A Szent Korona gyönyörű, áldott Himnuszunk gyönyörű és Orbán Viktor is gyönyörű! Hát mernék én mást mondani ebben a gyönyörű országban? Ebben a tökéletes, mindennél jobb idilli paradicsomban?

Ott, ahol a külön törvény oltalmazza csodás Himnuszunkat, ami még véletlenül sem szánalmas és lamentáló? Jól is teszi az igazságszolgáltatás, hogy bünteti annak ócsárlását, csakúgy mint a Szent Koronáét annak ellenére is, hogy már nem királyság van, sőt néha a magyar hősköltészet népe fel is lázadt a királyok ellen, és a gonosz liberális Nyugat ránk erőltette az állam és az egyház szétválását. De mi nem kérünk ebből, a Szent Korona szent és korona és punktum.

Miért kell mindent olyan negatívan látni? A Himnusz is kimondja, hogy a balsors, és nem a saját felelősségünk miatt bűnhődtünk. Mi kértük az Istent és Ő Orbán Viktor képében válaszolt nekünk.

Ez kérem ma már lehetőségek hazája, ahol még egy egyszerű gázszerelő is a jachtján nyaralhat. Több gázszerelőt ide, és flottánkkal visszahódítjuk az Adriát.

címer

A társadalmi átjárhatóság oly nagy, hogy a paraszt már nemcsak a derék földműveseket jelenti, akik könnybelábadt szemmel gondozzák most is uraik földjét. A paraszt szó mára már az említett urakat, politikusokat és barátaikat is jelöli. Hogyne lenne itt egyenlőség?

Mi magyarok egységesen védjük meg kultúránkat a vezetőnk által kiépített modern végvárrendszer segítségével. Hiába szabadították ránk a kapitalista fináncok pogány kutyáikat, a bevándorlóknak álcázott ellenség ostroma nem törhette át ezt a felsőbbrendű hit által összetartott kerítést. Ez az a hit, amit mi, hívő magyarok képviselünk, hogy szeressük egymást, békében és egyenlőségben. Imádott Miniszterelnökünk segítségével megvédjük magunkat  az sok, különböző ellenségtől, a terroristáktól, kommunistáktól, kapitalistáktól, a Nyugattól vagy legyen éppen bárki a soros.

Bár a Nyugat álnok pribékjei megkisérelték a népszavazásnak nevezett szélsőliberális eszközzel befolyásolni székesfővárosunk olimpiai pályázatát, nagyjaink szerencsére időben ráeszméltek, hogy ilyen dekadens sportesemény, amin a görög férfiak meztelenül vettek részt, nem méltó a magyar erkölcsrendhez. Nem azért oktatunk erkölcstant világhírű iskoláinkban, hogy utána birkózó férfiak förtelme rontsa meg szűzi lelkünket. Szeretett Miniszterelnökünk szerencsére bölcsen megakadályozta eme fertőt.

Vezérünk oly gyönyörű, hogy a nép nem bírja megállni, hogy utána ne fütyüljön, mikor fess alakja Petőfit idézve szónokol nemzetünk dicső ünnepén. De kérem, azért ez mégsem volna decens, drága vezérünk nyilván szerénységből kérte teremtő szavaival, hogy ezt azért mégse tegyék.

Nincs itt korlátozva semmilyen szabadság, hisz kinek is lehetne egyetlen rosszalló szava is?

Az emberek boldogok, ha valaki mégsem lenne az, majd pártunk és kormányunk hoz egy törvényt, hogy mindenkinek boldognak kell lennie.

Nem, kérem, a fejünk fölött köröző madarak nem a véget jelző dögkeselyűk, hanem dicső turulok,  szent országunk hű védelmezői, nagyságunk jelképei. Köszönjük orosz barátainknak, hogy most is, mint a történelemben oly sokszor, segítettek kordában tartani az országunkban garázdálkodó csűrhét, és hogy megmondják vezetőinknek, mi a helyes út.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!