Magyarország tele van kastélyokkal. Elméletben persze tudjuk, de amikor az ember rábukkan egy honlapra, ahol összegyűjtötték őket, akkor lenyűgözi a gazdag választék. A városunk környéki kastélyokat látogatni jó és szép dolog, találkozunk történelmünk egy darabjával, friss levegőn járunk, kimozdulva a városból ízelítőt kapunk a vidék szépségeiből is.

Persze, Magyarországon vagyunk, illúzióink azért ne legyenek. Viszont jó, ha képesek vagyunk minden tapasztalatból levonni a tanulságot.

Tóalmás Pest megyében található, nem messze a fővárostól. Az odavezető utak … azok pont olyanok, mint a hazai utak általában. Folt hátán folt, de azért lehet haladni. Maga Tóalmás meglehetősen undok falu. Európában az a szokás, hogy jellegzetes barna táblákon hívják fel az úton járók figyelmét a nevezetességekre, látnivalókra, emlékhelyekre. Tóalmáson a barna táblák az utcaneveket hirdetik, az Andrássy-kastélyt nem.

Felkészült utazó persze nem jön zavarba, mi is tudtuk a címet és még örültünk is, hogy megtaláltuk, hol kell befordulni hozzá. A kastélypark mellett haladtunk, az első kapu zárva, felirat hirdeti, hogy bejárás a főkapunál. Ez is könnyen megtalálható, itt jön a trükkös rész. Mi a honlapon láttuk, hogy a kastély 9 órától látogatható. A főkapu felirata szerint 10-től. Háromnegyed tizenegykor zárva. A gyalogos kapun modern távbeszélős csengő, mögötte jegypénztáros fülke (a jegyárak már a kapun is tanulmányozhatók). Ember sem a képben, sem a gépben. Negyedóra múlva feladtuk.

1

A falubeli presszós hölgy elmesélte, hogy a kastély egy időben mindenféle rendezvényre nyitott volt, privatizálás után is be lehetett jutni egy ideig, de ma már csak egyházi táborokat rendeznek benne. Magánvélemény: ez biztosan jobb üzlet, mint csellengő turistákat pesztrálgatni, de miért kell ezt titokban tartani? Miért hirdetik látogathatónak? Mindenesetre levontuk a tanulságot: ahol nem hirdetik a látnivalót, ott nem akarják azt nekünk megmutatni, nem kérik a pénzünket, figyelmünket, így nem érdemes erőlködni a megtalálásával. Ennek később a martonvásári Brunswick kastély esett áldozatául. Ezt ugyanis a település elején hirdetik, de bent már csak azt, hogy a kínai üzlethez hol kell letérni a főútról, azt nem, hogy a kastélyhoz hol. Mi meg nem próbálkoztunk. Így rontja egy rossz vállalkozó a másik üzletét.

Sokkal több sikerrel jártunk a turai Schossberger-kastéllyal. Ez nemrég váltott gazdát, de a tulajdonos környezetvédelmi kft nagyon is szereti a látogatókat, a táblák a településhatártól szépen a kastélypark bejáratáig vezetnek. Az épület meseszép látvány, távolról leginkább a Disney-kastély élő változatának mondanám.

A kastély története igazi magyar kapitalizmustörténet. Bevándorló zsidó kereskedőcsalád a 19. században meggazdagszik, bárói rangot nyer, és Ybl Miklóssal építtet nyári rezidenciát. Megfordul itt a pesti előkelő világ színe-java. A 20. század már kevésbé jó a családhoz. Először anyagi helyzetük rendül meg, ezt még tudják kezelni. A második világháború azonban szétszórja őket, az utolsó férfisarj munkaszolgálatosként vész oda. Szovjet hadikórház, majd általános iskola működik az épületben, és ez még a jobbik időszak. Az iskola elköltözése után üresen áll, pusztulni kezd.

A rendszerváltás után magántulajdonosok váltják egymást, nem tudnak, vagy akarnak mit kezdeni a látványos, ám leromlott állapotú kastéllyal. Végre a mostani kézbe kerül, neki is látnak a felújításnak. És belefutnak a magyar kapitalizmusba: az egyik hatóság ragaszkodik lift beépítéséhez a mozgássérült látogatók miatt, a műemlékvédelem meg a stílusvédelem miatt nem engedélyezi. Két éve pattog a labda, hull az erkélyről a korlátelem, a falakról a stukkó. Azért elég nagy rész biztonságosan látogatható, érdemes is megnézni. (Itt forgatták a Holdhercegnő, valamint a Vér és a méz földje című filmek egyes jeleneteit, ez utóbbi kapcsán Angelina Jolie életéről is megtekinthető egy kis fotókiállítás.)

2

A kastély bejáratával szemben, az utca túloldalán nagyon szép ipari műemlék magtár látható. Ez viszont zárva van. Állítólag a rendszerváltás után 270 ezer forintért került magánkézbe, a tulaj azóta is arra vár, hogy életveszélyesnek nyilváníthassa és kitermelhesse a beépített, több milliót érő tölgyfagerendákat.

Ilyenkor az ember agya óhatatlanul pörögni kezd: ha a kastélyt fel lehetne újítani és több látogatót vonzana, akkor a magtárban érdemes volna a látogatók számára kis büfét, ajándékboltot berendezni, egy részét szintén felújítani és múzeumként megnyitni, esetleg fogadót berendezni a kastéllyal együttműködésben szervezett rendezvényekre. De, mint mondtam, Magyarországon vagyunk. Együttműködés helyett a pusztulásból akarunk hasznot húzni, és közben dögöljön csak meg a szomszéd tehene is.

A hatóságok jellegzetes hozzáállására szép példát kaptunk az acsaújlaki Prónay-Patay kastélyban is. Ez a neorenszánsz várkastély már a 20. század elején épült, nem áll műemlékvédelem alatt. (Pedig nem ártott volna, mert ugyan felújították, de az utolsó gazdák egyike erősen túltolta a dekorációt és az épület külső képe sem éppen várkastélyszerű már.) Itt az önkormányzatok hozták a formájukat. A kastélypart tavát tápláló patak az elmúlt évek viharai során hullott ágakkal, hordalékkal tömődött el, elapadt, a tó kiszáradt. Egyszerű mederkotrással mindkettőt helyre lehetne állítani, csakhogy a szerencsétlen Sápi-patak Pest és Nógrád megye határán folyik … Szerintem, már tudják is. Az önkormányzatok nem képesek megegyezni a munkák elvégzéséről. Így a tulajdonosok új kutat fognak fúrni a kastélytó feltöltésére. Mert ők helyre akarják állítani.

Hazafias kormányunk van, azok az önkormányzatok is. Lassan már mindenre rábiggyesztik a “nemzeti” jelzőt, a legvadabb irredentáknak emelnek emlékműveket. De történelmi emlékeink sorsa akkor biztos, ha magánkézben vannak, lehetőleg olyanéban, amelyet nem fognak csókosok. Mert akkor még unokáink is látni fogják azokat.

(Fotók: Németh Imre)