Kasszandrát átok sújtotta: hiába jósolta meg a trójai háborút, senki nem hitt neki. Valahogy így voltak azok az elemzők is, akik évek óta arra figyelmeztettek, hogy a kínai gazdasági csoda nem is csoda, hanem tankönyvszerű folyamat: amikor a mezőgazdaságon alapuló társadalmak az iparosodás útjára lépnek, az agrárszektorban felszabaduló erőforrások (emberek, tudás, tőke, stb.) az új termelőkhöz áramlanak és gyorsan emelkedni kezd az egész gazdaságban megtermelt jövedelem. A 18. század óta számos országban lezajlott ez a folyamat és ugyanez történik napjainkban is, bár a körítés más.

A gond akkor lép fel, amikor az extenzív (új erőforrások bevonásán alapuló) növekedés forrásai kimerülnek, nincs már mit az ipari termelés növelésének szolgálatába állítani. Ekkor szükségszerű lassulás lép fel, ami stagnáláshoz, visszaeséshez is vezethet, erre is sok példát találni. Újabb növekedéshez más pályára kell állni, ennek alapja a meglevő erőforrások hatékonyabb felhasználása, amihez elsősorban korszerűsítő beruházások kellenek, de ezek önmagukban nem lesznek elegendőek, a termelők működési módjának is változnia kell. És itt már nem csak számokról van szó, a gazdálkodási környezetről, a termelőket segítő, vagy korlátozó intézményrendszerről is. Az átalakulások nem egyszerűek és nem is valósíthatóak meg gyorsan (ahogy az iparosítás is évtizedeket vehet igénybe.)

Kína most lassul. Nem tudjuk, mi lesz a folytatás, soft landing vagy összeomlás, a szükséges változások békés reformok, vagy viharos társadalmi átalakulás során születnek meg. Érdekes lesz figyelni az eseményeket, de közben nem dőlhetünk hátra békés szemlélőként.

Magyarországot erősen érinti ugyanis a kínai gazdaság alakulása. Nem kéne, hogy így legyen, e távoli országgal közvetlen gazdasági kapcsolataink mérsékeltek. A keleti nyitás politikája dacára a kínai export arány az összes magyar kivitelben a 2012 évi 1,8%-ról 2014-ben csak 1,9%-re nőtt. Az import aránya 5,7%-ról 5,1-re mérséklődött ugyanez idő alatt. Tehát a kínai lassulás okozhat gondot néhány cégnek, de miért kéne izgulni a többieknek?

Ennek oka a magyar gazdaság szerkezetében keresendő. A közúti járműgyártás igazi sikersztori, évek óta a legdinamikusabban növekvő ipari ágazat. Súlya mára meghaladja az ipari termelésben a teljes energetikai szektorét, vagy a nagy múltú vegyiparét, a sokak szerint az ország adottságainak leginkább megfelelő élelmiszeriparról nem is beszélve.

A közúti járműgyártás súlya a magyar ipari termelésben (százalék)

1

(Forrás: KSH)

E siker hordózója három nagy autógyár és egy sor, szintén nagy járműalkatrészeket előállító cég, amelyek részben a hazai, részben az európai gyártókat szolgálják ki. És itt a baj. Ezeknek a gyáraknak az értékesítésében a kínai piac igencsak jelentős szereplő.

A kínai autóeladások részarányai:

2

(Forrás: WSJ)

Olyan felső-közép, illetve nagy kategóriás autókról van szó, amelyeket szívesen vásárolt az iparosodással rohamosan bővülő kínai középosztály. Persze, az ő súlyuk ma sem meghatározó az országban, de egy milliárd feletti népességben évi néhány tized százalékos vevőkör bővülés is irdatlan vásárlóerőt jelent. Erre épültek ki kapacitások – nem csak nálunk -, amelyek most hirtelen piacvesztés veszélyével néznek szembe.

Persze, ezek a cégek régi játékosok. Sok hasonló időszakot vészeltek már át, válságok sorában edződött alkalmazkodó képességük. Nagy valószínűséggel most is meg fogják találni a megoldást. Csak azt nem lehet tudni, mi lesz ebben a magyarországi kapacitások szerepe. Akár jól is kijöhetünk belőle, lehet, hogy idehozzák az új fejlesztésű járművek gyártását, és egyszerű átállással gurul tovább az üzlet.

Ehhez azonban az kell, hogy érdemes legyen így cselekedniük. Irdatlan pénzeket fektettek már be, újabbakat akkor fognak, ha elégedettek az eddigi tapasztalatokkal. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara évenkénti konjunktúrajelentései erről elég aggasztó képet festenek. Hazánk a közép-kelet-európai régió 20 országa között a 9. helyen áll a befektetési célpontok között. Az itt működő 1500 német érdekeltség 71%-a mondta azt idén tavasszal, hogy ha most kéne döntenie, akkor megint Magyarországot választaná, de 2005-ben ez az arány még 79% volt, sőt, az elmúlt tíz évben csak 2012-ben volt ekkora a korábbi döntéssel elégedettek aránya, a többi évben mindig magasabb volt.

Érdemes böngészni a hivatkozott tanulmányt, az üzleti környezet ugyanazon elemeivel elégedetlenek, ami a többi versenyképességi rangsorban is olyan kedvezőtlenül hat a helyezéseinkre. (Ezekre most nem térek ki, korábban – amikor még hittem, hogy lehet változást elérni – bőségesen taglaltam a blogon.) Mindenesetre nem véletlen, hogy az újabb autógyári beruházások helyszínéül más országot választottak a térségben.

mercedes-china

Ha a kínai lassulás a meglevő kapacitások visszafogásához, ne adj isten leépítéséhez vezet, az nemzeti tragédia lesz. A kormány maga is elismeri, hogy gazdasági terveinek teljesülése az autógyárakon múlik. A teljes járműiparban 87 ezer ember dolgozik. A legnagyobb exportőrök listáját autóipari cégek vezetik. Kecskemét és környékének jóléte a Mercedes gyártól, Győr és térsége az Auditól függ. De az autógyártáshoz kötődő cégek sora játszik fontos szerepet a helyi közéletben, nem csupán iparűzési adó fizetőjeként, de például a szakképzési, jóléti intézmények támogatójaként.

Jobb bele sem gondolni! Viszont ez a helyzet el kell, hogy gondolkodtasson mindenkit arról, micsoda veszélyekkel jár, ha egy ország gazdasága egyetlen iparág néhány nagy vállalatától függ. Sok sikert kívánunk autógyáraink tulajdonosainak a fenyegető vészhelyzet megoldásához, de jó volna, ha lenne még néhány hasonló potenciállal rendelkező szektorunk. A gazdaság tervezése – jelen esetben az újraiparosítás erőltetése – most ahhoz vezetett, hogy a szolgáltató szektorban nagyjából mindenkinek pórázt vettek a nyakába, az iparban nem nőtt fel a járműipar mellé más húzóágazat, az agyontámogatott agrár-élelmiszer szektor gazdasági teljesítményét pedig évek gondos munkájával verték szét, és a folyamat még nem ért véget.

Pedig a kínai vihar szele végigsöpör majd az egész világgazdaságon. A kedvezőtlenebbé váló környezet, a lassulás biztosra vehető. Még egészségesebb szerkezetű nemzetgazdasággal sem várna ránk könnyű időszak. De a mainál biztosan jobbak volnának a kilátásaink. Most már csak egyet lehetne tenni: befejezni az álmodozást, az ágazati politika nevű piaczavarást, lebontani a gazdálkodók előtt álló korlátokat és lehetővé tenni, hogy minden cég olyan piacon, olyan termékkel, szolgáltatással keresse a túlélést, a kiutat, amit sikerre esélyesnek tart.

(Fotó: mercedesblog.com)