Az utóbbi időben egyre több szó esik a termelés robotizálásáról, és való igaz, egy új ipari forradalom küszöbén vagyunk. A hír és a hír kommentálói a legkülönbözőbb körökben keltenek pánikot. Az emberi dolgozókra nem lesz szükség, elvesztik a munkájukat, megélhetésüket, éhen halnak – vélik. Születnek ötletek a megoldásra is, a legelterjedtebb az alapjövedelem, de az utóbbi napokban megjelent a sajtóban az Európai Unió vadonatúj ötlete: nyilvánítsuk a robotokat „elektronikus személlyé”, és tulajdonosuk fizessen utánuk társadalombiztosítást.

A pánikot a munkalehetőségek oszthatatlanságáról szóló közkeletű tévedés okozza (Lump of Labour fallacy), amely szerint a világban, az országban a munka mennyisége állandó, ezért minél több a munkavállaló, annál nehezebb munkához jutni. Ennek a tévedésnek egy jellemző megjelenési formája, hogy a bevándorlók, illetve esetünkben a robotok elveszik a munkánkat.

Könnyen belátható, hogy a félelem alaptalan.

Az ősemberek egész napjukat azzal töltötték, hogy vadásztak, és gumókat gyűjtöttek, hogy jóllakassák magukat, a családjukat, és a törzset. Ha a szükségesnél több szarvast ejtettek el, a tengerparti törzzsel el tudták cserélni halra, rákra, kagylóra. Ez mindkét törzs számára lehetővé tette, hogy változatosan táplálkozzon, a cserével tehát mindkét törzs jól járt.

Most képzeljük el, hogy a szárazföld belsejében élő törzs rákap a tengeri herkentyűk ízére, és tagjai már szándékosan több szarvast vadásznak le, mint amennyit elfogyasztanak, azzal a céllal, hogy elcseréljék rájuk. A tengerparti törzs meg tudja, hogy minden nap, amikor a Nap félig már a legmagasabb pálmafa mögé bújt, jönni fog a másik törzs képviselője, hogy a szarvashúsért, gyökerekért elvigye az aznapi fogás egy részét. Ha tehát szeretnének továbbra is szarvashúst vagy valami egyebet, ami csak a szárazföld belsejében található, többet kell halászniuk, mint eddig.

Megállapíthatjuk tehát, hogy mindkét törzsnek több munkája lett így, mint volt korábban. Mindeközben senkinek nem lett kevesebb. Még több munkájuk lesz, amint rátalálnak egy harmadik törzsre, amelyik gabonát vagy mézet termel, hiszen egy újabb árucikk megszerzéséhez még több árucikket kell létrehozni. Ahogy egyre többféle árut ismernek meg ősembereink, ahogy nő a kitekintésük, egyre több az ő területükről származó árunak találnak felvevőpiacot ezek ellenében.

Sokan kiesnek a vadászatból, gyűjtögetésből, mert azzal vannak elfoglalva, hogy egy másik törzstől megvett árut továbbfejlesszenek, majd továbbadják egy harmadiknak. Egyre több a munka (miközben továbbra sem fogy senki másé), egyre jobb eszközre, egyre jobb technológiára van szükség – persze ezeket is el kell készítenie valakinek –, hogy mindet elvégezzék, hiszen a régi módon egyszerűen már nem lennének képesek a kívánt mennyiséget előteremteni. Egyszóval egy lendületben lévő gazdaság egyre több munkaerőt igényel. És ezt a történetet folytathatnánk végtelenségig.

Az eddigi történelmi tapasztalat ugyanezt támasztja alá.

Annak idején a géprombolókat, akárcsak ma a robotizáció ellenfeleit az a félelem motiválta, hogy a gépek elveszik a kétkezi dolgozók munkáját.

robot-mti

A félelem nem volt alaptalan, a szövőmunkások elvesztették a munkájukat, de a gépek segítségével jóval olcsóbbá vált a ruhakészítés, és sokkal több készülhetett belőlük, azaz többen meg tudták engedni maguknak, hogy megvegyék, és jutott belőle mindenkinek, aki venni szeretett volna. Sokan átvették az új technológiát, ami a növekvő verseny miatt ismét csak csökkentette az árat, és növelte a gyártott mennyiséget, azaz a kínálatot, valamint a választékot. Mert ne felejtsük el, a törzsek és a modern társadalmak tagjai, vagyis mi mindannyian nemcsak munkások, nemcsak termelők, hanem fogyasztók is vagyunk.

A szövőmunkások tehát rákényszerültek, hogy más szakmát tanuljanak, esetleg átképezzék magukat gépkezelőnek. Szakképzett gépkezelők iránt éppen igen nagy volt az igény, ezért jól lehetett keresni vele, ráadásul kevésbé megterhelő munkával és sokkal egészségesebb környezetben. A gépesítés csökkentette az iparban szükséges munkaerő létszámát, viszont a felszabadult munkaerőt felszívta egy olyan új áru „termelése”, amiben a történelem során korábban csak a legmagasabb rangú elit részesült, létrejött a szolgáltatások hálózata. És a lendületben lévő gazdaság egyre több munkaerőt igényelt.

A szövőmunkások története óta sok víz lefolyt a Dunán, a lóvasutat leváltotta a villamos, a postakocsit a vonat. Hol van már a gyertyaöntő, a jeges, az írógépszerelő? Hogyan élnénk ma, ha lelkes humanisták megvédik ezek munkáját? Jobban vagy rosszabbul?

Bátran feltételezhetjük hát, hogy ha a robotok sok embert kiszorítanak is a gyárakból és a termelésből, megjelennek új munkalehetőségek olyan területen, ami eddig nem jutott eszünkbe, amiről eddig soha nem gondoltuk, hogy igényünk lehet rá. Miközben az áruk és szolgáltatások ma még elképzelhetetlen választékához fogunk hozzájutni ma még elképzelhetetlenül olcsón.

Ugyanakkor azt is le kell szögezni, ezeket az új foglalkozási vagy vállalkozási formákat nem azok fogják megtalálni, akik sírva ülnek a sarokban a robotmunkásokra irigykedve és acsarkodva, hanem azok, akik tudomásul veszik a fejlődést, és igyekeznek alkalmazkodni hozzá.

(Fotó: MTI/EPA)