A szeptember 11-i terrortámadások tizedik évfordulóján, az (azóta megszűnt) Hírszerző c. portálon megjelent írásom újraközlésével szeretnék megemlékezni arról a bizonyos, máig feledhetetlen napról, ami alapvetően megváltoztatta Amerikát és a fél világot. Ma sem tudnék alapvetően mást írni róla, azzal a különbséggel, hogy míg 2011-ben az iszlamisták által 9/11 óta elkövetett halálos merényletek száma 17.720 volt, addig ez a szám mára 31.711-re nőtt. Köszönet a Dzsihádfigyelőnek, amiért megőrizte archívumában ezt a cikket.

 

A holokauszttal ellentétben 9/11-nek nincsenek tagadói. Nincs ember, aki azt mondaná, hogy a támadások meg sem történtek, ellenben embertársaink tömegei kreálnak köréjük szórakoztató kül- és belpolitikai, gazdasági hátterű, spirituális és ezoterikus okokat, paranoid magyarázatokat, az „inside job”-tól az iraki olajmezők lenyúlásáig. Ehhez a 9/11-et félreértelmező népes társasághoz csatlakozott nem más, mint az Egyesült Államok kormányzata is.

Az amerikai törvényhozás ugyanis két éve – hála a néhai Edward Kennedynek – valamiért a „szolgálat és emlékezés nemzeti napjává” nyilvánította szeptember 11-ét. Az emlékezés persze szép és helyénvaló – de mit keres itt a szolgálat? Az elnök által tavaly bejelentett altruista kvázimozgalom, a United We Serve ezzel, ebben a kontextusában új értelmet nyer, hiszen míg embertársaink önkéntes szolgálata, az egyéni adományozástól a civil tettekig igencsak dicséretes (és Amerikában ennek külön kultúrája van), addig az elnök a szolgálatot úgy értette, mintha annak valamiféle nemzet- vagy közösség-helyreállító funkciója lenne. Teljes tévedés.

Az Egyesült Államok nemzetként, valamint civil, piaci, egyházi, etnikai, politikai, kulturális stb. közösségek hálózataként, de leginkább szabad individuumok hazájaként továbbra is remekül funkcionál, dacára annak, hogy 9/11 éppen ezt a szabad és önszerveződő, individuális és piaci Amerikát akarta szétrombolni. Teljesen helyénvaló Pamela Geller sztárblogger kiakadása:

Pearl Harbor-ból talán a szolgálat napja lett? Vagy a normandiai partraszállásból? Ez tévedés. Szeptember 11-e nem a szolgálatról szól, hanem arról, hogy tiszteletünket fejezzük ki háborús halottaink előtt.

Ez így pontos. A „szolgálat” kiiktatja a háborút a tudatunkból.

Amerikára tíz évvel ezelőtt nem a Katrina hurrikán csapott le, ami után önkéntes munkával még évekig újra kéne építeni New Orleans civil közösségeit, vagy ételt kéne osztani a helyi homelesseknek. Nem, azzal, hogy szeptember 11-én egy szaúdi hátterű, a halált kultiváló iszlám-fasiszta hálózat bombákat formált a repülőkből, hadat üzent az Egyesült Államoknak, pontosabban azoknak az értékeknek, amelyeket Amerika (és a Nyugat jó része) szentnek tart: az egyén és ebből következően a gazdaság szabadságának, az emberi jogoknak, a rációnak, a szorgalomnak, a prosperitásnak, a piaci versenynek. Közel háromezer halott: ez nem közlekedési kihágás, ez háború.

Az Amerikát  háborúba hívó új totalitarizmusnak, a muszlim vallástól elválaszthatatlan, annak nevében eljáró iszlamista ideológiának nem a vallási terjeszkedés a fő mozgatórugója, hanem a bűnös Nyugat leigázása, hiszen az világi, imperialista, kolonialista, és a cionizmust pártolja. A gond az, hogy ezt a szabad Nyugaton élő számos nem iszlamista polgár is ugyanígy gondolja, ha nem is navigálna soha utasszállító gépeket a Fehér Házba, az Elysée palotába vagy a Reichstagba.

9-11-MTI

A nyugati ballib véleményformálók által 1968 óta diktált Nyugat-, Amerika-, Izrael- és kapitalizmus-ellenesség (és persze a jó öreg jóléti bűntudat) nélkül elképzelhetetlen lenne 9/11 két legkártékonyabb kollaterális kára: a PC elkenés (nehogy megbántsuk muszlim polgártársainkat), és a tíz éve tartó erkölcsi és kulturális relativizálás.

Amerika még nem tart ott, hogy 9/11-et a Velünk Szembeni Nagy Udvariatlanságnak nevezze, de ott már igen, hogy Sarah Snow-nak, az Ohio állambeli Marietta főiskola egyik (egyébként republikánus) diákjának megtiltsa, hogy kizárólag háromezer amerikai zászlóval emlékezzen meg szeptember 11-éről.

A kis zászlókat a campus területén ültették volna el a konzervatív diákok, ám napokkal a megemlékezés előtt felszólították Snow-t, hogy más nemzetek lobogóiról se feledkezzen meg, mivel ez egyrészt egy „globális perspektívájú” iskola, másrészt más nemzetekből is haltak meg a WTC-ben, különben is, illene figyelembe vennie, hogy éreznék magukat a muszlim vagy kínai diákok a sok amerikai zászló láttán. Amerikában nem PC dolog büszke patriótának lenni, persze nem új ez sem: 2001 szeptember 11-e után akadt tévécsatorna, amelyik levetette a bemondó hajtókájáról a kis amerikai zászlót.

Számos más campuson is az dívik, hogy a PC és a zavartalan multikulti jegyében a muszlimokat szinte már 9/11 áldozataiként mutatják be, akik még az igazságtalan „iszlamofóbiával” is kénytelenek együtt élni (ezzel a kifejezéssel az iszlám mindennemű kritikáját el akarják hallgattatni, többnyire sikerrel). Egy nem a South Parkban, hanem a való világban, New Jersey-ben kiadott oktatási terv azt tanácsolja a tanároknak, hogy ne dramatizálják túl a terroristák által okozott károkat, ehelyett irányítsák a diákok figyelmét az „intolerancia” és a „bántó szavak” jelentőségére, valamint a diverzitásra. Jövőre talán már az esőerdők és az olvadó jégtömbök is előkerülnek a „szolgálat és emlékezés nemzeti napján.”

Meg kell értenünk az elkövetők motivációit – halljuk immár tíz éve, de ezeket a motivációkat már akkor is ismertük, többek között épp az elkövetők szíves közlései alapján, mi viszont továbbra is azt hisszük, hogy ha Amerika kevésbé arrogáns, ha nem akarna a világ csendőre lenni, ha Izrael helyett a palesztinok oldalára állna, ha kitalálna egy igazságos világrendet, ahol az improduktív harmadik világbeli diktatúrák is részesülnek a nyugati prosperitás gyümölcseiből, ha Amerika mindenkinek adna munkát a világon, és főleg központilag lejjebb vinné az iPhone árát, akkor ilyen nem történne vele.

„A gonoszok harca” – ezzel a címmel foglalja össze a Spiegel Online a támadók és a megtámadottak, az iszlám dzsihádisták és az amerikai „anti-dzsihádisták” harcát, kiiktatva a diskurzusból minden morált és megfontolást. A lap éppolyan lelki nyugalommal rakja az égő ikertornyok mellé egy súlycsoportként Abu Graibot és Guantanamót, mint amilyen természetességgel a Népszabadság publicistája közli, hogy „nem az iszlám terrorizmus a világot fenyegető legfőbb legfőbb veszély”, hiszen „gyilkos fanatikusok mindenütt vannak”, mint például kicsoda? Talált, Anders Breivik, a norvég tömeggyilkos, aki – az oklahomai merénylővel, Timothy McVeigh-el együtt – másodmagával egyensúlyozza ki az összes európai ballib lapban az iszlamisták által szeptember 11. óta elkövetett 17.720 gyilkos merényletet.

A 9/11-es írások visszatérő eleme, hogy bár már semmi sem az, ami előtte volt, de azért felkészültebbek vagyunk, nagyobb biztonságban, mint anno. Ez nyilván így is van: Amerika nem engedte saját területére a terror elleni háborút, számos vezető dzsihádistát kinyírtak, Obama elnök ugyanis egy csendes, ámde 180 fokos fordulattal lényegében a Bush-Cheney korszak összes lényeges antiterrorista eszközét változtatás nélkül működteti, Guantanamót nem zárja be, sőt, lelövette bin Ladent, Pakisztánban pedig ötszörösére emelte a pilóta nélküli drónok reptetését.

Amerika erős nemzet, és olyan erősen beleégtek a nemzet retinájába a WTC képei, hogy valószínűleg ép bőrrel megússza az események konfliktuskerülő ártalmatlanítását, PC szellemiségű eltérítését, de még Michael Moore-t és az arcátlan módon a Ground Zero közvetlen közelében létesítendő mecsetet is.

Európa azonban képtelen megbirkózni önmagával, önnön identitása meghatározásával, a külvárosi bevándorló „fiatalok” egyre kevésbé rejtett brutalitásával, a burkával és a burka-tilalommal, a Mohamed-karikatúrák közlésével/letiltásával, Geert Wilders Fitna című rövidfilmjével, Theo van Gogh meggyilkolásával. Ehelyett tétlenül nézi párhuzamos muszlim (és rájuk telepedő iszlamista) társadalmak kialakulását.

Ha még ehhez hozzávesszük az elmúlt évek számos európai megbékéltető gesztusát, mondjuk hogy több nagyvárosban is megtűrik a sária által sújtott zónákat; hogy az iskolák egyre több lépést tesznek a muszlim diákok különigényeinek teljesítésére (és ezzel szegregációjuk előmozdítására);  és ha még a várható demográfiai trendekre is rápillantunk, láthatjuk: itt már semmi szükség az al-Kaida bomba-repülőgépeire.

Pár év, és mission accomplished.

(Fotó: MTI)