Blogunkban többször foglalkoztunk már a bevándorlás kérdésével. Írt róla Hama, peterisz (1. rész, 2. rész), ansinn, bell. Most azt nézzük meg, mit mond ez az egész ügy Magyarországról, a kormányzatáról, valamint arról a politikai közösségről, amelyik ezt a kormányzatot megválasztotta, újraválasztotta és tűri.

Hazánk papíron fejlett ország, az OECD tagja. A valóságban az történt, hogy a kilencvenes évek közepén, amikor még jól álltunk a posztkommunista térség többi országához képest, bizalomból bevettek a klubba az akkori másik két szalonképes visegrádi országgal, Cseh- és Lengyelországgal együtt, és hát leépíteni már nem lehet.

A fejlett országok papírforma szerint a fejlődő világból induló bevándorlás célpontjai, hazánk azonban inkább forrásország. A külföldön élő, dolgozó magyar állampolgárok száma (kb. 330 000) a Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárokénak mintegy kétszerese, miközben a könnyített honosítás nyomán sokkal kevesebb magyar nemzetiségű bevándorló számít “külföldinek”.

Mivel a fejlett (illetve általában az európai, észak-amerikai, fejlettebb távol-keleti) országok a demográfiai ciklusnak abban a szakaszában vannak, amelyben a természetes szaporulat csökken (és az átlagéletkor növekszik), szükségük van a bevándorlókra. Az Oroszországi Szovjet Szocialista Föderatív Köztársaság lélekszáma (akkor még a Szovjetunión belül) 1960-ban 120 millió volt, az Egyesült Államoké 180 millió, tehát az orosznak másfélszerese. 2014-ben az Orosz Föderáció lakossága (a visszatért Krímmel) 146 millió, az Egyesült Államoké 319 millió, az orosznak kb. 2,2-szerese. A természetes szaporulat más-más gazdasági és kulturális közegben ugyan, de nagyjából párhuzamosan alakult. A hatalmas különbség a migrációból származik.

Az USA 1965-ben liberalizálta az I. világháború óta szigorú kvótákkal nehezített bevándorlást, bár a kvótarendszer megmaradt, a legális bevándorlókat tudatosan szűrték. Amikor 9/11 után felmérték a helyzetet, kiderült, hogy a muszlim (területekről jött) bevándorlók beilleszkedésével semmi különösebb gond nincs; és hogy a diplomások aránya közöttük nagyobb, mint az amerikai átlagnépességben (hasonló arány figyelhető meg az európai uniós bevándorlásban, bár itt minden forrásországot figyelembe vesznek).

Közben az egymást követő kormányzatok megpróbáltak boldogulni a hatalmas arányú illegális (mexikói) bevándorlással, végül is szintén sikerrel.

Az eredmény az, hogy a népesség gyorsan nőtt, és a gazdaság szintén. Egészen tavalyig az amerikai volt a legnagyobb, és ma is a legerősebb gazdaság a világon. Nem volt munkaerőhiány. De mivel a jóléti állam nem fejlődött ki annyira, és nem vált annyira ideologikus paranccsá, mint Nyugat-Európában, ahol ráadásul minden szűrést, válogatást nagyon sokáig az antiliberális, kolonialista ördög művének tekintettek, nem alakultak ki – vagy viszonylag sokkal kisebbek maradtak – a járadékra támaszkodó, nagy százalékban munkanélküli, zárványszerű, öntörvényű bevándorló-közösségek. (2000-ben még a mexikóiak körében sem érte el a munkanélküliség a 10 százalékot.)

Amerikába az óriási többség alapvetően azért ment, hogy dolgozhasson, munkával vagy vállalkozással sokkal több pénzt kereshessen, mint amennyit otthon módjában állt volna.

Ez a dolog egyik oldala. A másik: Az, hogy valaki öntörvényű, deviáns nyugat-európai muszlim zárványban szocializálódik, korántsem elégséges feltétele annak, hogy terroristává legyen. A 9/11-es repülőgépeket jómódú családból jött, muszlim országokban szocializálódott, művelt fiatalemberek vezették. Ahhoz az kell, hogy valaki fanatizálja őket.

A kisstílű bűnözőből lett franciaországi gyilkosok vagy az Iszlám Államhoz szegődött, sérült önértékelésű tizen-, huszonéveseknek az iszlámizmus rendezettséget és célt hoz az életébe, olyan bizonyosságot, amelyet saját erejükből a többségi társadalomban nem kapnának meg. A jómódú családból jött pilóták esetében a folyamat bonyolultabb, de itt is, ott is megtaláljuk a fanatizáló “lelki vezetőket”. Mohamed Atta és társai a hamburgi sejt tagjai voltak, és az ottani, teljesen legális al-Kudsz-mecsetben kapták az indoktrinációt. Ezt a mecsetet csak 2010-ben zárták be, amikor felvetődött a gyanú, hogy a 2001-eshez hasonló, de európai terrorhullám előkészítőinek találkozóhelye.

Magyarország demográfiailag a fejlett világba tartozik, de innen vándorolnak el a képzettek és fiatalok, ezért a munkaerőhiány még élesebb, mint Nyugaton. Jóléti állam nincs, Orbán a “workfare state” prófétája (“ne a postást várd, te naplopó, hanem dolgozzá’ a pénzedér'”), viszont olyan piacgazdaság sincs, mint Amerikában, ahol a vállakozások vagy a piaci körülmények között működő intézmények folyamatosan keresnék és felszívnák a munkaerőt. Így egyszerre van de facto (ahogy a Kádár-korban mondták: “kapun belüli”) munkanélküliség és égető munkaerőhiány. És közben mintha tudatosan vernék szét a köz-, szak- és felsőoktatást, hogy a helyzet tartósan és visszafordíthatatlanul romoljon.

Ha Magyarországon a kormány szolgálná a hazáját, nem pedig…, akkor szabályos tehetségvadászokat küldene a százezrével érkező menekültek közé, hogy a képzetteket – diplomásokat, szakmunkásokat – ne továbbkergesse, hanem állásajánlatokkal, nyugodt körülmények ígéretével, intenzív nyelvtanfolyamokkal, bérlakástámogatás ígéretével itteni munkára csábítsa, ha már a magyar és nem muszlim orvosok, ápolók, villanyszerelők stb. stb. Londonba, német kisvárosokba meg osztrák síparadicsomokba mennek (mármint személyzetnek). De ahhoz persze olyan gazdaságot kellene csinálni Magyarországon, aminek lenne távlata, erre pedig minimális az esély.

Ami a dolog másik oldalát illeti: az utóbbi hónapban a kormánypárti médiában megszaporodott a példálózás a késelő, “Allah akbár”-t üvöltve békés rendőrökre támadó, parkban szemetelő kreol bőrűekről, abból pedig, hogy szörnyű merényleteket második, harmadik generációs muszlim bevándorlók követnek el, arra következtetnek, hogy ezek javíthatatlanok. “Ez egy ilyen vallás, ilyen kultúra, mit kultúra, barbárság, a vérükben van.”

Csak a valóságban a hétköznapi agresszió vagy a kulturálatlanság nem a vallásból ered, és nem javíthatatlanságról van szó, hanem elrontásról: ellenőrizetlen finanszírozású mecsetekben ellenőrizetlenül működő agitátorok tevékenységéről, kiképzett ügynökök működéséről (az Iszlám Állam vezetőségének jó része Szaddám katonai titkosszolgálatánal vezetői közül került ki). A posztmodern nyugat-európai államok ezt mindeddig alig tudták megakadályozni, mert egyrészt a saját titkosszolgálataik nem elég erősek, másrészt a leszámolás a vélemény- és vallásszabadság szentnek tekintett (s így végig nem gondolt, nem kellően védett elveivel ütközik). A terrorista csoportok vígan szervezkednek a nyugati közösségi médiában, aminek minden titkosszolgálati ellenőrzését szentségtörésnek hajlamos vélni a nyugati liberális közvélemény, “mi nem vagyunk terroristák, miért vánnak így velünk?” jelszóval.

Mármost Magyarországon sem ennek, sem annak nincs nyoma. Nemzetbiztonság? Röhej. Vallásszabadság? Véleményszabadság? Kétes. Az iszlám hódításnak Röszkénél gátat vető Orbánt és a csendőrködő Toroczkait dicsérő kormánypárti médiamunkások memóriája és figyelemtávja igen csekély. Nem túl régen Vona Gábor még azt közölte, hogy az iszlám a kultúra utolsó védőbástyája és az emberiség utolsó reménye.

Az Iráni Iszlám Köztársaság azonban nemcsak a Jobbikot szereti (és viszont). Valamivel több, mint három hónapja Budapest és Teherán testvérvárosok; Tarlós Istvánt az az iszlám gárdistából és rendőrfőnökből lett Ghalibaf polgármester hívta meg baráti látogatásra, aki a 2013-as elnökválasztáon egyebek közt a “dzsihádi változás” jelszavával kampányolt. És pont három hónapja Orbán azzal indokolta a kőbányai gigamecset szükségességét (végül Bukarestben épül majd ilyen), hogy sok nálunk az arab diák, és ők aztán nagyon vallásosak, ne tagadjuk meg tőlük. Hát még ha a szaúdi diákok száma megtöbbszöröződik, mint egy évvel korábban lelkesen újságolta. (Szaúdi diák jó, szíriai diplomás nem jó?) Nem beszélve a legkülönfélébb muszlim diktatúrák és monarchiák fülének kinyalásáról.

Ez nem csupán üzleti célú “keleti nyitás”, hiszen az üzleti haszon minimális. Ez vonzódás az iszlám (“alávetettség”) emberi jogoktól és polgári szabadságtól meg nem zavart, tiszta hatalmi viszonyai, keménysége, bizonyossága iránt. Közhasználatra még alkalmazzák a “kereszténység védőbástyája” toposzt, az Európát elsöprő iszlám rémképét (ha Orbánék Európájának három fő értéke a hit, a család és az életmódbeli konzervativizmus, akkor miért féltik az iszlámtól)? Bevetnek még egy kis vegytiszta rasszizmust, az mindig hat. Aztán lehet, hogy két év múlva ismét kitör rajtuk az iszlámimádat, és akkor a mostani agitpropot felejtik el úgy, mintha sose lett volna. A baj az, hogy nagy valószínűségel a nép ezt is, azt is megjegyzi.