A libertarizmus a konzervativizmus szíve és lelke.” (Ronald Reagan, 1975)

 

Nemcsak a republikánusok jó része, de a demokrata választók, függetlenek, amerikaiak tízmilliói kétségbeejtőnek tartják, hogy novemberben jó eséllyel a nagyhangú demagóg, crony kapitalista Donald Trump és a régi elithez tartozó, több hazugságon is rajtakapott, “lefegyverzően okos” Hillary Clinton között választhatnak majd. Több felmérés egyöntetűen igazolja, hogy a regisztrált választók több mint fele (!) kész lenne egy hiteles harmadik jelöltre szavazni, és őszig ez az arány még nőhet is.

A Trump-jelenségtől, a párt őszig történő bedarálásának veszélyétől szabályosan sokkolt GOP vezetői, értelmiségi elitje elkezdte a vészkijáratot keresni. Még egy harmadik párt létrehozása is felmerült, ahová a párt szellemi és infrastrukturális lényegét ki kellene szervezni. Bill Kristol, a Weekly Standard neokon szerkesztője és más republikánusok olyannyira komolyan veszik a #NeverTrump elkötelezettséget, hogy keresni kezdték – ha nem is az új pártot, de az őszig felépítendő alternatív konzervatív jelöltet. Ez a törekvés azonban egyrészt a lehetséges jelöltek (pl. David French) visszalépésén, másrészt a választási listára kerüléshez szükséges túl szoros határidők okán veszni látszik.

Az ismert (neo)konzervatív szereplők közül Robert Kagan külpolitikai szakértő nyíltan deklarálta, hogy inkább Hillary mellé áll, és nem titok, hogy ez a kör támogatta az Obama-adminisztráció némely, később sikertelennek bizonyult külpolitikai akcióját, így például a líbiai diktatúra megbuktatását. A legendás republikánus kampánystratéga, Karl Rove azonban, ha nem is támogató jelleggel, de kijelentette, hogy aki egyik jelöltet sem akarja, annak egy választása van, a Libertárius Párt (LP), hiszen most van esély rá, hogy mind az ötven államban indulhat (eddig általában harminc államban tudott indulni a párt, de tudnivaló, hogy harmadik párt soha nem győzött még Amerikában). Az igazán érdekes momentum azonban az volt, hogy Kristol is támogatásáról biztosította az LP-t.

Nem véletlenül írta a The Washington Post, hogy a nyár legígéretesebb politikai trendje a libertárius alternatíva felbukkanása és komolyan vétele. A már 1971 óta létező, de soha ekkora népszerűségnek nem örvendő kis szabadpiaci párt iránt rohamos a médiaérdeklődés, a frissen megválasztott elnökjelölt, Gary Johnson, korábban Új-Mexikó republikánus kormányzója, már sietve be is jelentkezett a harmadik párti szerepre. A libertáriusok hirtelen a média és a választók érdeklődési körébe kerültek – de nem annyira saját érdem okán, hanem inkább kétségbeesésből.

cnn

A legújabb mérések szerint az LP jelöltje 10-11 százalékon áll, ha a két másik jelölttel együtt mérik, úgy, hogy mindkettő táborából képes szavazatokat nyerni. Johnson (aki mellett egy szintén ex-republikánus kormányzó, Bill Weld indul az alelnöki posztért) ugyanakkor éppen elvhűsége okán elijesztőleg hat a szociálisan konzervatív választórétegre, hiszen legalizálná a könnyű drogokat, támogatja a melegek házasságát, abortuszügyben a nőre bízná a döntést. Trump mindenesetre máris támadni kezdte Johnsont, ami annak a jele is lehet, hogy komolyan veszi. Ahhoz, hogy Johnson részt vehessen a majdani tévévitákban, legalább 15 százalékra kell feltornásznia magát.

A legérzékenyebb kérdés a libertáriusok számára a külpolitika, hiszen alapvető filozófiai, gazdaság- és szociálpolitikai téziseik egyértelműek, évtizedek óta változatlanok: az LP a non-aggression principle talaján áll, az egyéni jogokat, a magántulajdont, a piaci és kereskedelmi szabadságot védi a mindenkori kormányzattól, amelyet ezért aztán alkotmányosan jól limitálna is. Az LP szentnek tartja az amerikai alkotmányt, az egyént hozná döntési helyzetbe, és ahogy Johnson fogalmaz, “fiskálisan felelős, szociálisan liberális” párt.

Hillary Clintonnal lényegében semmilyen külpolitikai váltás nem költözne a Fehér Házba, maradna a gyáva, obamai meghunyászodás az új totalitárius kihívás, az iszlamizmus előtt, maradna nyilván néhány külpolitikai keménykedés, ahol szükséges (pl. Oroszországgal, Iránnal), de csak elvtelenül, “pragmatikusan.” Trump maga lenne a katasztrófa: hét külpolitikai tanácsadójából három Putyin zsebében van, egyikük a Gazpromnál is tanácsad, amúgy visszavonulna a NATO-ból és a Közel-Keletről. A libertáriusok viszont most mintha nagyon haloványan, de változnának.

Johnson a libertárius konvención végre komoly fenyegetésnek nevezte az iszlámot, hibának az iráni alkut, visszautasította az izolacionizmust, amúgy meg közölte, a külpolitikai, ill. háborús döntésekbe bevonná a Kongresszust is. (Az egyetlen igazán kínos pillanat az volt, amikor arra a kérdésre, jogos volt-e az amerikai részvétel az I. és a II. világháborúban, “nem tudom”-mal válaszolt.) Néhány éve még elképzelhetőnek tartotta a “humanitárius háborút”, pl. egy genocídium megakadályozására, bár itt is visszautasította a demokréciaexportot, a nemzetépítést. Ugyanakkor nyitott a migrációra, mondván, hadd jöjjön több adófieztő az országba.

Ez így kevés lesz azért. 1971 óta a világ változott, új veszélyek, új geopolitikai realitások, új technológiák nőttek ki a földből, ma már nem válasz Amerika világpolitikai szerepére az – eddig is tarthatatlan – hagyományos izolacionizmus, a visszavonulás, az “oldják meg valahogy nélkülünk.” Az egyéni szabadság nem Amerika lakosainak privilégiuma, és ők sem tudják megőrizni, ha más országokban elbukik. A szabadságot aktívan és proaktívan meg kell védeni. Fegyverrel. Erős hadsereggel, nagyarányú nemzetbiztonsági kiadásokkal, high tech védekezéssel. A kormányzat általuk is elismert fontos funkciója a polgárok fizikai biztonságának védelme – ez ma már elképzelhetetlen csak “házon belül.”

Nem létezhet olyan szabadságpárti külpolitika, amely a hamis béke reményében kiegyezésre játszik az oroszokkal és a kínaiakkal, amely tétlenül nézi az új totalitárius kihívás, a radikális iszlám felemelkedését, az IS térnyerését.

A jobb híján neokonnak nevezett határozott, szabadság- és demokráciaexportot hirdető külpolitika régóta elvszerű, az amerikai klasszikus liberális értékek képviseletére fókuszáló tevékenységre próbálja rászorítani a mindenkori amerikai elnököket. Jó lenne, ha egy végre sokak számára vonzó libertárius jelölt sok mindent megfontolna ebből. És nem csak a plusz konzervatív szavazatokért, hanem mert így is gondolja.