Csak idő kérdése volt, hogy bebizonyosodjon: az oktatás és az egészségügy mint nagy elosztórendszerek állami oltalomba vétele és ingyenességének fenntartása populista hazugság, amely szükségképpen magában hordozza a kassza kiürülésének lehetőségét, s a reformkísérletek, illetve a direkt pénzpumpálási akciók előtti állapotok újratermelődését.

Czunyiné eltávolítása az oktatásügy éléről pótcselekvés. Mondhatnánk, hogy a tanárok tüntetése, amelynek nyomására az előbbi megtörtént, szintén, de kétségtelen: a tanárok adott keretek között mozognak, s minden okuk megvan, hogy azt mondják: az adott keretek között nem tudják végezni a feladatukat. De a keretek attól függnek, hogy a fenntartó állam mennyi pénzt ad, s ez valójában független attól, hogy az intézmények fenntartása egy központban vagy helyben történik.

Mert pénz, az sajnos nincs.

A tanárok demonstrációjához esetleg csatlakoznak majd a közlekedésiek is, mert keveslik a fizetéseket. Nehezen lehetne azt mondani, hogy nincs igazuk, hiszen naponta mindannyiunk biztonsága múlik azon, hogy munkájukat kellően kipihenten, felelősségteljesen lássák el. De a feltételeket itt is az állam diktálja szabályozóként és tulajdonosként egyaránt: szabályozóként alacsonyan tartja az árakat, amelyek nem tükrözik a valós működési költségeket, mert ha tükröznék, az a magyar közönség számára szinte megfizethetetlen lenne. S tulajdonosként épp csak annyi pótlólagos forrást pumpál a közlekedési vállalatokba, amennyit a költségvetési pénzek éppen engednek.

De hát pénz, az sajnos nincs.

tüntetés-hvg

S az egészségügy már a kormány saját hivatala szerint is az emberi méltósággal ellentétes ellátást nyújt a betegeknek, pedig a 2008-as szociális népszavazás során a mostani kormánypárt lényegében azzal a hazugsággal kampányolt, hogy az egészségügy finanszírozását nem szabad kiengedni az állam kezéből. Hat évvel a kormányváltás után már nem lehet arra sem hivatkozni, hogy a rendelkezésre álló idő kevés volt. Történni ugyanis nem történt semmi, azon túl, hogy látványosan bebizonyosodott, a kizárólagos állami finanszírozás nem menti meg az egészségügyet a csődtől.

Mert hát pénz, az bizony nincs.

A fenti jelenségekkel szemben senki nem bizonyította viszont, hogy akár az oktatást, akár az egészségügyet, akár a tömegközlekedést oly módon kellene finanszíroznia az államnak, hogy a szolgáltatások igénybe vevői (formálisan) ne vagy ne a valós költségekhez igazodóan vegyenek részt a szolgáltatások finanszírozásában.

Amikor az egészségügyi vagy a közlekedési dolgozó, illetve a pedagógus tüntet, érdemes lenne azért is tüntetnie, hogy a politika végre őszintén beszéljen a választókhoz: az állami finanszírozás ezekben a rendszerekben nem fenntartható, és nem is indokolt fenntartani. Fokozatosan el kell indulni abba az irányba, hogy ezek a rendszerek (a közoktatást talán kivéve, de a felsőoktatást feltétlenül ideértve) önfenntartók legyenek, hiszen értékkel bíró szolgáltatást nyújtanak, semmi nem indokolja tehát, hogy ingyen járjanak. Megörököltük a helyzetet, és azt a néhány bátortalan reformkísérletet elsöpörte a populizmus.

De pénz, az ettől nem lesz több.

Pénz akkor lesz, ha szakítunk többek között azzal a hazugsággal is, hogy a külföldi befektetések itt nem kívánatosak, és a Nyugat csak ne mondja meg nekünk, hogy mit tegyünk, vagy ne tegyünk. Külföldi befektetések és az EU támogatása nélkül az ország biztos éhhalálnak néz elébe, különösen, hogy Oroszország most szintén kissé megroggyanni látszik.

Ha ellenben az ország felvállalná, hogy a nyugati értékvilág része, amelynek alapköve a pacta sunt servanda, és erőforrásait a gazdasági szükségleteknek megfelelő szakemberek képzésébe fektetné, továbbá kiszámítható lenne a jogrendszere, akkor lenne pénz, és akkor az embereknek is lenne pénzük megfizetni akár a magánegészségügyi szolgáltatásokat, akár az alternatív tömegközlekedést, vagy az alapítványi és magániskolákat.

Az összefüggés ennyire egyszerű.

(Fotó: Túry Gergely, hvg.hu)