Második ciklusát töltő kormányunk – tényleg, szólhatna már nekik valaki, hogy több, mint öt éve vannak hatalmon, nem kéne már elmúttnyócévezni – kezdetektől fogva nagy hévvel ment neki a gazdaságot megnyomorító állami vízfej leépítésének. Legalábbis a szóvivői mikrofonok előtt.

A minisztériumi struktúra átalakítása mindjárt a kezdetekben a központi kormányzat létszámcsökkentését szolgálta volna. A miniszterek száma kevesebb is lett, de államtitkárban és helyettes államtitkárban sikerült úgy feljönni, hogy az Orbán-kormány létszáma rávert az elődeire. Azután alaposabban is nekiláttak az államigazgatás rendbetételének – emlékszik még valaki a Magyari Zoltán programra? Eredményként egyelőre a közigazgatási szintek számának – és a hozzátartozó irányító apparátus létszámának – növelését lehet számba venni.

Idén pedig Lázár János jelentett be nagyszabású leépítést a kormányzati háttérintézmények körében. Mindjárt hetven szervezet és ötvenezer ember eltakarítása röppent fel, majd rövidesen megjelent a lista is, amin már jogutód nélkül megszűnő, illetve máshova beolvasztandó intézetek szerepeltek. Persze, azonnal kitört az érdekcsoportok harca, amit mi kívülállók követni sem tudunk, nem is igazának akarunk. Közben az ötvenezer elküldendő közszolgából már csak hatezer lett, majd jött a fenyegetés: hosszabb távon 100-150 ezren is repülhetnek.

Na, ez azután jó kis gumicsontnak bizonyult. Azóta is megy a tűnődés, melyik megszüntetésre ítélt szervezet miért került a listára, melyik él majd mégis túl, vagy hova is olvad majd be, és mit jelent ez a beolvadóknak és mit a befogadóknak. A leépítendő létszámról is elképesztő bölcsességeket lehet hallani.

A szakszervezetek természetesen tiltakoztak. A pártok is elmondták véleményüket a számokról. A Vállalkozók Országos Szövetsége üdvözölte, a magyar gyáriparosoké hallgatott. A vállalkozói szféra valamiért a terhek csökkenését és a munkaerő kínálat bővítését reméli az intézkedésektől. Mondjuk ez utóbbit a kormány is fűti, ők is a versenyszférában képzelik el a még nem ismert számú elbocsátandó jövőjét. Ehhez még trükkös ösztönző csomagokat is kitaláltak, csak a tízmilliós lelépési pénz mellől nem törölték el a „pofátlan végkielégítésekre” kivetett adót, ami 3,5 millió forint felett 75%.

iroda-flickr

Az ember csak néz, és próbálja megőrizni a józan eszét. A kormány persze tele van közigazgatási jogászokkal és olyan fiatalemberekkel, akik működő céget (nem pénzmosodát) még talán nem is láttak belülről, legfeljebb protokoll látogatáson. De például Dávid Ferenc az említett VOSZ-ból valószínűleg nem egy vállalati átszervezést ért meg pályafutása során. Ép ésszel nem gondolhatja, hogy a kirúgott meteorológusok és a külügyi intézet kutatói majd az építkezéseken lesznek ácsok, vagy megoldják a hegesztő- és gépkezelőhiányt.

Az meg különösen rejtélyes, miből gondolja, hogy a vállalkozói terhek csökkenni fognak, hiszen a kormányinfón Lázár János bejelentette: „Egy intézmény megszűnése nem jelenti a feladat ellátatlanul maradását.” Tehát a szabályok, rendeletek, előírások, adatszolgáltatások maradnak, adó-, járulék-, illetékcsökkentésről szó sincs, legfeljebb hosszabb-rövidebb (inkább hosszabb) működési zavarra lehet számítani a feladatok átadása során és a kisebb végrehajtói létszám miatt.

A szervezés- és vezetéstudomány régóta tudja, hogyan kell az ilyesmit csinálni. Maga a tan és a módszerkészlet változatos neveket vett fel az idők során, és persze a javasolt megoldások is változnak, de a sikeres változások megvalósításának fő sémája igencsak stabil:

1. A szervezet küldetésének és céljainak számbavétele, aktualizálása
2. Az elérésükhöz szükséges tevékenységek és erőforrások meghatározása
3. A meglevő emberi és szervezeti kapacitások összevetése a fentiekkel
4. A szükséges változások megtervezése.

Annak azután külön tudománya van, hogyan lehet ezeket a változásokat elfogadtatni a csapattal és végigvinni. Mindez persze a magyar közigazgatási iskolákban is tananyag, csak valószínűleg nem azok döntenek a változásokról, akik sikerrel elvégezték ezeket a kurzusokat.

Szóval, segítek:

Először azt kéne átgondolni: milyen feladatokat lásson el az állam. Ez politikai döntés. Aki alapvetően hisz abban, hogy felnőtt emberek tudják, mik az értékeik, céljaik és hogyan érjék el őket társaikkal önkéntesen együttműködve, az nyilván minél kevesebb feladatot bízna az államra. Aki rossz véleménnyel van az emberekről – pl. azt feltételezi, hogy mindenkit csak a nyers haszonlesés vezérel (kivéve természetesen őt és barátait), emiatt egymás torkát vágnák el kooperáció és kölcsönösen előnyös (ezt a fogalmat persze sokan nem ismerik) csere helyett, az nyilván többet.

Aki szerint pedig az emberek olyan hülyék, hogy még önmaguktól is meg kell őket védeni, az még többet. Itt az dönt, kinél van a politikai hatalom. Ja, igen, akit meg csak az érdekel, hogy nála legyen, az a totális – mindent és különösképpen az önálló erőket szabályozó és ellenőrző – állam felé hajlik. Legfeljebb mellébeszél, tengernyi semmitmondó információval rejti el a lényeget.

Ha sikerül tisztázni, mi is az állam dolga, akkor lehet eltűnődni azon, hogy hol is kell azt elvégezni. Helyben? Központilag? Vagyis alulról épüljön fel az államszervezet, vagy inkább felülről? (Hozzáértőknek: bottom up vagy top down) Ez is ideológiai kérdés: az individuumban és önkéntes kooperációban bízók a helyi közösségek döntési jogait helyezik előtérbe, az őket lenézők a központi akarat lebontását. Végül itt is a politika dönt.

A dolog innentől kezdve válik szakkérdéssé. Ha a fentiekről világos kép van, akkor jön az, hogy milyen erőforrásokra – intézményekre, emberekre, technikára, stb. – van szükség adott feladat adott helyen történő ellátására és persze ellenőrzésére. Most lehet kockákat és összekötő vonalakat, sőt nyilakat rajzolgatni és marakodni az adófizetők pénzéért. Ha a meccset lejátszották, akkor jön az, hogy a meglevő szervezetekre szükség van-e, alkalmasak-e a feladatuk elvégzésre, kell-e újakat létrehozni. E folyamat végén már előállhat a Lázár-lista, és nem fognak azon vitatkozni, hogy hatezer, vagy százezer ember felesleges az állami intézményrendszerben.

Önök szerint így készültek a mostani javaslatok? Van esetleg valahol egy jól eltitkolt tanulmány, ami előkészítette a változásokat? Vagy csak a kormánypárton belüli hatalmi harc tükröződik a nagy bürokráciacsökkentésben? Ha már kenyeret nem tudunk adni, legalább cirkuszt adjunk a népnek: vessünk néhány embert az oroszlánok elé? A vállalkozók képviselője pedig ahelyett, hogy képviseltjei tudásával elősegítené a normális megoldást, inkább az arénában folyó műsort értékeli.

Így kormányozzák Magyarországot a 21. század elején. És még büszkék is rá.

(Fotó: Flickr)