Még mindig dúl a menekültügy. Ugyan nem ez a legnagyobb bajunk, de arra kiválóan alkalmas, hogy elterelje a közfigyelmet: a kormány lapáttal szórja a pénzünket Questor kárpótlásra, vizes VB palotára, olimpiára, meg a jó ég tudja még mire. Abból, hogy a Kétfarkú Kutya Párt és a Vastagbőr blog tizedannyiból tud ugyanannyi óriásplakátot kiállítani, mint a kormány, sejthetjük, hogy a mindennapi kiadások is bőven táplálnak bizonyos zsebeket. A miniszterelnök vejének nemrég eladott lámpaszerelő cége ellen például már nemcsak az unió csalás elleni hivatala folytat vizsgálatot, de még a Polt Péter vezette magyar ügyészség is.

Nem véletlen, hogy a kormány valamelyik tagja újra meg újra fellobbantja a témát. Bár a Kapitalizmus blog is foglalkozott már vele, most a miniszterelnök pénteki rádiószereplése megint kicsapta a biztosítékot.

Egyre inkább elcsodálkozom, hogy valami konszenzus-féle kezd kialakulni az illegálisan érkezők kezeléséről folyó vitában a felek között: a megélhetési bevándorlókból nem kérünk, őket mindkét fél szerint rövid úton ki kell ebrudalni. Ez a nézet nem csak Magyarországon uralkodik, ezt fújják az Európai Unió legtöbb tagországában is: aki csak a jobb élet reményében akar ide jönni, annak kívül tágasabb. Ezt tartalmazta az említett miniszterelnöki rádiós szereplés (juszt se fogom interjúnak hívni): nincs szükségünk sokszínűségre, ez nem az ő hazájuk, stb.

Tessék mondani: mi van? Mandeville és Adam Smith óta tudjuk: a nemzetek gazdagsága a jobb életre törekvő polgárainak munkájából születik és gyarapodik. És nekünk pont azok az emberek nem kellenek, akik vállalkozó kedvüket és teherbíró képességüket már az idevezető nehéz és kockázatos úttal bizonyították? Pont az ő munkájukra nincsen szükségünk?

Dehogyis nincs. Tele van az írott és elektronikus sajtó a figyelmeztetéssel: Európa népessége elöregszik, emiatt innovációs és alkalmazkodó képessége csökken, egyre inkább lemarad a fiatalabb, befogadóbb társadalmak teljesítménye mögött. Kérem szépen, nem lehet egyszerre sírni az elöregedő társadalom és a megélhetést kereső bevándorlók miatt. Tessék dönteni: vagy-vagy.

Ha tartunk attól – mégpedig jogosan, mert a demográfia a társadalomtudományok legprecízebb előrejelzésre képes ága -, hogy a magas életkorúak száma túl nagy terhet rak a munkaképes korú generációkra, akkor örömmel kell fogadnunk azt, aki rossz körülményeit hátrahagyva itt kíván jövőt teremteni magának és családjának. Az ő munkájának gyümölcse már a mi társalmunkat gazdagítja.

Mitől bolondultak meg hát az európaiak és hajítanák messzire a problémájuk megoldását? A válasz a jóléti társadalomban keresendő. A dajka-állam számára minden polgár teher, akiről neki kell gondoskodnia. Persze, egy részük hasznos is, hiszen tőlük lehet elvenni azt, amit szétosztanak, de a modern, normatív alapon működő szociális rendszerekben maga a Jóisten sem tudja, hogy egy-egy állampolgár nettó befizető vagy nettó haszonélvező. Szinte mindenki jogosult valamilyen címen támogatásra, szinte mindenki hozzájárul közvetve vagy közvetlenül a közös kasszához. És mindegyikükkel foglalkozni kell, ráadásul soha nem férnek bele az előre megtervezett keretekbe, minden nyavalyás állampolgár ember, sokféle sajátos céllal és adottsággal.

mkkp-hvg

Hivatali ügyet intézve mindenki megtapasztalhatta, milyen púp ő „a közért dolgozók” hátán. Az újonnan érkezőkről sem lehet tudni, hogy hozzáadnak a rendszerhez, vagy kivesznek majd belőle. (Először biztosan kivesznek, hiszen az alapvető létfeltételeket mégiscsak biztosítani kell a számukra addig, amíg helyismeretet, nyelvtudást szerezve nekiállhatnak a saját boldogulásuk menedzselésének.) A dajka-állam számára csak az a plusz munka látszik, amit a bevándorlók kezelése jelent, a polgárok pedig a jóléti juttatásokért folyó versenyben jelentkező veszélyes konkurenst látják. Az új értéket teremtő, új gondolatokat, ötleteket hozó alkotó embert senki nem tűnik észrevenni.

(Itt azért felhívnám a figyelmet arra, hogy David Cameron brit miniszterelnök sokat hivatkozott bevándorlást szigorító programja pont nem erről szól. Az csak a jóléti juttatások igénybevételét kötötte bizonyos járadékfizetési időhöz és azokat akarta vissza küldeni, aki fél év alatt sem találnak maguknak megélhetést az Egyesült Királyságban.)

Most jönnek a kifogások, hogy – a Kétfarkú Kutyapárt zseniális szlogenjét kölcsönvéve – a bevándorlók nem dolgoznak és elveszik előlünk a munkát. De miért is lenne 0 összegű a játszma? Többletérték termeléséről még nem tetszett hallani? Miért ne születnének új munkahelyek épp a rendelkezésre álló munkaerő vonzása miatt? Ja, hogy leszorítják a béreket? Tessék jobbnak lenni, mint ők!

Persze, ehhez tanulni, tovább képezni kell, meg rugalmasnak, alkalmazkodó képesnek lenni. Pont azokra a tulajdonságokra van szükség, amire egyébként is a modern világban való boldoguláshoz. A bevándorlók lehet, hogy versenyt támasztanak e téren. Ami az egyes dolgozónak teher lehet, de a nemzet egészének csak nyereség. A megélhetési bevándorló egyébként hozhat magával olyan induló értéket – tudást, eszközt, akár kapcsolatot, tőkét is – amivel maga indíthat vállalkozást, esetleg nem csupán saját családjának megélhetést biztosítva.

A másik ilyen tipikus ellenérv, hogy félünk a behozott idegen kultúrától. Ez különösen nagy szégyen a magyarokra nézve, hiszen első királyunk már ezer éve… Biztosan találkoztak az idézettel az egy nyelvű és egy szokású országról, bőségesen osztják a Facebook-on. Én inkább azt javaslom, tessék körül nézni a jelenben: a befogadó, vagy az elzárkózó országok gazdasága a sikeresebb? És ha annyira féltjük a saját kultúránkat, akkor nem kéne inkább azt művelni, támogatni, erősíteni? Tudják: könyv, színház, koncert, kiállítás, és a többi. Hány nagyon magyar jár el ilyen helyekre? Vagy legalább nézi meg nemzetközileg is elismert magyar rendezők filmjét a tévében? Nem, nem a bevándorlóktól kell félteni a magyar kultúrát, hanem azoktól, akik még az anyanyelvüket sem tudják használni. Tessék megnézni a patrióta FB kommentek helyesírását!

További ellenérv, hogy a bevándorlók között terroristák, bűnözők rejtőzhetnek. Ez jogos félelem, erről érdemes beszélni, gondolkodni a megoldáson. Sőt, már korábban kellett volna. Komolyabb terrorszervezet, bűnszövetkezet nem fogja megkockáztatni az emberének lebukását illegális határátlépéssel, ők útlevéllel jönnek. És van, aki itthon fogadja őket. Carlos, a Sakál magyarországi bújtatása, a palesztin harcosok budakeszi kiképzése óta vajon hányan vannak még mindig az állambiztonság kötelékében a résztvevők közül? Az átvilágítás hiánya miatt nem tudhatjuk. Azt sem, hogy ma kivel, milyen kapcsolatokat ápolnak. Magyarországon állítólag azért nincsenek terrorakciók, mert az ország ma is kereskedelmi útvonalként, raktározási, bevetések közötti időben pihentető zónaként működik, ráadásul itt mossák át a pénzeket.

Szóval, ha – joggal – terroristáktól félünk, akkor nem a bevándorlók között kell kezdeni a keresgélést, bár nyilván ott sem árt. Esetleg nemzetközi együttműködés keretében, már ha van még, akivel a magyar hatóságok nem rúgták össze a port. A Vizovicky-ügy tapasztalatai alapján a bűnözésről ugyanezek mondhatók el.

Nem, kedves olvasók, ne keressünk kifogásokat: aki a bevándorlóktól fél, az a versenytől fél. Azokat akarja távol tartani, akik nála esetleg több értéket tudnának a társadalom számára teremteni. Nem kéne inkább azért erőfeszítéseket tennünk, hogy olyan országunk legyen, amelyik a tisztes verseny feltételeit (ami most nincs) teremti meg és tartatja be? Nem kéne inkább olyan rendszert kiépíteni, ahol nem az (magyar és uniós) állami koncért verekszünk, hanem egymás számára értéket teremtve keressük saját boldogulásunkat?

Egy ilyen országból talán a fiatalok, a jól képzettek sem mennének el, a bevándorlók pedig tovább gazdagítanák.

(Fotó: hvg.hu)

http://fivebestessaywritingservices.blogspot.com