Tavalyhoz képet nem változtak drámaian a magyarok médiafogyasztási szokásai: kevesebb napilapot veszünk, amúgy meg továbbra is főleg tévéket nézünk (71%), rádiót hallgatunk, valamelyest internetezünk, és egyáltalán nem zavar minket az, hogy – talán a netet kivéve – túlnyomórészt az állampárt híreit és világlátását látjuk-halljuk-olvassuk.

A Mérték és a Medián tanulságos felmérésének egyik fontos következménye, hogy a jelek szerint abszolúte érdemes közpénzmilliárdokat önteni az állami agitpropvilágba (MTVA), valamint a baráti Habony művekbe (Ripost, Lokál, 888) és a Vajna-impériumba (TV2). Hiszen bármennyire tudjuk is, kik foglaltak teret itt az elmúlt években (57 százalékunk állítólag elégedetlen ezzel), és kinek a pénzét is költik ezek a szó szoros értelemben drága emberek, és bármennyire kevesen nézzük is, azért alapvetően továbbra is hiteles hírforrásnak tartjuk a “köztévét” éppúgy, mint a TV2 “hírműsorát.” Ezért volt az imént az “állítólag”.

Az információforrások hitelességi versenyét a felmérés szerint az RTL Klub nyeri ugyan, de rögtön második helyen ott virítanak az államosított, évi 85 milliárd forintunkból hazudozó és migránsozó (ellenben adómegkerülő) “közcsatornák”, majd a harmadik hely a szintén közpénzünkből megsegített kereskedelmi tévéé, amit Vajna Timi férje birtokol. Rögtön ezután következik a Kossuth és a szorgos, kitartó munkával hallgathatatlanná tett Petőfi Rádió, amelyek hírszerkesztőségeiben ott ülnek – kvázi tulajdonosként – az általuk felhasznált MTI-hírek emberei, hogy csekkolják, megfelelő módon használják-e fel a “közmédia” szerkesztői az MTI anyagait.

(Fotó: Last Days of Tények)

(Fotó: Last Days of Tények)

Az állami hírek hitelességét csak erősítheti, hogy bármerre kapcsolna a “közrádióval” elégedetlen hallgató az FM végtelen világában, egész órakor szinte mindenütt az MTI híreit rágják neki szájba, de néha még a Tilos Rádióban is, ami a világ szégyene.

Az állami média második, és az andyvajnásított TV2 harmadik helye médiaelméleti és piaci szempontból is figyelemre méltó tény: az állami propagandának megéri a költekezés, a kínálatra van kereslet, a fogyasztók hitelesség szempontjából visszaigazolják az inputot. Pontosan tudjuk (hiszen a nem állami csatornákban azért látjuk, mennyi közpénz megy el mire), hogy az állampárt és a hozzá közeli oligarchák vették át az utóbbi időben a médiapiacot, de ez mindegy is, hírműsoraik hitelességének nem árt.

Nekünk, a szabad piacgazdaság kisszámú híveinek valószínűleg politikai következtetéseket is le kéne vonnunk abból, hogy vannak az országnak nagy részei, ahol a mai napig a fél nyolcas híradó léte határozza meg a tudatot. Sőt, miközben egyik kezünkkel az RTL-re kapcsolunk, hogy megnézzük Rogán vagy Lázár legújabb botrányait, hazudozásait, a másikkal már letesszük a Magyar Nemzetet meg a többi független(edő) orgánumot, mintha kifejezetten büntetni akarnánk azokat a médiákat, amelyek elfordulnak a Kedves Vezetőtől és T. pártjától.

A kérdés persze az, mi lehet ez a bizonyos politikai konzekvencia. Az egyik egészen biztosan az, hogy az össznépi cinizmus és beletörődés nem használ semmilyen radikálisan szabadelvű gondolatnak. Ha valamiféle szabadpiaci erő kerülne hatalomra, nyilván azt javasolnánk neki, hogy sürgősen privatizálja az állami médiát, így azonban, bár értelme nagyon is volna, tétje nem lenne a lépésnek: ha az állami hazugság ugyanúgy piacképes, mint a tényszerű újságírás, ha tehát senkit nem zavarnak a saját hülyítésünkre és manipulálásunkra elköltött ezermilliárdok, akkor ki támogatna egy ilyen lépést?

Mégis, hol az ingerküszöbünk? Hány botrány, mennyi mások által elköltött pénzünk kell még ahhoz, hogy végre felébredjünk?

Sokszínűség a Mediaworks napilapjaiban (fotó: hvg.hu)

Sokszínűség a Mediaworks lapjaiban (fotó: hvg.hu)

Hosszú évek óta nyugodtan szemléljük az új állampárt és a hozzá közeli oligarchák teljes térnyerését, erőszakos piactorzítását a médiában. Az általunk finanszírozott MTVA és a TV2 mellett új bulvárhálózatot épít ugye a Habony művek (Ripost, 888, Lokál); bezáratták az egyetlen minőségi ellenzéki napilapot, a Népszabadságot, elhallgattatták a Class FM-et; Mészáros Lőrinc közelébe került a Mediaworks, benne számos fontos vidéki napilappal, ahol már el is kezdődött a tatarozás; ő vette meg a most még marginális Echo TV-t, de ez nyilván nem mindig marad így; végül Schmidt Mária kormánybiztos és Terror Háza-főnök vette meg a Figyelőt, hogy végre minőség, méltányosság és mértéktartás költözzön a gazdasági hetilapba.

“A régi típusú médiapiaci modell ugyanis már nem kifizetődő. Ezért lépnek be a tulajdonosi körbe számos helyen a kormányzathoz köthető figurák, akiknek nem nyereség a legfontosabb, ők a közvéleménybe fektetnek be” – nyilatkozta nemrég egy ismert német oknyomozó riporter egy nemcsak idehaza látható trendről. Oligarchák persze mindehol vannak, de az ilyen kísérletek csak akkor sikeresek, ha a közvélemény elég ostoba és/vagy cinikus ahhoz, hogy megengedje, hogy átprogramozzák, és akkor buknak el, ha a megcélzott fogyasztók nem elégszenek meg az éppen adottal. Ha van adófizetői és polgári önérzetük. Hogy ne mondjam: tudatuk.

Naponta dőlnek ránk az állampártból a botrányok. Lopás, korrupció, hűtlen kezelés, közösségek elleni uszítás, haveri “kapitalizmus”, barátok, vejek, sógorok, egyéb saját lábon álló családtagok. A legnagyobb botrány azonban éppen most zajlik, a szemünk láttára: az, hogy előbb-utóbb csak valami online szamizdatból fogunk értesülni róluk.