E tanulmányban a szerző, Tom G. Palmer leszámol a szerinte naiv Adam Smith által felállított mítosszal, aki szerint a pusztán az „önérdekre” való támaszkodás jómódot teremtene. Aki ily módon hivatkozik Smith-re, olybá tűnik, hogy néhány idézetnél többet még nem olvasott el munkáiból. A jog, a tulajdon, a szerződés és a csereforgalom szabálya a kölcsönös haszonba önzést juttat, míg a törvénytelenség és a tulajdon iránti tisztelet hiánya által az önérdek egy egészében véve különböző és igen káros módon nyilvánul meg.

A teljes esszé Az erkölcsös kapitalizmus – amit az iskolában nem tanítanak c. kötetben jelent meg.

 

Gyakorta hallható, hogy Adam Smith úgy vélte, amennyiben az emberek csak önző módon viselkedhetnének, minden rendben menne a világon – azaz szerinte „A kapzsiság a világ mozgatórugója.” Smith természetesen nem hitte úgy, hogy az önző motivációkra való kizárólagos támaszkodás tenné jobb hellyé a világot, és nem támogatta vagy ösztönözte az önző viselkedést sem.

A „pártatlan szemlélő” szerepéről a The Theory of Moral Sentiments [Az erkölcsi érzelmek elmélete] című munkájában megjelenő átfogó elemzése a hasonló téves értelmezéseknek véget kellene, hogy vessen. Smith nem fogta az önzőség pártját; ugyanakkor nem volt elég naiv ahhoz sem, hogy úgy gondolja, hogy a mások jólétének való önzetlen önfeláldozás (vagy az ilyen áldozat gyakorlása) jobbá tenné a világot.

Amint azt Stephen Holmes a „The Secret History of Self-Interest” [„Az önérdek titkos története”] címet viselő korrekciós tanulmányában megjegyezte, Smith nagyon is tisztában volt sok „érdektelen” szenvedély, így például az irigység, a rosszindulat, a bosszú, a vakbuzgóság és a többi hasonló érzelem pusztító hatásaival.

A spanyol inkvizíció önzetlen zelótái annak reményében tették, ami tettek, hogy a haldokló eretnekek haláltusájuk végső pillanataiban bűnbánatot tanúsíthatnak, és ezáltal részesülhetnek az isteni kegyelemből. Ezt nevezték az üdvözítő megigazulás tanának.

Romans-i Humbert az inkvizítorokhoz intézett utasításaiban megkövetelte, hogy az eretnekekre mérendő büntetések a gyülekezet számára megindoklásra kerüljenek, hiszen

Esedezünk Istenhez, és esedezünk tihozzátok is, hogy velem együtt esedezzetek Őhozzá, hogy az Ő kegyelmének ajándékaként rendelje úgy, hogy a megbüntetendők oly türelemmel viseljék a rájuk az általunk (az igazságszolgáltatás igényével, ám mégis fájó szívvel) kiszabott büntetések végrehajtását, hogy az végül hozzásegíthesse őket a megváltáshoz. Ennek okán szabunk hát ki ilyen büntetést.

 Smith véleménye szerint a mások jólétének érdekében megvalósuló ilyen önzetlen odaadás nem nyilvánvalóan volt erkölcsileg különb azoknál az állítólag önző kereskedőknél, akik azáltal kívántak meggazdagodni, hogy sört és sózott halat árultak szomjazó és éhező vásárlóiknak.

Smith aligha az önző viselkedés általános helyeslője, mivel az, hogy a hasonló indíttatások, „akár csak egy láthatatlan kéz által”, az általános jó előmozdításához vezetnek-e, nagyban függ a tevékenységek kontextusától, különösen az intézményes környezettől.

Adam Smith szobra a skóciai Edinburgh-ben (fotó: adamsmith.org)

Adam Smith szobra a skóciai Edinburgh-ben (fotó: adamsmith.org)

Olykor a mások részéről való kedveltség önző vágya csakugyan egy erkölcsi perspektíva elfogadására késztetheti az egyént azáltal, hogy általa belegondolunk abba, hogy mások szemében milyennek látszunk és mutatkozunk. A The Theory of Moral Sentiments című könyvben jellemzően leírt kismérvű interperszonális környezetben az ilyen motiváció hozzájárulhat az általános haszonhoz, hiszen

a vágy, hogy mi magunk váljunk a kellemes érzelmek tárgyaivá, és hogy ugyanolyan szeretetre- és csodálatraméltóak legyünk, mint azok, akiket a legjobban szeretünk és csodálunk,

megkívánja tőlünk, hogy „saját magunk jellemének és életvitelének pártatlan szemlélői legyünk.”

Még a – helyes intézményes környezetben lévő – látszólag túlzott önzés is válhat mások hasznára, ahogy az a Smith által elmesélt, egy szegény ember fiáról szóló történetben is megesett. Ezt a fiút nagyravágyása arra hajtotta, hogy fáradhatatlan munkával vagyont halmozzon fel, hogy aztán egy életen át tartó kemény munka után rájöjjön, semmivel sem boldogabb az út szélén napozó egyszerű koldusnál. A szegény ember fiának az önös érdek nagyratörően mértéktelen  hajszolása az emberiség többi részének hasznára vált azáltal, hogy a fiút a sok más ember puszta létezését lehetővé tevő vagyon megtermelésére és felhalmozására sarkallta, hiszen

a földet az emberiség által elvégzett ezen munkák arra kötelezték, hogy megduplázza természetes termékenységét, és így a lakosság jóval nagyobb tömegét legyen képes fenntartani.

A Smith által írt A nemzetek gazdagságának természetének és okainak vizsgálata című könyv sok szakaszában – kimondottan az állami intézményekkel való együttműködéssel foglalkozókban – ecsetelt politikai gazdaságtan tágabb kontextusában az önös érdek hajszolása nem túl valószínű, hogy pozitív hatásokat eredményez majd.

A kereskedők önérdeke például arra ösztönzi őket, hogy kartellek, protekcionizmus, és akár háború kezdeményezéséért is lobbizzanak a kormánynál:

arra számítani, hogy a kereskedelem szabadsága valaha is teljesen visszaáll majd Nagy-Britanniában, olyan abszurd, mint arra számítani, hogy az országban bármikor is egy Óceánia vagy Utópia kerül majd megalapításra. Ezzel nem csupán a köz előítéletei, hanem – ami jóval legyőzhetetlenebb – számos egyén magánérdekei is ellenállhatatlanul szembehelyezkednek.

A kereskedők monopóliumokból származó csekély nyereségei birodalmak és háborúk esetében a közre nehezedő rettentő terhek árán kerülnek beszerzésre. (…)

Így hát Smith nézetei arról, hogy az Oliver Stone Wall Street [Tőzsdecápák] című filmjében feltűnő Gordon Gekko szavaival élve „a kapzsiság jó”-e, tagadhatatlanul „olykor helytállóak, olykor nem” (feltéve, hogy minden önérdek által vezérelt viselkedés „kapzsiságnak” számít). A különbség az intézményes környezetben rejlik. (…)

A piacok tulajdonképpen a legönzetlenebbek és a legönzőbbek számára egyaránt lehetővé teszik, hogy terveiket békességben vihessék előre. Azok az emberek, akik életüket mások megsegítésének szentelik, céljaik előremozdítására használják a piacokat – nem kevésbé, mint azok, akiknek célja vagyonkészletük megnövelése. Az utóbbi csoportba tartozók közül sokan abból a célból halmozzák a vagyont, hogy ezáltal növeljék meg a mások megsegítésére való képességüket.

"A ma problémái megoldhatóak" - felirat a Gates Alapítvány bejáratánál (fotó: Wikipedia)

“A ma problémái megoldhatóak” – felirat a Gates Alapítvány bejáratánál Seattle-ben (fotó: Wikipedia)

Soros György és Bill Gates például e csoportba tartozik; óriási összegeket keresnek, és teszik mindezt legalább részben azért, hogy nagyszabású jótékonysági tevékenységeiken keresztül jobban tudjanak segíteni másokon. A vagyon profithajszolás során történő létrehozása által válik számukra lehetővé a bőkezű adakozás.

Egy emberbarát személy vagy egy szent a számára elérhető vagyont a lehető legtöbb ember táplálására, felruházására és jólétének megteremtésére akarja fordítani. A piacok lehetővé teszik számára, hogy a lehető legolcsóbban juthasson hozzá takarókhoz, élelemhez és gyógyszerekhez a segítségére rászorulókról való gondoskodás biztosításához. A piacok lehetővé teszik az olyan vagyon létrehozását, mely az elesettek megsegítésére, valamint a jótékonykodók előmozdítására használható fel segítési képességük maximalizálásának érdekében. A piacok teszik lehetővé a jótékonykodni kívánók jótékonykodását.

Gyakorta elkövetett hiba, hogy az emberek céljait kizárólag „önérdekükkel” azonosítjuk; ez utóbbit viszont az „önzőséggel” szokás összekeverni. A piacon tartózkodó személyek céljai csakugyan öncélok, de mint célokkal bíró önmagunk, minket is foglalkoztatnak mások érdekei és jóléte – családtagjainké, barátainké, szomszédainké, és még olyan abszolút ismeretlen embereké is, akikkel soha nem fogunk találkozni. A piacok valóban segítenek hozzászoktatni az embereket ahhoz, hogy mások – még teljesen idegen emberek – szükségleteit és igényeit is figyelembe vegyék.

Philip Wicksteed ennél árnyaltabban tárgyalta a piaci csereüzletek mögött rejlő motivációkat. (…) Eladhatjuk termékeinket annak érdekében, hogy a szerzett pénzből kisegíthessük barátainkat vagy akár távoli idegeneket is – ám amikor kicsinyes módon a legalacsonyabb vagy legmagasabb árért alkudozunk, ritkán tesszük ezt az alkuban résztvevő másik fél jólétével való törődésből kifolyólag. Ha azonban mégis így gondolkodunk, a csereüzlet mellett ajándék is születik, ami némileg megbonyolítja magának a cserének a természetét.

Azok, akik szándékosan fizetnek a szükségesnél nagyobb összeget, ritkán jó üzletemberek; továbbá ahogy H.B. Acton a The Morals of the Markets [A piacok erkölcsei] című könyvében is megjegyezte, egy veszteséges üzleti vállalkozás irányítása és fenntartása igen esztelen, sőt ostoba módja az emberbarát viselkedésnek.

Gordon Gekko (Michael Douglas) a Wall Street c. filmben: a kapzsiság jó

Gordon Gekko (Michael Douglas) a Wall Street c. filmben: “a kapzsiság jó”

Az embereknek, akik többre tartják a politikában való részvételt az iparban és a kereskedelemben való részvételnél, érdemes észben tartaniuk, hogy az előbbi nagyfokú károkozásra képes, ráadásul ritkán vezet jóra. Voltaire, aki még Smith előtt írt, tisztán látta a különbséget. „A kereskedelemről” írt rövid értekezésében, mely a Letters Concerning the English Nation [Az angol nemzettel foglalkozó levelek] című gyűjtemény (…) része volt, így fogalmazott:

Franciaországban csak az nem márki, aki nem akar az lenni, s aki csak Párizsba érkezik egy eldugott tartományból, némi pénzmaggal és ackal vagy –ille-el végződő névvel, bátran mondhatja: „egy magamfajta ember, egy rangombéli ember”, s fölényesen lenézheti a kereskedőt; maga a kereskedő oly gyakran hallja megvetéssel emlegetni foglalkozását, hogy ostoba módon pirul miatta; pedig nem tudom, ki van nagyobb hasznára az államnak, egy rizsporos parókájú nagyúr, aki pontosan tudja, hány órakor kel a király és hány órakor fekszik, aki pöffeszkedve uraskodik, miközben rabszolgaszerepet játszik egy miniszter előszobájában, avagy egy kereskedő, aki hazája gyarapodásán munkálkodik, irodájából Suratéba és Kairóba küld parancsokat, s hozzájárul a világ boldogulásához. (Réz Pál fordítása)

A kereskedőknek és a kapitalistáknak nem kell szégyenkezniük, amikor kortárs politikusaink és értelmiségijeink lebecsülik őket, és páváskodva járkálnak fel-alá, emerről szónokolva és amazt lebecsmérelve; és mindeközben azt követelik, hogy a kereskedők, a kapitalisták, a dolgozók, a befektetők, a kisiparosok, a földművesek, a feltalálók és a többi termelő gyártó hozza létre azt a vagyont, melyre a politikusok ráteszik a kezüket, az antikapitalista értelmiségiek pedig rossz néven vesznek ugyan, ám mégis mohón elfogyasztanak.

A piacok a politikánál semmivel sem függenek jobban az emberek önzőségétől, sem jobban nem kívánják meg azt; hasonlóképpen a piaci csereüzletek sem ösztönzik jobban az önző viselkedés vagy motivációt. Ám a politikától eltérően a hajlandóságot mutató résztvevők közötti csereforgalom vagyont és békét eredményez – ezek olyan feltételek, melyek meglétével a bőkezűség, a barátság és a szeretet virágozni fog. Vannak dolgok, melyek emellett szólnak, és ezeket Adam Smith nagyon helyesen meg is értette.