Pénteken ennek az írásnak egy korábbi verziója ment ki, tévedésből. A szerző és az olvasók elnézését kérjük, itt a helyes változat.
Január elején megint gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz. Várható volt, hiszen a gazdaság irányítói – és sok más gazdasági szakember is – úgy gondolja, hogy a gyenge forint jót tesz a magyar export versenyképességének. Ez persze nem ilyen egyszerű.
A gyenge árfolyamtól várt exportösztönző hatás azon a megfontoláson alapszik, hogy a termékek hazai előállításának költségei nemzeti valutában merülnek fel, így azok nem változnak, a külpiaci árak viszont devizában jelentkeznek, így az átváltás során az exportőr nagyobb jövedelmet kap, vagy árengedményre – és így versenyelőny szerzésére – nyílik lehetősége. Mondjuk, a világ nagy exportőrei többnyire erős, de legalábbis stabil valutával rendelkeznek. De ők nem is egyszerű tömegárukat zúdítanak világpiacra, ahol csupán az árszinttel lehet versenyezni.
Látható a fent ismertetetett érvelés egyik gyenge pontja: csak az absztrakció szintjén létezik olyan gazdaság, ahol a termelés kizárólag hazai erőforrások felhasználásával valósul meg, olyan kis, nyersanyagokban szegény ország esetén, mint amilyen hazánk is, mind a gazdálkodáshoz, mind a lakosság szükségleteinek kielégítéséhez jelentős importra van szükség, amit az árfolyam gyengítése megdrágít.
Magyarországon az export importtartalma igen magas, nem csupán nyersanyagokat és energiát hozunk be, de importált alkatrészek, részegysége tömege is beépül a kivitelre kerülő jószágokba. A 2010. évi termék- és szolgáltatásimport 73%-a került termelő felhasználásra a KSH által összeállított Ágazati Kapcsolatok Mérlege (ÁKM) szerint. Persze, a magyar hozzáadott érték még mindig több forintbevételt jelent gyengülő hazai pénzben.
Tapasztalati adatok szerint azonban a megrendelők nagyjából egy negyedév alatt ráállnak az új árfolyamra és a szerződésekben már azt veszik tekintetbe, tehát a szerződéses árakban érvényesítik a gyengébb árfolyamot és így a magyar összeszerelőnél nem marad többlet haszon. Ezzel szemben viselheti a megdrágult import okozta infláció terheit, amelyek szép lassan megjelennek a bérekben, emelik a működés mindenféle egyéb költségeit, pl. a szállítási költségeket, az igénybevett szolgáltatások díjait és hasonlókat.
A beruházások importtartalma is magas, korszerű berendezéseket és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat általában külföldről lehet beszerezni. (A 2010. évi behozatal 6%-a szolgált ilyen célokat.) A beruházási költségek tehát drágulnak, nagyobb forint megtakarításra lesz szükség a programok megvalósításához (vagy el kell halasztani őket).
Az már az eddigiekből is kiderül, hogy a lakosság számára a gyengülő valuta rosszat jelent. (Az ÁKM szerint 2010-ben a behozatal 11%-a került végső fogyasztásra.) Emelkednek az importált termékek árai. Ebből az energia mindenkit érint, a rezsiharc sem fogja tudni megakadályozni, hogy a valamilyen formában megjelenjen az árakban, vagy a szolgáltatások romlásában. Az üzemanyagárak tavalyi időnként érdekes mozgása – pl. a novemberben csökkenő világpiaci olajár dacára felmenő magyar benzinár – épp az aktuális árfolyamváltozás miatt állt elő.
Ön nem tankol autót és esetleg fával fűt? Ne higgye, hogy megússza! A kenyeret is ki kell sütni valamivel és nem a saját lábán megy el a boltba. (Ön sem gyalogol mindenhova, a tömegközlekedésnél pedig megint csak a rezsiről mondottak érvényesek.) Tehát a jelenlegi jövedelme kevesebbet fog érni, mint a forintgyengülés előtt. Persze, lehet bér- vagy illetmény emelésért folyamodni, az már a dolgozó munkaerő piaci pozíciójától függ, hogy milyen sikerrel. A nyugdíjak, járadékok, szociális ellátások pedig – mint tudjuk – valahogy nem sietnek igazodni az árfolyamváltozásokhoz, legfeljebb, ha erős politikai érdek fűződik hozzá.
De van a kérdésnek további metszete is. A bankrendszer – minden ellenkezőt sugalló ócska demagógia ellenére – nem a szegény emberek kifosztására jött létre. Hanem arra, hogy áthidalja a jövedelmek keletkezése és felhasználása között keletkező időbeli eltéréseket. Amikor lakásra van szükség, akkor csak igen kevesek fogják tudni azonnal kifizetni, általában hitelt vesznek fel, amit a következő évek jövedelméből törlesztenek.
Miből is adják a bankok a hitelt? Sokan már előre elkezdenek félretenni lakásvásárlási önerő céljára, vagy más terveik jövőbeli megvalósítására. Ezek a megtakarítások kerülnek kihelyezésre. Hasonlót tesz egyébként az állam is, csak kényszerrel: elvon jövedelmeket és elkölti olyan célokra, amelyek (állítólag) a közjót szolgálják. Az egész bankszámlapénz és multiplikátor dolog, amivel szegény közgazdászhallgatókat kínozzák, csak csillogó felépítmény: ha az alapok nincsenek rendben, akkor meginog, sőt időnként össze is dől az egész.
Hogyan hat a forintleértékelés a megtakarításokra és tartozásokra? Ha mindkettő forintban van, akkor sehogy. Biztosan? Ha hitelem van, akkor adott összeget kell törlesztenem, ami az infláció miatt emelkedő bérem egyre kisebb részét teszi ki. (Ezt rontja, hogy a hitelkamatok is emelkedni fognak, esetleg gyorsabban, mint a keresetek. Láttunk már rá példát.) Ha megtakarításom van, azt fogom visszakapni, de annak vásárlóereje az importtermékek megnőtt árai miatt már kisebb lesz, mint a betét lekötésekor számítottam rá. (Ezen is javíthatna a betéti kamatok emelése, de azzal a pénzintézetek kevésbé szoktak kapkodni.)
Nyilvánvaló, hogy a devizában fennálló hiteleknél és betéteknél pont fordított a helyzet: a törlesztendő devizahitel a forintgyengülés miatt nagyobb lesz és a megtakarítás értéke is nő.
Az állam akkor bukik a dolgon, ha jelentős devizahitel állománya van. Mivel a magyar költségvetés finanszírozását az elmúlt években sikerült eltolni a forintkötvények felé, itt már elértékelendő tartozásokról lesz szó. Az infláció emelkedése növekvő áfa bevételeket jelent, szeretnek is vele élni a kormányok világszerte.
Foglaljuk össze az üzleti szféra szempontjából a forintgyengülés hatásait:
1.) A zömmel hazai alapanyagból és erőforrásokból gazdálkodók versenyhelyzete egy ideig javul mind a hazai, mind a külpiacokon. (Ilyenek pl. az agrártermelők, a kőbányák, egyes kézműves tevékenységek.)
2.) A többi exportőr egyszeri, rövidtávú előnyökhöz jut.
3.) Mivel a vállalatok zömmel exportbevételeikből törlesztik devizahiteleiket, az árfolyamváltozás nem változtat a helyzetükön, a csak forintbevételből gazdálkodóknál ugyanazok a hatások, mint a lakosságnál.
4.) Dráguló, elmaradó beruházások.
Foglaljuk össze a lakossági hatásokat is:
1.) Emelkedő árak, először az importált jószágoknál, majd minden árunál és szolgáltatásnál.
2.) Elértéktelenedő forint megtakarítások, növekvő értékű devizabetétek.
3.) Dráguló devizahitelek és olcsóbbá váló forinttartozások.
Sokan féltek itt attól, hogy a Fidesz-kormány a magánnyugdíj-pénztárak után majd a lakossági betéteket is besöpri. De látjuk, semmi szüksége ilyen durva intézkedésre. Elég, ha elértékteleníti őket. Egy jó kis forintleértékeléssel kilencmillió ember jövedelmét, megtakarításait, vagyonát lehet megcsapolni. A maradék már a határon túl van, euróban vagy dollárban kapja a fizetését és vezeti a számláit.
8 hozzászólás
Stefi, röhögjünk még egyet ezen a baromságon Ansinntól:
“Miből is adják a bankok a hitelt? Sokan már előre elkezdenek félretenni lakásvásárlási önerő céljára, vagy más terveik jövőbeli megvalósítására. Ezek a megtakarítások kerülnek kihelyezésre.”
http://www.imf.org/external/pubs/ft/fandd/2016/03/kumhof.htm
‘„[…] gyakorlatilag az összes jelenlegi mainstream neoklasszikus közgazdasági kutatás azon a jelentősen félrevezető koncepción alapszik, hogy a bankok a kihelyezhető pénzek közvetítői […]. A modern neoklasszikus »kihelyezhető pénzek közvetítője« elméletekben a bankok a reál megtakarítások közvetítői. A hitelezés ebben a narratívában, azzal kezdődik hogy a bank korábban megtakarított reál erőforrásokat gyűjt […] megtakarítóktól, és azzal végződik, hogy ugyanezeket a reál megtakarításokat kihelyezi hitelfelvevőknek. De a való világban ilyen intézmények egyszerűen nem léteznek.”‘
A magyar nyelvű idézet innen: mandiner.blog.hu/2016/03/05/mar_az_imf_szerint_is_a_semmibol_teremtik_a_penzt_a_bankok
Ez Ansinntől nagyon butaságterjesztésgyanús:
>>Miből is adják a bankok a hitelt? Sokan már előre elkezdenek félretenni lakásvásárlási önerő céljára, vagy más terveik jövőbeli megvalósítására. Ezek a megtakarítások kerülnek kihelyezésre. Hasonlót tesz egyébként az állam is, csak kényszerrel: elvon jövedelmeket és elkölti olyan célokra, amelyek (állítólag) a közjót szolgálják. Az egész bankszámlapénz és multiplikátor dolog, amivel szegény közgazdászhallgatókat kínozzák, csak csillogó felépítmény: ha az alapok nincsenek rendben, akkor meginog, sőt időnként össze is dől az egész.<<
Nézzük meg, hogy Ansinn fel tudja-e sorolni azokat az országokat, ahol a bankok _zéró_ tartalékráta alkalmazásával adhatnak hitelt.
Zéró esetében hogy működik a multiplikátor? És egyáltalán, mit adnak kölcsön, amikor nem zéró a tartalékráta? És mit várnak vissza? Tőkét plusz kamatot, ami még nincs is megteremtve???
Ha megnéznénk, hogy a banki/pénzintézeti varázsvesszővel teremtett adósság aggregátuma vagy a valóban létező (nem banki varázsvesszővel létrehozott) valódi pénz aggregátuma a nagyobb, akkor mit találnánk? És milyen nagyságrendű lenne az eltérés?
http://www.bankofengland.co.uk/publications/Documents/quarterlybulletin/2014/qb14q1prereleasemoneycreation.pdf
"Money creation in practice differs from some popular misconceptions — banks do not act simply
as intermediaries, lending out deposits that savers place with them, and nor do they ‘multiply up’
central bank money to create new loans and deposits. […] In the modern economy, most money takes the form of bank deposits. But how those bank deposits are created is often misunderstood: the principal way is through commercial banks making loans.
Whenever a bank makes a loan, it simultaneously creates a matching deposit in the borrower’s bank account, thereby creating new money. The reality of how money is created today differs from the
description found in some economics textbooks:
• Rather than banks receiving deposits when households
save and then lending them out, bank lending creates
deposits.
• In normal times, the central bank does not fix the amount
of money in circulation, nor is central bank money
‘multiplied up’ into more loans and deposits."
@ Péter Tőzsér: “a forint árfolyamának tükröznie kellene a gazdaságunk állapotát”
Lásd be, hogy ez így eléggé pontatlan és tankönyvízű kijelentés.
Egyrészt nem az árfolyama, hannem legfeljebb az árfolyamának mozgása utalhatna a gazdaság állapotára.
Másrészt pedig a nemzeti fizetőeszköz árfolyammozgása és a gazdaság állapota között csak akkor mutatható ki kapcsolat, ha az adott ország nagy és jórészt önellátó belső piaccal rendelkezik, tehát a fizetőeszköz piaci értékét alapvetően a belföldi piac határozza meg.
Magyarország esetében viszont ennek pont fordítottja az igaz.
A magyar gazdaság ugyanis több mint 70%-ban külpiacokon ad el és vásárol, a hazai piac felvevőképessége pedig még azokból a termékekből sem éri el a gazdaságos termelési volument, amelyekből önellátóak vagyunk.
Tehát a magyar gazdaság alapvetően a külpiacokra épül, és nagy többségében külföldi fizetőeszközöket használ.
Vagyis nálunk a forint csupán váltópénz, melynek árfolyama csupán döntés kérdése, és ezért annak semmiféle kimutatható kapcsolatban nincs a magyar gazdaság állapotával.
Röviden: nem a forint árfolyamán, hanem kizárólag csak a gazdaság versenyképességén és a kormányok pénzpocsékolásának mértékén múlik, hogy fellendül-e, vagy stagnál az ország.
A magyar gazdaságban a forint árfolyamváltozásának kizárólag csak spekulációs célja lehet, vagyis az ország számára összességében mindig kárt okoz.
– – –
Surányi már 2001 óta hajtogatja, hogy egy ilyen kicsi és ennyire nyitott gazdaság esetében, mint a miénk, nincs értelme “erős forintról” vagy “gyenge forintról” beszélni, mivel nálunk a hazai árszínvonal bármilyen irányú forintárfolyam-változás után egy éven belül az új árfolyamon számolt világpiaci árakra áll át.
Surányi arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel a kiadásaink és bevételeink több mint 70%-a a külpiacokon jelentkezik, a jegybanki alapkamat nagyságát teljesen értelmetlen a hazai inflációs várakozásokhoz igazítani, hanem azt a nemzetközi tőkepiaci elvárások alapján kell meghatározni.
25 év után a monetáris politika alakítóinak lassan már meg kéne értenie azt, hogy Surányi miről beszél.
– – –
A forint árfolyambizonytalansága jelentős árfolyamkockázatot és versenyhátrányt okoz a magyar gazdaság számára.
A magyar gazdaság érdeke ezért egyértelműen a forintárfolyam euróhoz horgonyzása volna.
Ez kizárólag csak döntés kérdése, amit akár már holnap is megtehetnénk, és egy fillérbe sem kerülne az országnak.
Így lehetne az eurót a legkönnyebben és a leghamarabb bevezetni.
A stabilitás a fő érdeke a legtöbb gazdasági szereplőnek, a kiszámíthatóságot erősíti. Kivételt képeznek azok, akik a zavarosban szeretnének halászni. Nem értek hozzá, de bizonyára vannak ilyenek, lehet hogy még az MNB is akár.
Van még egy kérdés, hogy a forint árfolyamának tükröznie kellene a gazdaságunk állapotát, tehát hosszabb távon akkor erősödhet a forint, ha a magyar gazdaság is erősödik. Én azonban nem látok ilyen tendenciát az utóbbi években, akár a súlyponti nyugat-európai gazdasághoz (euróövezethez) mérten, ezért nem látom úgy, hogy a forintnak erősödnie kellene. Egy tényező támasztja csak alá, hogy lehetne erősebb, az hogy jelentősen alulértékelt a szlovák gazdasággal szemben, mivel náluk euró van, idejárnak hozzánk vásárolni és üdülni… Az osztrákokra is igaz ez részben, de ők eleve egy jóval magasabb szinten vannak gazdasági teljesítményben.
Bocsánat, ez
“ha a forintot — ugyanúgy, mint a bolgár levát, állami beavatkozással”
helyesebb központozással így nézne ki:
“ha a forintot — ugyanúgy, mint a bolgár levát — állami beavatkozással”
Míg magasról teszek a libertárius / anarchokapitalista érdekekre, addig szeretném hangsúlyozni, hogy
Ansinn tévedésből közölt és azóta eltávolított RÁCSODÁLKOZÁSA a forint árfolyamának alakulására okafogyottá válna, ha a forintot — ugyanúgy, mint a bolgár levát, állami beavatkozással az euróhoz kötnék. Az a +/- 15%-os (ERM II-szerű) sáv a szabadpiac majmolása.
Ugye nem kell magyarra fordítani?
“Examples of currencies linked unilaterally to the euro
Several countries link their national currency directly to the euro. This is achieved through supporting an exchange rate against the euro that is only allowed to fluctuate within defined limits. The third countries’ monetary authorities support this exchange-rate peg on their own by intervening in currency markets. The euro area has no agreements or obligations to support these currencies. Such unilateral links with the euro exist, for example, in the former Yugoslav Republic of Macedonia, Serbia and Tunisia.
A number of EU countries which are not yet part of the euro area – Czech Republic, Croatia, Romania – also manage their currencies in this way. And Hungary even shadows the Exchange Rate Mechanism (ERM II) by pegging the forint and applying a ±15% fluctuation band.
Bulgaria and Bosnia and Herzegovina maintain euro-based currency boards in charge of supporting the fixed foreign exchange rate, to which the normal objectives of central banks are subordinated.”
http://ec.europa.eu/economy_finance/euro/world/other_currencies/index_en.htm
Bocsi a gépelési hibákért :-(
a lényeg azért remélem így is érthető :-)
Miért gyengül a forint?
Már a kérdésfeltevés is rossz.
A helyes kérdés az volna: miért ingadozik olyan hektikusan a forintárfolyam?
A válasz pedig egyszerű: azért ingadozik olyan hektikusan a forintárfolyam, mivel a magyar monetáris politika szándékosan a devizaspekulánsok játékszerévé tette a forintárfolyamot.
Magyarország extrém nyitott gazdaság: a nemzeti jövedelmünk több mint 70%-a a külpiacokon érvényesül.
Vagyis a bevételeink és kiadásaink több mint 70%-a értékálló külföldi fizetőeszközökben jelentkezik.
Magyarország semmi olyat nem termel, aminek ne volna erős nemzetközi konkurenciája, ezért a belföldi árszínvonal még a hazai termékek esetében is az aktuális forintárfolyamon átszámolt külpiaci árnyinthez igazodik.
Régi tapasztalat ezért, hogy bármiféle forintárfolyamváltozás esetén a belföldi árak egy éven belül az új árfolyamon számolt világpiaci árakhoz igazodnak.
Tehát nincs olyan, hogy “drága forint” vagy “olcsó forint”.
Csak olyan van, hogy “bizonytalan árfolyamú forint”, vagy “satbil árfolyamú forint”.
– – –
Mivel bevételeink és kiadásaink több mint 70%-a értékálló külföldi fizetőeszközökben merül fel, a magyar gazdaság számára a forint csupán a váltópénz szerepét tölti be.
Ez két fontos következménnyel jár.
1. A magyar gazdaság részéről a forinttal szemben kizárólag csak egy elvárás van: az értékállóság, vagyis a stabil árfolyam. Ha ez nem biztosítható, akkor a magyar gazdaság számára a nemzeti fizetőeszköz használata kizárólag csak kárt okoz.
2. Mivel bevételeink is kiadásaink több mint 70%-a a külpiacokon merül fel, ezért a piac által elvárt forintkamatot sem a magyarországi infláció, hanem a nemzetközi tőkepiaci értékítélet (pl. árfolyambizonytalanság) határozza meg. A magyarországi inflációs várakozások és a jegybnki alapkamat közötti erőltetett kapcsolat tehát a monetáris dilettantizmus Csimborasszója.
– – –
Köztudott, hogy a devizapiaci forintkötések volumene meglehetősen csekély, és hektikusan változó: előfordul olyan nap is, hogy egyetlen forintkötés sem történik.
Az tehát, hogy a forint napi árfolyamát a devizapiaci forintkötések átlagárfolyamához igazítják, egy nemzetellenes, köztörvényes bűntett, mivel így a napi árfolyam már egészen kis összegű kötésekkel is nagymértékben manipulálható.
Hogyan megy ez?
A spekuláns lenyomja a forintárfolyamot, színlelt árueladást bonyolít le ezen az árfolyamon.
A következő napon felnyomja a forintárfolyamot, és visszavásárolja a terméket.
A termék meg se mozdult, de a spekuláns akár több százalékos haszonra is szert tehet.
Ehhez természetesen jelentős készpénzre van szükség.
Ezt a spekulánsok legkönnyebben úgy tudják előteremteni, hogy a nekik tőzsdén való forgatásra átadott értékpapírokat helyezve hitelt vesznek fel, amit a fenti módon megfialtatnak, majd a hasznot zsebretéve visszavásárolják a letétbe helyezett értékpapírköteget.
Ennek a trükknek az ismeretében bizonyára nemlep meg senkit az, hogy amikor Orbán 2001-ben ±15%-ra szélesítette a forint lebegtetési sávját, a személyi jövedelemadóba egy új jogcímet vezetett be:
“kölcsönvett értékpapírok forgatásából származó jövedelem adója”
címen, ami arra az esetre vonatkozott, ha valaki értékpapírokat kölcsönbe kap, azok révén jövedelmet szerez, és utána UGYANAZOKAT AZ ÉRTÉKPAPÍROKAT visszaadja a kölcsönadónak.
Nem is feltűnő, mi?
Ugye gyerekek, itt senki se néz senkit se hülyének.
– – –
Tehát a lényeg:
A magyar gazdaság számára az volna a legjobb, ha a forint árfolyamát az euróhoz horgonyoznánk.
Ahogy Hippy is idézte, tucatnyi ország csinált már ilyet európaszerte, köztük olyanok is, akiknek gazdasága sokkal gyengébb lábakon állt, mint a miénk.
Mivel bevételeink és kiadásaink több mint 70%-a külföldi fizetőeszközökben merül fel, bőségesen rendelkezünk annyi devizatartalékkal, hogy ezt akár holnap megtehessük.
Mivel pedig a hazai árszínvonal hosszabb távon mindig automatikusan a világpiaci árak hoz igazodik, az euróhoz horgonzott forintárfolyam sokkal pontosabban tükrözné a nemzetközi cserearányokat, mint a mostani spekulációs forintárfolyamok.
És hogy miért nem tettük meg ezt eddig?
Kizárólag csak azért nem, mert ezzek megszűnne a kormány és a holdudvar kezében levő devizaspekulációs lehetőség, amivel akár százmilliárdokat lehet kivenni feltűnés nélkül az emberek zsebéből.
– – –
Tehát azt kérdezed, kedves ansinn, hogy miért gyengül a forint?
Azért, mert a devizaspekulánsok most éppen gyengíteni akarják.
És valahányszor egy jót lengedezik a forintárfolyam, akkor tudhatjuk, hogy megint kilopott valaki néhány (száz?) milliárdot az emberek zsebéből.
Véleménye van? Ossza meg velünk!
Jelentkezzen be az alábbi szolgáltatások valamelyikével:
Enter your WordPress.com blog URL
http://.wordpress.com
Proceed