Pénteken ennek az írásnak egy korábbi verziója ment ki, tévedésből. A szerző és az olvasók elnézését kérjük, itt a helyes változat.

Január elején megint gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz. Várható volt, hiszen a gazdaság irányítói – és sok más gazdasági szakember is – úgy gondolja, hogy a gyenge forint jót tesz a magyar export versenyképességének. Ez persze nem ilyen egyszerű.

1

A gyenge árfolyamtól várt exportösztönző hatás azon a megfontoláson alapszik, hogy a termékek hazai előállításának költségei nemzeti valutában merülnek fel, így azok nem változnak, a külpiaci árak viszont devizában jelentkeznek, így az átváltás során az exportőr nagyobb jövedelmet kap, vagy árengedményre – és így versenyelőny szerzésére – nyílik lehetősége. Mondjuk, a világ nagy exportőrei többnyire erős, de legalábbis stabil valutával rendelkeznek. De ők nem is egyszerű tömegárukat zúdítanak világpiacra, ahol csupán az árszinttel lehet versenyezni.

Látható a fent ismertetetett érvelés egyik gyenge pontja: csak az absztrakció szintjén létezik olyan gazdaság, ahol a termelés kizárólag hazai erőforrások felhasználásával valósul meg, olyan kis, nyersanyagokban szegény ország esetén, mint amilyen hazánk is, mind a gazdálkodáshoz, mind a lakosság szükségleteinek kielégítéséhez jelentős importra van szükség, amit az árfolyam gyengítése megdrágít.

Magyarországon az export importtartalma igen magas, nem csupán nyersanyagokat és energiát hozunk be, de importált alkatrészek, részegysége tömege is beépül a kivitelre kerülő jószágokba. A 2010. évi termék- és szolgáltatásimport 73%-a került termelő felhasználásra a KSH által összeállított Ágazati Kapcsolatok Mérlege (ÁKM) szerint. Persze, a magyar hozzáadott érték még mindig több forintbevételt jelent gyengülő hazai pénzben.

Tapasztalati adatok szerint azonban a megrendelők nagyjából egy negyedév alatt ráállnak az új árfolyamra és a szerződésekben már azt veszik tekintetbe, tehát a szerződéses árakban érvényesítik a gyengébb árfolyamot és így a magyar összeszerelőnél nem marad többlet haszon. Ezzel szemben viselheti a megdrágult import okozta infláció terheit, amelyek szép lassan megjelennek a bérekben, emelik a működés mindenféle egyéb költségeit, pl. a szállítási költségeket, az igénybevett szolgáltatások díjait és hasonlókat.

A beruházások importtartalma is magas, korszerű berendezéseket és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat általában külföldről lehet beszerezni. (A 2010. évi behozatal 6%-a szolgált ilyen célokat.) A beruházási költségek tehát drágulnak, nagyobb forint megtakarításra lesz szükség a programok megvalósításához (vagy el kell halasztani őket).

Az már az eddigiekből is kiderül, hogy a lakosság számára a gyengülő valuta rosszat jelent. (Az ÁKM szerint 2010-ben a behozatal 11%-a került végső fogyasztásra.) Emelkednek az importált termékek árai. Ebből az energia mindenkit érint, a rezsiharc sem fogja tudni megakadályozni, hogy a valamilyen formában megjelenjen az árakban, vagy a szolgáltatások romlásában. Az üzemanyagárak tavalyi időnként érdekes mozgása – pl. a novemberben csökkenő világpiaci olajár dacára felmenő magyar benzinár – épp az aktuális árfolyamváltozás miatt állt elő.

Forint

Ön nem tankol autót és esetleg fával fűt? Ne higgye, hogy megússza! A kenyeret is ki kell sütni valamivel és nem a saját lábán megy el a boltba. (Ön sem gyalogol mindenhova, a tömegközlekedésnél pedig megint csak a rezsiről mondottak érvényesek.) Tehát a jelenlegi jövedelme kevesebbet fog érni, mint a forintgyengülés előtt. Persze, lehet bér- vagy illetmény emelésért folyamodni, az már a dolgozó munkaerő piaci pozíciójától függ, hogy milyen sikerrel. A nyugdíjak, járadékok, szociális ellátások pedig – mint tudjuk – valahogy nem sietnek igazodni az árfolyamváltozásokhoz, legfeljebb, ha erős politikai érdek fűződik hozzá.

De van a kérdésnek további metszete is. A bankrendszer – minden ellenkezőt sugalló ócska demagógia ellenére – nem a szegény emberek kifosztására jött létre. Hanem arra, hogy áthidalja a jövedelmek keletkezése és felhasználása között keletkező időbeli eltéréseket. Amikor lakásra van szükség, akkor csak igen kevesek fogják tudni azonnal kifizetni, általában hitelt vesznek fel, amit a következő évek jövedelméből törlesztenek.

Miből is adják a bankok a hitelt? Sokan már előre elkezdenek félretenni lakásvásárlási önerő céljára, vagy más terveik jövőbeli megvalósítására. Ezek a megtakarítások kerülnek kihelyezésre. Hasonlót tesz egyébként az állam is, csak kényszerrel: elvon jövedelmeket és elkölti olyan célokra, amelyek (állítólag) a közjót szolgálják. Az egész bankszámlapénz és multiplikátor dolog, amivel szegény közgazdászhallgatókat kínozzák, csak csillogó felépítmény: ha az alapok nincsenek rendben, akkor meginog, sőt időnként össze is dől az egész.

Hogyan hat a forintleértékelés a megtakarításokra és tartozásokra? Ha mindkettő forintban van, akkor sehogy. Biztosan? Ha hitelem van, akkor adott összeget kell törlesztenem, ami az infláció miatt emelkedő bérem egyre kisebb részét teszi ki. (Ezt rontja, hogy a hitelkamatok is emelkedni fognak, esetleg gyorsabban, mint a keresetek. Láttunk már rá példát.) Ha megtakarításom van, azt fogom visszakapni, de annak vásárlóereje az importtermékek megnőtt árai miatt már kisebb lesz, mint a betét lekötésekor számítottam rá. (Ezen is javíthatna a betéti kamatok emelése, de azzal a pénzintézetek kevésbé szoktak kapkodni.)

Nyilvánvaló, hogy a devizában fennálló hiteleknél és betéteknél pont fordított a helyzet: a törlesztendő devizahitel a forintgyengülés miatt nagyobb lesz és a megtakarítás értéke is nő.

Az állam akkor bukik a dolgon, ha jelentős devizahitel állománya van. Mivel a magyar költségvetés finanszírozását az elmúlt években sikerült eltolni a forintkötvények felé, itt már elértékelendő tartozásokról lesz szó. Az infláció emelkedése növekvő áfa bevételeket jelent, szeretnek is vele élni a kormányok világszerte.

Foglaljuk össze az üzleti szféra szempontjából a forintgyengülés hatásait:

1.) A zömmel hazai alapanyagból és erőforrásokból gazdálkodók versenyhelyzete egy ideig javul mind a hazai, mind a külpiacokon. (Ilyenek pl. az agrártermelők, a kőbányák, egyes kézműves tevékenységek.)
2.) A többi exportőr egyszeri, rövidtávú előnyökhöz jut.
3.) Mivel a vállalatok zömmel exportbevételeikből törlesztik devizahiteleiket, az árfolyamváltozás nem változtat a helyzetükön, a csak forintbevételből gazdálkodóknál ugyanazok a hatások, mint a lakosságnál.
4.) Dráguló, elmaradó beruházások.

Foglaljuk össze a lakossági hatásokat is:

1.) Emelkedő árak, először az importált jószágoknál, majd minden árunál és szolgáltatásnál.
2.) Elértéktelenedő forint megtakarítások, növekvő értékű devizabetétek.
3.) Dráguló devizahitelek és olcsóbbá váló forinttartozások.

Sokan féltek itt attól, hogy a Fidesz-kormány a magánnyugdíj-pénztárak után majd a lakossági betéteket is besöpri. De látjuk, semmi szüksége ilyen durva intézkedésre. Elég, ha elértékteleníti őket. Egy jó kis forintleértékeléssel kilencmillió ember jövedelmét, megtakarításait, vagyonát lehet megcsapolni. A maradék már a határon túl van, euróban vagy dollárban kapja a fizetését és vezeti a számláit.