Bármennyira aggódtunk is, a baj megtörtént, de még az is lehet, hogy jól jövünk ki belőle: Donald Trump leendő elnökségében az a legjobb, hogy addig sem Hillary Clinton igazgat. Igen, rosszul voltunk a lehetőségtől, hogy egy nagyhangú, kiszámíthatatlan, protekcionista demagóg és crony kapitalista költözik a Fehér Házba, de azért lássuk be, nem rossz hír, hogy elbukott egy kínos ügyektől roskadozó, patetikus hazudozó, aki végig érzékeltette, hogy neki kvázi jár ez a job. Hát, nem.

Ráadásul Trump eddig látható döntései vegyes képet mutatnak, vannak aggasztó és reményt keltő lépései is, a katasztrófa mindenesetre még nem látszik. Rossz hír, hogy az Exxon-főnök Rex Tillerson személyében kifejezetten Putyin-közeli figura kerül a külügy élére, ahogy szintén Putyin-barátnak tartják Michael Flynn-t, az új elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját (arról már nem is szólva, mennyire kínos, hogy stratégiai főtanácsadónak az alt-rightos Steve Bannon-t választotta). Rossz hír, hogy komolyan veszi saját kereskedelem-ellenes kampányát, és 45 %-os vámmal “védekezne” a kínai dömping ellen.

Jó hír, hogy Trump mégsem vonulna vissza az izolacionizmus sáncai mögé, keménykezű külpolitikára készül, hadd gondolkodjanak kicsit Amerika iszlamista, kommunista és egyéb ellenségei. A tengerészgyalogos-kormány azt üzeni a világ maradékának, hogy Washington – az előző nyolc évhez képest – ismét az erőben érdekelt. Jó hír, hogy Trump beszólt a fanatikusan Izrael-gyűlölő ENSZ-nek, és jó, hogy átköltöztetné végre az amerikai nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe, mégiscsak az Izrael fővárosa. Jó hír, hogy nem dől be a nyomasztó klímahisztériának, és bár sose állította, hogy nincs globális felmelegedés (az igazán nagy kérdés az, hogy az ember okozza-e, és van-e értelme pl. a párizsi megállapodásnak), azért nem éppen meggyőző, ill. vitatott tények alapján még nem hajlandó beáldozni a termelést, az ipart, a prosperitást.

Az pedig egyenesen remek hír, hogy az oktatási tárca várományosa, Betsy DeVos a “köz”oktatás helyett a minél privátabbat részesíti előnyben, így a Friedman-féle iskolai vouchereket, a szabad iskolaválasztást, a gyerekek felszabadítását az állami agymosás alól.

Washington

Igen ám, de mi van, ha mindez valójában csak egy titkos, rejtélyes társaság hatalomátvételét jelenti (vö. illuminátusok, szabadkőművesek, hogy mást ne is említsünk)? A The Washington Post halálkomolyan azt a teóriát próbálja meg hosszas cikkben igazolni, hogy nem más, mint a sokak által rejtélyes szektának tekintett objektivista mozgalom veszi át januártól a Fehér Házat, nyilván azért, hogy egész Amerikában kötelezővé tegye a csúnya önzést.

A lap arra alapozza például Tillerson jelölését a State Department élére, hogy egy dolog köti össze ezt a két embert, akik korábban még sose beszéltek egymással: a híres individualista írónő, Ayn Rand tisztelete. Rand, aki természetesen nem a szó köznapi értelmében vett önzés, hanem a racionális önérdekérvényesítés elvét vallotta, a szabadpiaci kapitalizmus hirdetője volt, és bár a Post “libertárius hősnek” nevezi, valójában igencsak hadilábon állt a kezdeti, Rothbard-féle libertárius gondolattal, és saját szabadelvű filozófiát alkotott meg objektivizmus néven (erről hamarosan bővebben itt, a blogon).

A Post utal arra, hogy Trump maga is nagy Rand-fan, és Howard Roark-ot, Az ősforrás kompromisszumokat nem ismerő, öntörvényű építészét tekinti példaképének (hogy ez miért óriási tévedés részéről, alaposan megírta a Capitalism Magazine blogja: Rand támogatta a szabad kereskedelmet, a tulajdonjogot, a migrációt, a szabad szólást, gyűlölte a rasszizmust, és minden gondolata az értelem erejéről, a racionális megfontolások szükségességéről szólt, míg ugye a megválasztott elnök mindezekkel az értékekkel hadilábon áll).

Ezután a cikk hosszan sorolja, hogy hány állítólagos objektivista kerül még be Donald Trump adminisztrációjába: Andy Puzder, a kijelölt munkaügyi miniszter, aki attól objektivista, hogy bevallotta, szabad idejében szívesen olvassa Ayn Rand műveit. Vagy ott van Mike Pompeo kansasi képviselő, a CIA leendő vezetője, aki többször elmondta, hogy Rand munkái inspirálták őt. Trump ezen kívül többször kikérte John A. Allison üzletember véleményét is, aki cége vezetőinek a Veszett világ (Atlas Shrugged) példányait osztogatta. A Post tehát aggasztónak tartja, hogy Trump olyan embereket nevez ki vezető posztokra, akik – szerinte – kizárólag saját érdekeik érvényesítésével vannak elfoglalva.

A bevallottan objektivista elemző és publicista, Robert Trancinski, a The Objective Standard szerkesztője igen velős választ írt a Post “hisztérikus” cikkére. “Ha összefoglalhatom a beszámoló lényegét: Bréking – Konzervatív üzletemberek Ayn Randet olvasnak.” Aki a ballib buborékban él, annak ez meglepő lehet, de Rand művei sokmillió példányban fogytak, és számos rajongójuk van – emlékeztet Tracinski, akárcsak arra, hogy Rand a műveiben hősökként ünnepelte a szabad, kreatív üzletembereket.

A Post szerzője Tracinski szerint jobban tette volna, ha azt vizsgálja meg, mi volt az az üzenet, amit Trump jelöltjei Randtől átvettek, mi volt az, ami inspirálta őket? Puzder például arról beszél, hogy arra bíztatja gyerekeit, “éljék a teljesítmény, az integritás és a függetlenség életét”, azt tehát, amit Rand a műveiben ünnepelt. Pompeo pedig azt mondja, rá azért hatott az írónő, mert “egész életemben dolgoztam” (ez is olyan erény, amit a regényei hirdetnek), és mert “a kis kormányzatot és a szabadságot eszem és lélegzem.”

“Ó, nem! Az új adminisztráció fontos figuráit egy olyan szerző befolyásolta, aki a szabadságot támogatta. Meg az integritást. Ez már kicsit kevésbé hangzik félelmetesen?” – teszi fel a kérdést szarkasztikusan az objektivista szerző, és azzal fejezi be írását:

“Miközben nincsenek magas elvárásaink Trumppal kapcsolatban, örülünk, hogy néhány Rand-rajongó belép a kormányába, reméljük, nagy hatással lesz rájuk az írónő elkötelezettsége a szabadság, az egyéni jogok, az integritás és a függetlenség erényei iránt. Ez az az ideológiai összeesküvés, amire az országnak most nagy szüksége volna.”

(Fotó: Daniel Mennerich, Flickr)