Hallgatom a Klubrádiót, tudják, azt az adót, amelyik így hirdeti magát: a szabad Magyarország hangja. Mostanában inkább már csak akkor, ha túl alacsony a vérnyomásom. Délutánonként Bolgár György „Beszéljük meg!” című betelefonálós műsorában hetek (de lehet, hogy hónapok) óta arra keresi a választ, hogy mi a teendő, hogyan lehetne legyőzni a Fideszt. Ez ügyben felhív közéleti személyiségeket, és fogadja a hallgatók javaslatait, véleményét is. Bár sokáig nem bírom, ismételt kis adagokban is elkeserítő kép rajzolódik ki a beszélgetésekből.

A gondolatkörök az ellenzéki összefogás témakörében járnak körbe-körbe. Megpróbálták a 2014. évi országgyűlési választáson, az őszi főpolgármester-választáson, most készítik elő a 2018-ast. Einstein szerint: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” Ennyire futja.

Aztán jött a nagy salgótarjáni siker, de van-e jelentősége egy polgármesterválasztásnak 2018 szempontjából?

Kész Zoltán tavalyi egyéni képviselői győzelmére szoktak hivatkozni, mondván, hogy az az ellenzéki összefogás eredménye. Tényleg? Biztosan? Nem inkább azért tudott győzni a független jelölt, mert az ellenzék nem volt sehol? A reménytelennek látszó körzetben (az uniós biztossá kinevezett Navracsics Tibor helyéért folyt a küzdelem, tuti fideszes befutó helynek számított) nem látták értelmét saját jelöltet felépíteni, erőt, energiát, pénzt áldozni a biztos vereségre. Hagyták – és nem akadályozták, de nem is igen segítették – a független, helyben jól beágyazott jelöltet megfutni a maga köreit. A „sikeren” felbuzdulva két hónap múlva Ajka-Tapolca térségében elindított ellenzéki közös jelölt akkorát esett, mint az ólajtó.

Nem, kedves baloldali ellenzék, rosszul értelmeztétek az eseményeket. A siker záloga az, hogy csendben maradtok. Az ellenzék a 2010-es választási vereség óta beszorult a választásra jogosultak egy ötödét is csak néha elérő sávba, az azóta előadott osztódás során nem tudtak új szavazókat bevonni, csak a meglevő támogatókat osztogatták egymás között.

Az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt és a PM összesített támogatása a választásra jogosultak körében több kutató szerint (százalék)

12769378_10209151019398298_1700277850_n

(Forrás)

Miért nem képes kitörni az ellenzék ebből a 15-25% közötti sávból? Az egyik magyarázat az, hogy nincsenek jó, média-képes politikusai. Ez akkora szamárság, hogy nem is kezdem felsorolni az ellenpéldákat, senkit nem akarok megbántani azzal, hogy kihagyom. Ennek dacára saját fülemmel hallottam egy klubvitán az egyik parlamenti párt tagjától, hogy az ellenzéki összefogásnak milyen miniszterelnök-jelöltre van szüksége: egyetlen elvárás, hogy jól álljon rajta az öltöny. Majd a politikai korrektség jegyében hozzátette: vagy a kiskosztüm. Van-e ki ellent bír állni eme megtisztelő felkérésnek?

Sokan mondják, hogy csak 106 megfelelő embert kell találni és összeállni mögötte az ellenzéknek, máris leváltható a Fidesz. Most a Republikon Intézet anyaga nyomán épp az előválasztásban látják a csodaszert. Mintha a múltkori bukást az okozta volna, hogy nem sikerült idejében jól kiválasztani a rosszemlékű Összefogás jelöltjeit. Az intézet többféle javaslata közül a nyílt előválasztást preferálja az említet rádióműsor vezetője is: szerény díjért bárki regisztrálhat, részt vehet a jelölt kiválasztási folyamatában. Mind a 106 egyéni választókerületben és a miniszterelnök-jelöltében is.

A Fidesz helyében én is ezt támogatnám, a CÖF-ös, fidelitasos aktivistákat és egyéb nem közismert híveimet mind arra biztatnám, hogy kampányoljanak mellette. Azután vegyenek majd részt az előválasztási gyűléseken is és nyomjanak be olyan szélsőséges jelöltet, aki mérsékelt, polgári érzelmű választópolgárok számára már elfogadhatatlan. Ha nem is jönnek majd el a Fideszre szavazni, az is jó lesz, ha otthon maradnak. Ahogy a brit Munkáspártot Jeremy Corbyn elnökké választása egyből belőtte az esélytelen oldalra, ugyanígy meg lehet tenni ezt a magyar ellenzékkel is.

Ember mindig van, a politikai események, a történelmi helyzetek mindig felszínre dobják a megfelelő szereplőket. Ha az ellenzéki pártok soraiban nincs ilyen, az csak őket magukat minősíti: nem vonzzák a tehetséges személyeket. Esetleg politikai vállalkozók, megélhetési politikusok alkotják a gárdát, ezek között persze, hogy nem akad hiteles figura. Aki meg rácáfol erre, azt visszahúzzák, lenyomják az előbbiek.

Az említett rádióműsor betelefonálói között akadt, aki nyelvi problémának tartja az ellenzék bénázását. Bolgár úr meghökkent, pedig a vélemény nem alaptalan. Valóban hiányoznak az értelmes, lényegre törő, frappáns mondatok. Amit kapunk, az vagy nyaktekert okoskodás, vagy prosztó durvulás. Persze, tudjuk: a jó szöveghez mondanivaló is szükségeltetik. A Fidesznek van, nem csupán a kommunikációs csapata jó. Azt is tudják, mit akarnak eladni, azt is, miben kell hazudniuk. Míg az ellenzék üzenete csupán ennyi: most már szeretnénk mi elosztani az általad megtermelt jövedelmet.

Baloldali győzelem Salgótarjánban: mi változott? (Fotó: hvg.hu)

Baloldali győzelem Salgótarjánban: mi változott? (Fotó: hvg.hu)

Egyes vélemények szerint az ellenzék bénázását az magyarázza, hogy – szelídebb megfogalmazásban – egy brancsba tartoznak a kormánypártokkal, rosszabb indulatúak szerint a fizetési listájukon szerepelnek.

Azt, hogy milyen bénázásokat tudnak előadni, jól példázza a február 23-i népszavazási kezdeményezés. Az MSZP már sokadszor veselkedett neki, hogy az aznap lejáró moratórium feloldása után beadja a vasárnapi bolt nyitva tartásról szóló népszavazási kérdést. A múltkor egy idős hölgy beelőzte őket egy zárva tartásról szóló kérdéssel, emiatt nem volt elbírálható az övék. (Nem értik? Más sem, de még a Nemzeti Választási iroda vezetői sem. Hülye szabály és kész.) Most tehát okosan jó előre bejelentették, hogy február 23-án már kora reggel odamennek, hogy elsőnek adhassák be a kérdésüket.

A történet ismert. A Fradi Security emberei várták őket, fizikai erőszakkal megakadályozták, hogy a Fidesz rezsicsökkentős reklámplakátján már szerepelt magánszemély boltzáras kérdése előtt benyújtsák a magukét. Ez persze a demokrácia durva megsértése, a jogállami működés vékonyka álcájának szétszaggatása.

De azért kérem szépen: miért az MSZP az egyetlen, aki népszavazást kezdeményez ebben a kérdésben? Ha már csak ők azok, akkor miért jelentik be jó előre, mit fognak csinálni, amikor tudják, hogy micsoda taktikázás folyik az ügyben? Ha Lukács Zoltán látja a gyülekező kopaszokat, miért nem tesz valamit a posztoláson kívül? Ha Nyakó István a kamerák előtt odajut az időbélyegzőhöz, miért megy vissza a kigyúrt fiúk sorfala mögé? És egyáltalán, ha akadályozzák őket egy közintézménybe való bejutásban, akkor miért nem hívják ki a rendőrséget? (Persze: a közintézmény portája, üzemeltetője hogyan hagyhatta, hogy ilyen helyzet kialakuljon? Miért is nem hívta ki ő maga a hatóságot?) Hát, izé, nem tűnik igazán a cél elérésére törekvő hatékonyságnak.

A választók egyötödét kitevő mostani ellenzéket támogató tömbbel szemben áll egy nagyjából egyharmados massza, amelyik nem választ pártot, nem menne el szavazni, vagy olyan pártot támogat, amely nem mérhető a lakosság széles körében. Látható, hogy ők soha nem fognak a mostani ellenzékre szavazni, ahogy a Fidesz és a Jobbik bázisát alkotók sem. Kizárólag úgy lehet leváltani a Fidesz-KDNP kormányt, ha valaki megváltoztatja a meccset.

Közös ellenzéki jelöltre akkor szavaznánk, ha az adott képviselőre leadott voks nem jelentené automatikusan a garantált alapjövedelem, a progresszív személyi jövedelemadó, a földek visszaállamosítása és az egyéb politikai programok támogatását is.

Van ilyen játékváltoztató (game changer) kezdeményezés: a MoMa javaslata, ami szerint meg kéne állapodni egy 500 napos válságkezelő, demokrácia helyreállító programban és azzal az ígérettel nekivágni a választásoknak, hogy a második év vége felé a nyertesek lemondanak és az új, tisztességes jogi keretek között megmérethetik magukat a különféle pártok, programok. Siralmas volt látni, hogy a február 8-i konferencián, ahol újra bemutatták a 2014-ben néma csendbe fulladt javaslatot, még a meghívott vendégeknek – sem a felkért hozzászólóknak, sem a válogatott értelmiségiekből álló közönségnek – egy árva szava sem volt róla. És persze a megmarad kevés ellenzéki média sem tartotta tudósításra érdemesnek.

2013 őszén az volt az ellenérv – sosem fogom elfelejteni Bauer Tamás lesöprő mozdulatát amikor egy másik klubban rákérdeztek –, hogy az 500 napig is kell kormányozni. Ez persze egyáltalán nem biztos, Belgium 535 napig elműködött megválasztott kormány nélkül 2010-2011-ben. Szakértői kormányról is hallottunk már, az összefogók megegyezhetnének abban, hogy mire terjedjen ki ennek felhatalmazása. Tárgyalni úgyis sokat kell majd a demokrácia helyreállító lépésekről, ez is belefér, szükséges időtartam becslése mellett.

De nem, az istennek sem. Korlátozott kormányzás nem kell, csak a komplett hatalom. Csak a régi, lejárt lemezt nyúzzák, képtelenek már megújulni, nem is értik, miért nincs hitelük, miért hull semmibe minden szavuk, PR akciójuk. Le kell váltani őket, mert velük nincs kormányváltás sem.