Elveszik-e a bevándorlók a hazaiak munkahelyeit? Ezzel a kérdéssel nem először néz szembe Magyarország. 2004-ben egy másik kampány kapcsán ugyancsak felmerült ez a vád: akkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az MSZP kampányolt a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen az azóta hírhedtté vált és sokat idézet jóslattal, miszerint „23 millió román” özönölheti el Magyarországot, elvéve a magyarok munkáját.

Mi igaz az efféle érvelésekben? Van-e egyáltalán bennük bármiféle igazság? Először is érdemes tisztázni azt, hogy azok, akik jelenleg a magyar kormány célpontjai, valójában menekültek, akik a terror és a polgárháború elől jönnek Európába. Mindazonáltal érdemes mégis megvizsgálnunk azt is, mennyire érvényes kijelentés az, hogy a bevándorlók veszélyeztetik a hazai munkahelyeket. Némi alapvető közgazdaságtan segíthet nekünk a kérdés megválaszolásában.

Mi történik akkor, amikor egy országba nagyszámú külföldi érkezik, annak reményében, hogy ott munkát kap majd? A magyar kormány szerint ez ahhoz vezethet, hogy a magyarországi munkahelyek egy részét ezentúl migránsok töltik majd be. Látszólag logikusnak tűnhet egy ilyen gondolatmenet, végső soron azonban egy gondolkodási hibán alapul.

A munkahelyek számát fixnek tételezik, amit a bevándorlás csak átrendezhet, de nem növelhet meg. Az alapszintű közgazdaságtan azonban nagyon eltérő predikciót fogalmaz meg erre az esetre: a bevándorlás következtében a munkakínálat megnövekszik, ami pedig lefelé nyomja a béreket. Ha pedig a reálbér csökken a munkapiacon, a kereslet törvénye értelmében a munkavállalók több munkást alkalmaznak. Tehát valójában a betelepülő új munkaerő nem a meglévő munkahelyek átcsoportosításához, hanem új munkahelyek létrejöttéhez vezet!

Gondoljuk ugyanezt végig egy másik piac esetében: ha több krumplit visznek ki a termelők egy piacra, abból nem az következik, hogy a krumplik egy része eladatlan marad! Ez persze, lehetne érvelni, egy meglehetősen leegyszerűsítő nézőpont, de érdemes megnéznünk, mi történik a valóságban. Nos, az empirikus szakirodalmat végignézve, nem találunk arra bizonyítékokat, hogy a migránsok munkanélküliséget generálnának a bennszülött népesség körében. Sőt, vannak ugyanis tanulmányok, amelyek még csak a reálbérek csökkenését sem mutatják a bevándorlás hatására, vagy ha mégis, akkor nagyon mérsékelt csökkenésre utalnak.

bevándorlás-hvg

Felmerül a kérdés, vajon miként lehetséges ez, mi nem stimmel a hagyományos analízisben. Az egyik lehetőség az, hogy a fogadó országban a munkakereslet nagyon rugalmas, tehát a munkabérek csökkenésére gyorsan és erőteljesen reagálnak a munkaadók, akik több munkást vesznek fel, így végső soron a bércsökkenés nem lesz számottevő. Vannak azonban más lehetséges magyarázatok is.

Először is hiányossága a fenti egyszerű gondolatmenetünknek, hogy az a munkát homogénnek tekinti, tehát úgy tesz, mintha minden típusú munka ugyanolyan lenne. Ez természetesen koránt sincs így. Más hatások jelentkezhetnek például a képzett és a képzetlen munkaerő piacán. Míg utóbbi esetében, ha nagy mennyiségű képzetlen munkaerő áramlik be egy országba, joggal várhatjuk, hogy ez lenyomja a képzetlen munkaerő árát, de a képzett munkaerő bérét akár felfelé is nyomhatja a bevándorlás. Hogyan? Leginkább úgy, hogy az új képzetlen munkaerő és a hazai, magasan képzett munkaerő munkája nem helyettesítő, hanem inkább kiegészítő viszonyban áll egymással.

Mit jelent ez? Tegyük fel, hogy egy alacsonyan képzett bevándorló érkezik a lakóhelyemre, aki munkát keres. Megtehetem, hogy, mondjuk, fizetek neki azért, hogy helyettem elvégezze otthon a takarítást. De mégis hogyan tudná ez növelni az én reálbéremet? Úgy, hogy míg korábban nekem kellett magam után kitakarítanom, azzal, hogy ezt a munkát kiszervezem másnak, a korábban erre fordított időt olyan tevékenységre használhatom fel, amiben termelékenyebb vagyok, mint a takarításban. Ezzel pedig összességében mindketten jól járunk. Én és az újonnan érkezett bevándorló is többet fogunk keresni.

Történetünk a komparatív előnyök elvének egyik érvényesülését mutatja be. Ha én egy alacsony hozzáadott értékű munkát magasabb képzettségem miatt magasabb alternatívaköltséggel tudok elvégezni (tehát: a piac számára értékesebb munkát tudnék adott idő alatt végezni), mint a másik ember, akkor hajlandó leszek neki annyit fizetni, hogy ő ezt átvállalja tőlem. Így mindkettőnk jóléte növekszik. Ez tehát az egyik mechanizmus. A másik az, hogy a bevándorlók nemcsak a munkapiac kínálati oldalán jelennek meg, hanem keresletet is támasztanak javak és szolgáltatások iránt.

Ez is egy legalább Adam Smith óta ismert mechanizmus: ha a piac mérete növekszik, több termék és szolgáltatás előállítására tudunk szakosodni, mivel lesz elég ember, aki azok iránt keresletet támaszt. Mindez pedig a munka iránti kereslet növekedéséhez vezet, ami pedig egyaránt növeli a béreket és a foglalkoztatást. Empirikus bizonyíték is van arra, hogy a fenti mechanizmusok közvetítésével a bevándorlók feltehetőleg inkább teremtenek, mintsem elvesznek munkahelyeket.

Mondhatnánk persze, hogy gondolatmenetünk még mindig kissé hiányos. Eddig azt feltételeztük ugyanis, hogy a bevándorlók új országukban elhelyezkednek majd a munkapiacon. De mi van akkor, ha nemcsak a munkalehetőségek, hanem a jóléti rendszer is csábítást jelent a „megélhetési” bevándorlók számára? És mi történik akkor, ha a bevándorlók nem vagy csak nehezen tudnak elhelyezkedni a munkapiacon?

Elég sok kérdés felmerülhet ahhoz, hogy egy cikk erejéig ne lehessen mindet megválaszolni. Éppen ezért néhány kapcsolódó problémát egy ezt követő cikkben járunk majd körbe. Annyit azonban máris megállapíthatunk, hogy a bevándorláskritika ezen hagyományos hívószava: „elveszik a munkahelyeket”, nem állja meg a helyét.

Állandó szerzőnk, peterisz posztja eredetileg a Morfondir.ro székelyföldi portálon jelent meg. Fotó: hvg.hu