Új sorozatot indítunk a kapitalizmus történelmi hőseiről: szabad szellemű politikusokról, bátor és kreatív vállalkozókról, akik örökre megváltoztatták a történelem menetét. Ronald Reagannel kezdjük a sort.

 

A napokban hunyt el Nancy Reagan, az Egyesült Államok negyvenedik elnökének felesége. A házaspár közösen vonult be a történelembe, hisz nem csak külön voltak fontos tényezők Amerika és a világ történéseiben, hanem “csapatként” is. A Reagan-korszak, melyet az amerikai konzervatívok máig dicsőítenek, ha nem is volt libertárius, de mindenesetre erősen szabadpiaci időszak volt. Sőt, talán jobb is, hogy nem volt tipikus libertárius (hiszen az amerikai libertárius külpolitika alapvetően izolacionista).

Éppen az erős külpolitikai fellépés volt az, ami Reagant naggyá tette, ami megmutatta, hogy igenis fel kell lépni nemzetközileg is az elnyomó diktatúrák ellen.

Bonzo goes to Bitburg then goes out for a cup of tea”

Az amerikai punkrock együttes, a Ramones egyik leghíresebb száma, melyből az idézetek származnak, a Bonzo Goes to Bitburg Ronald Reagan elnök nagy vihart kavart németországi látogatásáról szól. Reagan (akit egy korai filmszerepe után neveztek sértőn Bonzónak, aki egy csimpánz volt, akit Reagan karaktere, egy pszichológia-professzor igyekszik emberi viselkedésnormákra tanítani) a II. világháború befejezésének 40. évfordulóján, 1985 májusában Nyugat-Németországba látogatott, ahol felkereste a bitburgi katonai temetőt is.

A Ramones tagjainál, és sokan másoknál is az vágta ki a biztosítékot, hogy kiderült, a temetőben több tucat Waffen SS katona is nyugszik, ezt azonban a helyszínre érkező amerikai szervezők, akik hónapokkal Reagan látogatása előtt felmérték a terepet, nem vették észre a hótól.

A németországi elnöki látogatás azonban nemzetközi politikai szempontból nagyon fontos volt, hiszen a két ország barátságát, a szovjetek elleni fellépést és a második világháborús ellenségeskedés eltemetését szimbolizálta. (Az utóbbiról fontos megjegyezni, hogy ez semmiképpen nem jelentette a múlt elfeledését, sőt, Németország nagyon is szembenézett sötét múltjával és felelősséget vállalt érte.) A nyolcvanas évek elején-közepén tetőzött az új hidegháború, a szovjet atomfenyegetés hatására – egy NATO-döntés nyomán – Németország még évekkel korábban beleegyezett amerikai Pershing II rakéták telepítésébe.

Reagan-Bitburg

A látogatás a szoros kapcsolatot volt hivatott szimbolizálni, megerősíteni a megújult, felelősségteljes Németország és az Egyesült Államok között. Külön kiemelendő gesztus, hogy Reagan a Győzelem Napja (vagyis a második világháborúban a németek legyőzésének évfordulója) ünnepségének hetében tartózkodott a helyszínen.

As I watched it on TV somehow it really bothered me”

Hiába mondták az amerikai kormány képviselői, hogy a legtöbb német katonai temetőben vannak SS sírok, és a Bitburgben fekvő katonák 17-18 évesek voltak, akik közül sokukat valószínűleg kényszerítettek a szolgálatra, a látogatást megelőzően hatalmas volt a felháborodás. Sok képviselő és szenátor, köztük republikánusok is levélben tiltakoztak, katonák, holokauszt-túlélők és zenészek (például Frank Zappa) fejezték ki felháborodásukat.

Reagan azonban nem mondta vissza a szereplést, hiszen úgy érezte, tartozik ezzel hű szövetségesének, Helmut Kohl kancellárnak, és a politikai destabilizálódás veszélyesnek bizonyult volna a szovjet érdekszféra határán.

A konzervatív elnökben megvolt az a képesség, ami a sikeres vállalkozókat és politikusokat különbözteti meg a többiektől: mert kockázatot vállalni olyan ügyekben, melyeket meggyőződésből fontosnak tartott. Keményen kiállt a Szovjetunióval szemben, bele merte hajszolni a kommunistákat egy fegyverkezési versenybe, és nagyon erőteljesen elítélte a cselekedeteiket (például markánsan kiállt a Szovjetunióban elnyomott zsidók mellett). Érdemes összehasonlítani Reagan reakcióját, mikor a szovjetek lelőttek egy koreai utasszállító repülőt, Obama megnyilatkozásával, mikor a Putyin támogatását élvező szakadárok lelőtték egy maláj utasszállítót.

Drank in all the bars in town for an extended foreign policy”

Reagan jól tudta, hogy Nyugat-Németország már rég nem azonos a náci Németországgal,  nem ellenség, hanem szövetséges a Gonosz Birodalom ellen. A szabad piac és a tolerancia kéz a kézben járnak, igazán csak akkor lehet meg az utóbbi, ha az első révén kialakulnak a szabad, önkéntes emberi érintkezések. Nyugat-Németország fontos politikai és gazdasági partnere volt Amerikának, ezt nem erősíteni hiba lett volna. Reagan felismerte, hogy tanulni kell a múlt hibáiból, de nem szabad leragadni, fel kell ismerni a változást, márpedig Németország tanult a hibáiból és megváltozott.

A bitburgi látogatás nem az SS katonákról szólt, hanem arról, hogy egy új diktátor veszélyezteti Európát és a világot. Reagan így nyilatkozott az esetről: “Mindig is úgy éreztem, hogy morálisan ez volt a helyes lépés”.

Nem szabad kívülállóként szemlélni az eseményeket, ölbe tett kézzel várni, amíg egy “Gonosz Birodalom” bármely formában is átveszi a hatalmat. Sajnos autoriter, hataloméhes emberek mindig is lesznek, de morális kötelességünk kiállni ellenük, még ha ez kockázatot is jelent. Van hatalmunk a sorsunk felett, nem várhatjuk, hogy majd más megoldja a gondjainkat.

(Fotó: Bundespresseamt / Stadt Bitburg)