Két hét után talán már magyarázni sem kell, hogy nem, természetesen nem a piac döntött a kétségtelenül veszteséges vezető politikai napilap “felfüggesztéséről”, hanem egy erősen Orbán- és Lázár-közeli osztrák stróman, akit eredetileg arra tartottak, hogy majd Simicskának passzolja el a médiaportfóliót, csak aztán közbejött a G-nap, és a nyakán maradt a cuccos. A Fidesz az elmúlt napokban aztán elárulta, hogy a) nem érte őket váratlanul a bedöntés, b) igazából örülnek a lépésnek, egy zavaró tényezővel kevesebb.

Nem, a saját termék racionálisabb előállítását, átpozicionálását (“üzleti modelljét teljesen új alapokra kell helyezni”) piaci szereplő természetesen nem úgy oldja meg, hogy egy költözés kellős közepére időzítve egyszerre zárja ki a szerkesztőséget a korábbi és az új székházból; hogy aznap reggelre motoros futárokkal viteti ki a “felfüggesztésükről” szóló döntést, anélkül, hogy ilyesmire az elmúlt években akár csak céloztak volna; hogy a munkatársakat megfosztja az emailjeiktől; hogy teljesen lekapcsolja a hálóról a lap eddig elvégzett munkáját, az archívumát, hogy írmagja se maradjon annak, amit ők “új alapokra” akarnak helyezni; hogy a főszerkesztőt megkérik, ugyan tegyen már le az asztalra úgy két nap alatt egy új üzleti tervet, ja, és nullszaldós legyen. Ilyen nincs. A bukás összege már most 120-130 millió euró.

A Népszabadság kinyírásáról és a magyar médiaélet állami kontroll alá vételéről tartott remek Hayek Klub-beszélgetésen sok szó esett arról, miért nem beszélhetünk valódi médiapiacról, csak crony (haveri, összefonódott), ill. nyíltan állami erőszakkal befolyásolt kvázi-tulajdonlásról, meg hogy lassan közeledünk a baráti-testvéri kazah, üzbég, orosz stb. modellhez (jó, az újságírókat itt még nem lövik agyon). Arról is szó volt, mennyire tűri mindezt a nyilvánosság, mennyire számít a hatalomnak ez a tűrés, és milyen működőképes finanszírozási formákat találjunk ki (pl. crowdfunding?) a tartalom előállításának biztosítására.

Haraszti Miklós és Pető Péter azonban rávilágított a lényegre: ezeket nem a másféle vélemény érdekli, nem a publicisztika rovaton gyakoroltak revansot, nem a baloldali megmondófórumot zárták be. A tények kiderülésére csaptak le preventíve, a korrupt közelmúltat akarják végképp eltörölni.

nsz-hvg

Ha viszont a Népszabadság komoly tényfeltáró munkája volt a probléma (pl. Matolcsy-alapítványok, Matolcsy-barátnő, Matolcsy Patai-közeli lakása, Rogán eszement hazudozása helikopter-ügyben), akkor ezzel az igazi problémák még csak most kezdődnek. A Népszabadság az utóbbi években valóban sorozatban szállította a hard news-t, tehát az alapos utánajárással, fárasztó háttérmunkával készült, mások által csak idézett vagy hivatkozott tényfeltáró anyagokat – de azért persze mások is vannak még ezen a piacon.

A Népszabadság arcátlan és puccsszerű bedöntésének üzenete ugyanaz, mint a magánnyugdíjak ellopásának, vagy a baráti és családi kört jutalmazó föld- és trafikügyi nyílt korrupciónak: megtehetjük. És mivel megtehetjük, meg is fogjuk tenni. Cserébe kaptok egy kis lehetőséget migránsügyi uszulásra, velünk és nemes keresztény céljainkkal, Európa-védő fellépésünkkel való azonosulásra, de ez az egyetlen lehetőségetek, az azonosulás. Ja nem, csendben is lehet maradni. Csak ahhoz el kell hallgatnia az összes, magát valamiért watchdognak tartó láncos médiakutyának. Nem önmagában a Népszabadság (volt) a célpont, hanem minden olyan szabad sajtótermék, amely komolyan veszi a nyilvánosság rá szabott szerepét, a hatalom kontrollját.

A korábban sem éppen “közszolgálati” módon működő, a tőlünk adó címen lenyúlt évi 80 milliárdunkból garázdálkodó állami média bedarálása totálissá vált, az MTVA a pártállam propagandáját ontja; az MTI “ingyen” hírei beszivárogtak a legkisebb privát rádiócsatorna óránkénti híradásába is; a már meglévő izék (Magyar Hírlap, Pesti Srácok, Origo) mellé sorra jönnek létre a rezsimhű politikai és bulvárcsatornák (TV2, Lokál, 888, Faktor, Ripost, Magyar Idők), amelyek többsége az átcsatornázott állami hirdetések nélkül teljesen piacképtelen lenne.

Egyébként érdekes: azok a figurák oktatnak ki most mindenkit “piaci viszonyokból”, a “sajnos veszteséges napilapból” szükségszerűen következő bedöntésből, akiket a piac arra sem méltat, hogy eltartsa őket (“A Lokál listaáras reklámbevételeinek 80 százalékát, a Magyar Időknek 63 százalékát, míg a Magyar Hírlapénak közel 50 százalékát a mi pénzünkből fizette az állam ebben az évben”).

Ezekkel a mesterségesen kreált, az újságírói szakmát más lapokból vagy Az elnök emberei c. filmből ismerő izékkel szemben állnak a valódi műhelyek: a Népszabadság (R.I.P.), az Index, a hvg.hu, a 444, a Figyelő, az Átlátszó és a Direkt36 és más lapok és blogok, amelyek eddig is szereztek és a jövőben is szerezhetnek még jónéhány kellemetlenséget a kormánypártoknak. Hát kell ez nekik? Hogy előbb-utóbb konkrétan mérhető legyen a sok felhalmozódó sztori? Ne felejtsük el, eddig mindig kiderült: ha az Orbán-érában éppen nem fúj a szél, az csak a vihar előtti csend.

Nagy bejelentések ideje közeleg: Pecina hamarosan túlad médiáján, és Habony vagy Liszkay ráteheti a mancsát a mintegy negyedmilliós összpéldányszámú 12 megyei lapra, sok vidéki ember egyetlen tájékozódási forrására. Szerdán remekelt a tőzsdén a Mediaworks valószínű vevőjeként tárgyalt Mészáros Lőrinc-féle cég, ez is lehet annak az előjele, hogy valami készül.

Ezek az emberek hatalomkoncentrált, velejéig ellenőrzött, korrupt, haveri vircsaftos putyini viszonyokat akarnak teremteni Magyarországon, részben már teremtettek is. Csak rajtunk, általuk alattvalókként tételezett polgárokon múlik, hogy hagyjuk-e. Hogy engedjük-e kilopni az újságot a kezünkből.

(Fotó: hvg.hu)