Több hete folyik az össznépi találgatás, hogy kik ők és mit akarnak, pláne amióta – egészen hihetetlen módon – sikerült eljutniuk a 266151 aláírásig. A Momentum Mozgalom eddig két szerzőnk szimpátiáját/aggodalmát is kiváltotta: Ansinn igen pontosan megjósolta, hogy

a magukat a “demokratikus ellenzék” felkent (ki a csuda kenhette fel őket?) képviselőinek tartók fognak durván fellépni, hiszen megint a saját jobbágyaiknak tekintett – alkuk során adható és vehető – szavazóik lenyúlásától fognak félni,

Atzél Mária pedig a politikai generációváltás szükségességére hívta fel a figyelmet, egyben azt kérve az új szervezettől, fókuszáljon politikai közeljövőnk egyik kulcskérdésére, a választási rendszer reformjára:

Ahhoz, hogy mégis rátok szavazzak, szükségem van a reményre, hogy ti elhozzátok a Változást: az új választási törvényt, hogy végre ne kelljen minden választáson kompromisszumok hadát kötve szembeköpnöm magam.

A Momentumról eddig számos szakértő, baltól jobbig elmondta, miért jó, mitől gáz, mennyire profi, a ballib pártközeli értelmiségiek pedig irigykedéssel vegyes fideszezéssel, orbánozással reagáltak a sikeres csapatra, kissé aránytalanul felturbózva némely valóban fura nyilatkozatot.

Momentum-hvg

Nem kevesen a politikai értékrendet kérték számon a Momentumtól, teljes joggal: bármennyire profi technikának tűnik is ma a “most még ideológiamentes üzeneteket nyomatunk” stratégiája, inkább előbb, mint utóbb megkerülhetetlen lesz a politikai tartalom világossá tétele. Már középtávon sem lesz tartható sem a “mi nem vagyunk se bal-, se jobboldaliak” tétel, sem az, hogy “mi meghaladjuk a hagyományos törésvonalakat”, sem az, hogy valamiféle generációs alap felülírja az objektíven mérhető politikai állásfoglalást.

Legkésőbb 2018-ra pedig az is ki kell derüljön, akarnak-e bármit kezdeni a választási törvénnyel, meg egyáltalán, az alkotmányosság visszaállításával, ezt ugyanis egyelőre meg sem említették, nemhogy az öt legfontosabb probléma közé sorolták volna.

A Momentum előtt már a korai Fidesz és az LMP is megpróbált túllépni a régi szembenállásokon, mérsékelt sikerrel. Az igaz, hogy a klasszikus “bal-jobb” felállás nem jól írja le a politikai frontokat, pláne idehaza, ahol a bal-jobb permanens kulturális szekértáborharcot jelent, nem pedig gazdaságpolitikai, társadalomfilozófiai értékválasztást. Úgyhogy ami ebben a formában nincs, azt nem lehet meghaladni. Ansinn a lényegre tapintott:

Az új politikai szakadék az állam mindenhatóságában hívők és a katallaxia létezésének elfogadói között húzódik.

De fogalmazhatunk másképp is, úgy, ahogy ezen a blogon mindig szoktunk: a valódi különbség egyéni szabadság és állami paternalizmus között van. Individualizmus és kollektivizmus között. Számtalan nyilatkozatuk dacára, a már említett, teljesen nyilvánvalóan tudatos homályosítás okán, ma még nem tudni, hogy mi, szabadpiaci individualisták, az egyéni jogok, a laissez faire és a limitált kormányzat hívei, mit várhatunk a Momentumtól. De ami eddig látható, az inkább bíztató. Nagyon úgy néz ki: nem egy antiglobalista-ökoszocialista LMP 2.0 készülődik itten megmérettetésre.

A Momentum mellett a mi szempontunkból leginkább három dolog szól:

  • nem Putyin-pincsik, nagyon erősen hangsúlyozzák a jelenlegi orosz rezsimmel szembeni fenntartásukat (az Iránytű Intézet kimutatása szerint az ő táboruk a leginkább szankciópárti, 93%-kal);
  • nem vetik el a teljesítményelvet, sőt, egyik alapelvüknek tartják;
  • azzal a szimbolikus gesztussal “fejeznék be” a rendszerváltást, hogy nyilvánosságra hoznák az “ügynökiratokat“, értve ezalatt nyilván a volt pártállami állambiztonsági listákat, a mai szolgálatoknál fellelhető mágnesszalagokat.

A Momentum ellen szól viszont szintén három dolog:

  • nem gondolkodnak egyéni jogokban, legfeljebb csoportok kisebbségi jogairól fejtenek ki “progresszív” nézeteket;
  • az olimpia-ügyben kiderült, hogy nem csökkenteni akarják az állami újraelosztást, csak átirányítani: az olimpiára szánt közpénzt csak más, “jó” dolgokra akarják felhasználni;
  • még nem tudni, milyen elvek mentén, de a progresszív szja-rendszer bevezetését mérlegelik.

Ez utóbbinál maradva: mint a legtöbb közpolitikai kérdésben, ebben is valamiféle kollektív döntéshozatal előtt állnak, addig tartózkodnak a konkrétumoktól. Egy konzervatív Facebook-csoportban aktív tagjuk részéről láttunk utalást arra, hogy ha lesz ilyen döntés, az csak a legszegényebbeket akarná tehermentesíteni, valószínűleg 0 kulccsal (ez nagyon is támogatandó), a fő kérdés az lesz, mennyire büntetnék a sikert (= “a gazdagokat”), és mennyire látják be, hogy az adóztatás nemcsak gazdasági kérdés, hanem elválaszthatatlan az egyéni szabadságtól, önrendelkezéstől, az állami paternalizmus mértékétől.

Ugyancsak nehezen értékelhetők egészségügyről vallott elképzeléseik. “A Momentum évente 350 milliárd forint többletforrást fog bevonni az egészségügybe, a fejlett országok átlagához közelítő 6%-ra növelve ezt az értéket” – írják, de ez, ahogy a Libertárius blog kiszámolta, valójában évi 10 millió forintot jelent “az orvosok és az összes többi egészségügyi dolgozó béremelésére, valamint az ellátás összes többi elemének fejlesztésére.”

A legnagyobb baj nem is az összeg irrealitása, hanem a radikális reformgondolat teljes hiánya: több remek elképzelés mellett az erősen egalitárius programvázlatban szó sincs privát (tehát valódi felelősséget biztosító, mert érdeket teremtő) egészségügyről, kórház- vagy szolgáltatói magánosításról, versengő magánkasszákról. Bármennyi százmilliárdot önthetünk pluszként a jelenlegi egészségügybe, radikális átstrukturálás nélkül csak a meglévő agóniát konzerváljuk.

Jó hír, hogy a Momentum (most legalábbis) elveti a feltétel nélküli alapjövedelmet; hogy szkeptikusak a gazdasági bevándorlással szemben; hogy csak a korrupt paksi alkut vetik el, nem az atomenergiát; hogy nemet mondanak a protekcionizmusra (bár az állami vállalkozás-segítésre már nem annyira), és inkább a globális piacban hisznek; hogy nem tartják állami feladatnak az abortuszba, a melegházasságba vagy a könnyűdrogok fogyasztásába való beleszólást (mindez alapvetően libertárius hozzáállás).

Rossz hír, hogy nem hisznek a szólásszabadság alapjogában, Soproni Tamás pl. halálkomolyan közölte, hogy

az álhírek szándékos terjesztése, a külföldi propaganda terjesztésére nem vonatkozik a véleménynyilvánítás szabadsága. Ugyanis az állam kötelessége az is, hogy megvédje a népet a külföldi propagandagépezetektől.

Ez viszont már a legkevésbé sem szabadságpárti hozzáállás, sőt. Az államnak semmilyen dolga nincs hírekkel, nézetekkel, bárkinek a médiájával kapcsolatban, max. annyi, hogy még holnap délután oszlassa fel, ill. privatizálja az MTVA-t.

Mindezzel együtt gratulálunk a szombaton párttá alakuló Momentumnak a profi aláírásgyűjtésért, az ígéretes kezdésért! Ha tényleg be akarjátok fejezni a rendszerváltást, ne feledkezzetek meg a szabadságról.

(Fotó: hvg.hu)