) és a Veszett világ (1957). Gondolkodása, melyet objektivizmusnak nevezünk, az ész, az egyénközpontúság és a laissez-faire kapitalizmus oldalán áll. Az objektivizmus azzal kezdődik, hogy a tényeket tekintjük tájékozódásunk alapjának: a valóság létezik, nekünk pedig az eszünket kell használnunk a valóság természetének megismerésére, és az abban való sikeres létre.

Ennek a filozófiának az erkölcsi tételei megtaníthatják, mi az, ami a mi önös érdekünk, mitől leszünk boldogak, és hogy néz ki egy megfelelő társadalom. Rand egyszer azt mondta, hogy „Elsősorban nem a kapitalizmus, hanem az önérdek híve vagyok; elsősorban nem az önzés, de a józan ész híve vagyok. Ha valaki felismeri az ész felsőbbségét, és következetesen alkalmazza azt, a többi jön magától”.

Mi köze van Randnek a külpolitikához? Vissza lehet hozni egyáltalán a moralitást a külpolitikába?

Rand elképzelései nagyon is fontosak a kulturális kérdésekben, és főleg a külpolitikában. Az objektív gondolkodás erkölcsi és politikai tételei azt mutatják meg, hogyan kéne kinéznie egy kormánynak, és mit kéne csinálnia – nem csak belföldi ügyekben, de a külpolitika terén is. Az objektivizmus számára egy megfelelő kormány az, amely megvédi az állampolgárok egyéni jogait. Egy ilyen kormány a rendőrségen és a szenvtelen törvényeken keresztül látja el megvédésünk feladatát. Ennyi a szerepe: megvédi a szabadságunkat, hogy mi követhessük a céljainkat, üzleteljünk, gyarapodjunk. Ahogy a rendőrség és a bíróság fontos otthoni jogaink megvédéshez, úgy egy hatékony hadsereg is kell, hogy megvédjük szabadságunkat a külföldi fenyegetések elől.

Irányíthatják ezek az elvek az amerikai külpolitikát?

Nyilván az egyéni jogok megóvása a legfontosabb elv, amelynek irányítania kellene külpolitikánkat. Nemzetként a külpolitika terén nincs más érdekünk, mint összegezni minden amerikai érdekét egyéni jogainak megvédésére. Amerikának egyedi hozzáállása kellene, hogy legyen a külpolitikához, amely szinte kizárólag a saját jogaink megvédésre irányulna. Ez Amerika önérdekének a követése.

A legtöbb olvasó talán azt hiheti, hogy Amerika védi az önérdekét…

Noha Amerikában sokan foglalkoznak az önérdekükkel, és dacára Trump elnök „Amerika [legyen] az első!” jelszavának, az amerikai külpolitika évtizedeken át tiszta, vagy éppen racionális elvek nélkül működött. Nem képviselte a mi érdekünket. A külpolitikánk valójában erkölcstelen és meghunyászkodó volt. Erről többet is szólok könyveimben, melyeknek Winning the Unwinnable War és Failing to Confront Islamic Totalitarianism a címük. Azt is hozzátenném, hogy amit Trump képvisel – a gazdasági nacionalizmus és az idegen törzsi elutasítása – az érdekünket őszintén képviselő politika ellentéte.

Nagyon erős ítéletet mond. Manapság az emberek félnek ítéletet mondani; sokan azt hiszik, hogy „nincs jó vagy rossz”. Egy író – Karl Popper – egyenesen azt mondta, hogy az „egy igazságban” való hit a totalitárius eszmék összekötő kapcsa. Tényleg fasizmus lenne azt hinni, hogy van egy igazság, vagy hogy vannak vitathatatlan tételek?

Ez egy gyakori, romboló és hazug alternatíva példája. Az egyik oldal mondhatja, hogy náluk van az abszolút igazság és a morális elvek, de nem lesz igazuk, ha az állításuk nem alapszik a valóságon. Az ilyenek érvei inkább az autoritáson nyugszanak, és ilyen értelemben szinte fanatikusnak számítanak – igaz ez akkor is, ha például a kommunisták éppenséggel szekulárisak voltak. Erre a hazug alternatívára születnek aztán reakciók.

liberty

Az egyik reakció a morális relativizmus: nincs „egy igazság”, nincsen objektív morális mérce, és végső soron nem is lehet erkölcsi ítéletet hozni. Természetesen ez téves. És itt jön az egyik érték, amit Ayn Rand filozófiájában látok: az objektivizmus egy iránytű, amivel eljuthatunk a világ és értékeinek objektív megismeréséhez. Az objektivizmus szerint a józan ésszel megérthetjük a világot, és meghatározhatunk objektív morális értékeket. Rand ezt több helyen is leírja.

2015-ös előadásában, mely Izraelről szólt, tisztán kifejtette, hogy ha a politikai szabadságot tekintjük legnagyobb értékünknek, akkor nincs más alternatíva, mint Izrael támogatása. De mi van, ha valakinek nem a politikai szabadság, hanem valami más (pl. a szociális érzékenység vagy a sokszínűség) a legfőbb értéke?

A kérdés lényegében arról szól, hogy érdekel-e minket az egyének élete. Az egyéni szabadság elve egy szükséges feltétele az emberek békés életének és társadalomban való jólétének. Mind a történelem, mind a jelenlegi tapasztalataink elég bizonyítékát adják a szabadság és az emberi jólét közötti ok-okozat kapcsolatban. Vegyük példának a második világháború utáni két Németországot. A totalitárius Kelet-Németország lemaradt, és elszegényedett; a szabad Németország virágzott, és vezető ipari hatalom lett. Vagy nézzünk most Észak- és Dél-Koreára. Ez persze csak néhány példa.

Persze tény, hogy Nyugat-Németország és Dél-Korea is nagyjából szabad társadalmak voltak, sok regulációval és kormányzati irányítással; de még így is, minél szabadabb a társadalom, annál több lehetősége van az egyéneknek elérni céljaikat és boldogulni. A másik mostani példa Izrael, amely a Közel-Kelet egyetlen szabad társadalma. Vessük össze arab, muszlim szomszédjaival: azok diktatúrák, monarchiák és teokráciák.

Az ember egyéni döntése, hogy milyen értékeket akar követni, de ha el akarod dönteni életed útját, ahhoz szabadnak kell lenned. A szabadság társadalmi értelemben az emberi élet alapvető feltétele.

Előadásának egyik érve Izrael kötődése az alapvető nyugati értékekhez, és a „palesztinok” ellenszenve azokkal szemben. Viszont sokan vitatják a nyugati kultúra jó vagy jobb mivoltát. Divatos nézet, hogy minden kultúra azonos szinten van. Úgy is lehetne érvelni, hogy ezek mind csak „kultúrák”.

A „nyugati kultúra”, mint kifejezés, kicsit problematikus, hiszen sok minden tartozik bele. Érthetjük úgy, mint John Locke, Thomas Jefferson, Frederick Douglass, Thomas Edison, Louis Pasteur, Marie Curie, Steve Jobs, és Jeff Bezos – de érhetjük úgy is, mint a múlt század nagy gonoszságai, azaz a nácizmus és a kommunizmus. Mikor én nyugati kultúráról beszélek, én annak megkülönböztető jegyeit értem alatta, amelyek a Felvilágosodás eredményei. Ezek az elme fensőbbsége; a tudományos módszerek; az egyéni emberi élet szentsége: és az egyén szuverén joga élete felett, melybe értem a politikai és a gazdasági szabadságot is.

Ezeknek az elveknek a gyakorlatba ültetése nagyban javítottak az emberi életen – voltaképpen egészen hatalmas mértékben, főleg a tudományos és az ipari forradalmak óta. Nem minden kultúra vallja ezeket az értékeket, és következésképp az ő értékeik drasztikusan eltérő eredményekre vezetnek.

A nyugati akadémia köreiben sokan érvelnek azzal, hogy a „nyugati értékek” elnyomók, önzők és rasszisták (vagyis nem segítik a kisebbségeket és a harmadik világbeli embereket). Ennek még gazdag irodalma is van. Mit mondana erre, és miért van az, hogy a nyugati tudósok – látszólag a többségük – a kapitalizmus és az egyéni szabadság ellen vannak?

A gond egyik része a nyugati rasszizmus és elnyomás: gondoljunk csak a rabszolgaságra, amely az 1860-as évekig létezett Amerikában. Borzalmas volt, és még ma is van rasszizmus: de a rasszizmus és az elnyomás nem fér bele a szabad világba, hiszen szembemennek azokkal a dolgokkal, melyek a nyugati kultúra alapvető értékei: a józan ész és az egyén szabadsága.

Aki ellene van a rasszizmusnak és az elnyomásnak, az a józan ész, az egyénelvűség és a kapitalizmus képviselője is kell, hogy legyen, hiszen ezek az eszmék kövezik ki az utat egy jobb, igazán progresszív, virágzó társadalom felé – mint ahogyan azt már részben meg is tették azokban a nyugati társadalmakban, melyek keblükre ölelték őket. Azonban én is azt tapasztaltam, hogy sok hang gyűlöli az egyénelvűséget és a józan észt az akadémiai világban. Nem a Martin Luther King-féle színvakságra hívják fel az embereket, hanem faji öntudatosságra, és egyfajta ijesztő áldozati szerepben való tetszelgésre.