Megjelent a TÁRKI kétévente kiadott kiadványa a Társadalmi Riport 2016. Ezt mindig érdemes forgatni, szociológusok, közgazdászok és egyéb társadalomkutatók nyújtanak több tematikus blokkban érdekes elemzéseket hazánk és népünk állapotáról, illetve a zajló folyamatokról.

Számomra idén a társadalomszerkezeti tanulmányok voltak a legizgalmasabbak. Mint libertárius gondolkodású embert, természetesen nagyon érdekelt, hogyan látják a középosztály, a magyar polgár helyzetét a kötet szerzői. Mint szociálisan érzékeny lényt (bár tudom, hogy egyes házi trolljaink ezt elvitatják tőlem) pedig a szegénység, a leszakadó rétegek állapota, kilátásai foglalkoztatnak.

A kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy Magyarországon a társadalmi rétegek helyzetének megítélése kettős.  Ez azért van, mert a kérdést kétféle módon szokás számba venni. Az egyik a jövedelem alapú megközelítés, ahol azt nézik, hogy a medián (átlag) jövedelemhez képest hányan keresnek többet, kevesebbet és mennyivel.

E szerint „A jövedelmi középrétegek relatív aránya Magyarországon viszonylag magas. 2014-ben a magyar népesség körülbelül háromnegyede tartozott a medián 60%-a és 200%-a közötti jövedelemsávba (a háztartások nettó ekvivalens jövedelmei alapján képzett rangsorban). Ebből körülbelül 16% volt az „alsó-közép” (medián 60%-a és 80%-a között), 32% a „közép-közép” (a medián 80%-a és 120%-a között) és mintegy 28%-a a „felső-közép” rétegek (a medián 120%-a és 200%-a között) aránya. Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek nemzetközi összehasonlításban nem tekinthetők extrémnek, akár az EU-, akár az OECD-országokhoz hasonlítjuk őket…” (Ld. Tóth István János hivatkozott tanulmányát, 77. oldal)

A másik számbavétel a fogyasztás oldaláról történik, vagyis azt nézik a kutatók, hogy az adott csoportnak mik a jellemző fogyasztási szokásai, hétköznapiasan szólva: mit engedhetnek meg maguknak az oda tartozó háztartások. Ezt háztartások kikérdezése során egy kérdéssorral mérik. A magyar helyzet így nézve – ne szépítsünk – pocsék. A 80. oldalon található ez a táblázat:

Depriváltak aránya a különböző jövedelmi rétegekben Magyarországon,

2014 – azok aránya, akiknek az esetében előfordul az adott probléma (%)

 

Picture1

(Forrás: Tóth István János számítása a TÁRKI Háztartás Monitor 2014 alapján)

Vagyis, még a medián jövedelem kétszeresénél többet keresők körében is a háztartások 5%-a anyagilag kifosztottnak minősül az uniós fogyasztási minták szerint, a középosztálybeli arányok pedig egyenesen elképesztőek. A szegénynek nevezett– a medián 60%-a alatti jövedelmű – réteg fogyasztása pedig legfeljebb túlélési üzemmódnak nevezhető, az is elég nagy eufemizmus.

Az a baj, hogy ezek szerint a jövedelmek újraosztása: a nagyjából a lakosság harmadát kitevő közép-, felsőközép és jómódú csoporttól az alsó közép és a szegények felé, nem sokat javítana ez utóbbiak helyzetén, hiszen a felsők nagy részének sincs a szolid polgári életmódhoz elég jövedelme. Ezzel csak a jobb módúakat lehetne elszegényíteni, nincs annyijuk, hogy a szegényebbeket gazdagabbá lehetne tenni belőle. És persze, minden ilyen csoportos intézkedés azokat sújtaná jobban, akik – viszonylag jobb jövedelmi helyzetük ellenére – e csoportok nyomorgói. (Sokféle okból válhatnak azzá, pl. a hiteltörlesztés, a háztartásban eltartottak magas száma, egyéb családi, társadalmi kötelezettségek, stb.)

vintpost

Életkörülményeit tekintve egész Magyarország szegénynek számít a maga kategóriájában az Európai Unión belül. A mutatók, skálák többségében Románia és Bulgária még mögöttünk van, a velünk egy időben csatlakozott országokat előrébb tessék keresni a rangsorokban. Ahhoz, hogy itt bárkinek jobb legyen, az ország jövedelemtermelő képességén kell emelni.

A szegény háztartások jellemzőit bemutató tanulmányok egyértelműen az alacsony munkaintenzitás (a dolgozók aránya a családban) és a családfő iskolai alacsony végzettsége az, ami a súlyos anyagi deprivációval leginkább együtt jár. Magyarországon egyébként az alacsony képzettségűek foglalkoztatási aránya alacsonyabb, mint az Európai Unióban. Az Eurostat adatai szerint 2010-2011 táján, tehát még a közmunka felpörgetése előtt a legalacsonyabb kategóriában 62% volt a ráta, míg az unió átlaga 71% volt.

Itt tehát nem csupán a képzettség emelésére kell gondolnunk, mint lehetséges kibontakozási útra, hanem arra is, kinek, miért érné meg az alacsony végzettségű embereknek munkát adni. Nem lehet mindenki rakétamérnök, vagy szoftverfejlesztő, és nem állíthat elő minden cég high-tech termékeket, szolgáltatásokat. De kereslet nem is csak ezekre van.

És megint eljutottunk a szokásos következtetésünkig, ha tetszik, a vörös farokig: a vállalkozások működési feltételeinek, az üzleti környezetnek a javítása nélkül sem a középosztály, sem a szegény rétegek nem számíthatnak emberibb életkörülményekre. Tudják, a torta és az ő mérete meg a szétosztása.

(Illusztráció: vintageposterworks.com)