Mióta Piketty mester „A tőke a 21. században” című művét lefordították angolra, szárnyra kapta a világhír és a társadalomtudományok művelőinek figyelme intenzíven fordult az egyenlőtlenségi kérdések vizsgálata felé. Általában elég sötét kijelentések hangzanak el a tűrhetetlen jövedelmi, vagyoni különbségekről, az emiatt halmozódó feszültségekről.

Pedig Piketty bírálói már felhívták a figyelmet arra, hogy a.) miközben az országokon belül megnőttek a jövedelemegyenlőtlenségek, a világ országai között viszont csökkentek, b.) a nagy vagyonok nem feltétlenül keletkeznek érdemtelenül. Itt az amerikai Forbes magazin leggazdagabbakat feltüntető listáját szokták felhozni, ahol az 1826 milliárdos több mint fele a semmiből jött self made man.

Persze, az amerikai álom főként az Egyesült Államokban működik (még ma is), nálunk Európában a gazdagságban sokkal nagyobb szerepe van az öröklött vagyonnak, induló társadalmi pozíciónak. Piketty a maga könyvében olyan irodalmi példákat hoz – Balzactól és Jane Austentől –, ahol a főhősök többnyire nem maguk teremtették, hanem felmenőik szerencsés elhalálozása révén szerezték – esetleg valamely pártfogó kegyéből kapták – megélhetésük forrását, legyen az földbirtok vagy stallum.

Annak, hogy Amerika a 20. századra átvette a fejlett világ vezető gazdasága szerepet Európától, valószínűleg épp az a magyarázata, hogy ott az egyéni képesség és teljesítmény nagyobb eséllyel jutatta jóléthez, vagyonhoz az embert, mint az óhazában. És persze ezek hiánya az öröklött kedvező pozíció elvesztését vonta maga után. A több, mint száz éves Dow Jones indexet alkotó vállalatok jelentős része kicserélődött, kihullott az eltelt idő során.

Egy nemrég megjelent tanulmány magyarázatot kínál arra, milyen módon vezet a bennfentesek (a már megszerzett pozíciókban ülők) védelmének gyengesége, hiánya nagyobb növekedéshez. A Harvard professzora, Philippe Aghion és szerzőtársai azt vizsgálták meg az Egyesült Államok tagállamainak adatain, hogy az innovativitás és a legmagasabb jövedelmek egyenlőtlensége között kimutatható-e összefüggés. A vizsgálat bonyolult modelleket használt, a mateklecke azonban meglehetősen érdekes következtetésekre vezetett.

Prezi-hvg

A szerzők azt találták, hogy egyértelmű és erős kapcsolat van az innováció vezérelte növekedés, a top jövedelmek aránya és a társadalmi mobilitás között. Az USA tagállamaiban 1975 és 2010 között a legmagasabb jövedelmű 1%-nak az összes jövedelemhez viszonyított arányának növekedéséből 17%-ot magyarázott az innovativitás. Az egyéni pénzügyi adatok elemzése rámutatott arra is, hogy az innovációk nem csupán a szabadalom benyújtók, hanem a környezetük jövedelmi helyzetét is javították. A kutatók találtak gyengítő tényezőt is: azokban az államokban, ahol erősek voltak a gazdasági lobbik, ott az innovativitás kevésbé növelte a jövedelmi különbségeket.

Miért érdekes ez a számunkra? Több okból is.

Először is: nem a jövedelmi-vagyoni egyenlőtlenségek ténye az, ami ellen küzdeni érdemes. Gondolom, senki nem kívánja megfosztani a „kockás” Rubik Ernőt, a „plusszos” Somody Imrét, vagy a graphisoftos Bojár Gábort a vagyonától. Árvai Péter, Somlai-Fischer Szabolcs és Halácsy Péter nevét talán kevesebben ismerik, de a Prezi alapítóiként sokan vagyunk büszkék rájuk. Mindezek a találmányok és sok más társuk ötletként elhalt volna, ha azok, akik végigküzdötték a termékké válás és a piaci megmérettetés rögös (Magyarországon sok felesleges kanyarral nehezített) útját, nem számíthattak volna arra: fáradozásaik gyümölcsöt hoznak és ők azt élvezhetik. Közben pedig egy csomó embernek tették jobbá, kellemesebbé az életét, másoknak pedig munkát teremtettek.

Másodszor: az amerikai álom sem működik mindenhol. A bennfentesek, a piacon már ott levők nagyon nem szeretik, ha új belépők veszélyeztetik a megszerzett vevőkört, piaci pozíciót, esetleg kiszorítják terméküket, szolgáltatásukat. Ahol a lobbik fel tudnak lépni az újonnan jövők ellen, ott megteszik és elmaradnak az eredmények is. Ilyenkor a magas jövedelműek aránya kevésbé nő, a társadalmi mobilitás mérséklődése a növekedés lassulásával jár. Ezt jó volna az európai és a hazai iparpolitika döntéshozói, a „nemzeti bajnokokat” kinevelni kívánó korifeusok eszébe vésni valahogyan.

Nem lehet a legjobb elemzéssel, a leggondosabb és a legtudományosabb előkészítő munkával sem előre megmondani, hol milyen újítások vezetnek majd áttörő eredményre. (A gyógyszerkutatók ugyan azt állítják, hogy ők képesek előre tervezni a kutatási eredményeket, de azért ötven ígéretes projektből jó, ha egy vezet sikeres termékhez.) A Facebook egy diáktréfából lett olyan eszközzé, amely az egész világon átalakította az emberek közötti kapcsolatépítést és tartást. Az agyontámogatott bio-etanol projektek világméretű élelmiszerdráguláshoz és tömeges éhezéshez vezettek. Miközben a nanotechnológia mágusai már nanorobotokról álmodoznak, a mélyen lenézett felületkezelők átalakítják az üveg és burkolóipart, agyoncsapva a tisztítószergyártást is a vízlepergető, kosztaszító bevonataikkal.

Igen, megint eljutottunk az alaptételhez: szabad piac kell. Szabad piacra lépés és szabad bukás lehetősége kell az új találmányok termékké válásához, a régiek eltűnéséhez, az embereket gyötrő problémák egyre hatékonyabb megoldásához, az emberi élet minőségének javulásához. Sőt: a szabad piac lehet az egyetlen, amelyik az új megoldások megvalósításával új munkahelyeket teremt a költségversenyben elvérző, gépesítésre, automatizálásra kerülő régiek helyett. Aki pedig ezt végig küzdi, az méltó a munkájának hasznára. Még akkor is, ha az több – akár jelentősen több – mint amit mások kapnak.

A politikának, az államnak arra kell vigyáznia, hogy ilyen módon lehessen több jövedelemre, vagyonra szert tenni: mások jobb kiszolgálásával, nem pedig kifosztásával, piacról való kizárásával. Ez persze nehezebb, mint „megtalálni azt a nyolc-tíz nagyvállalkozót, akik majd Magyarország nagytőkései lesznek”. Viszont az ország lakói számára egyértelműen ez a hasznosabb.

Én legközelebb olyan pártra szavaznék, amelyikről el tudom hinni, hogy ilyen rendszer kialakításán dolgozik.

(Fotó: hvg.hu)