(Az írás első része itt olvasható.)

Minél komplexebb, hosszú termelési láncok alakulnak ki, amelyek egy-egy ember fogyasztásra közvetlenül alkalmas végtermék előállítására specializálódtak – időben egymásra épülő termelési folyamatokat kapcsolva össze, egymástól akár fizikailag is távol eső termelők és közösségek munkájára épitve -, annál inkább annak reményében termelnek egy ilyen termelési lánc résztvevői, hogy munkájuk eredményére szükség lesz.

Egymástól független termelők termelési láncai azonban sérülékenyek. Ezt a sérülékenységet sok tényező okozza. A termelési lánc bármely pontján bekövetkező változás összezavarhatja az egész láncot. Menger példaként hozza fel a gyapotellátás összomlásának hatását az angol textiliparra, az amerikai polgárháború kitörése nyomán. Zavart okozhat a fogyasztók izlésének megváltozása. Erre Menger a dohányzás iránti igény csökkenését hozza fel példának, amely nyomán feleslegesé válik a dohánytermesztők, a cigarettagyártók, az öngyújtó gyártok, s ki tudja mennyi fogyasztási cikk gyártó munkája, akik a cigarettázás iránti igény kielégítéséhez gyártottak termékeket.

Egy váratlan újítás, mint például a számítógép feltalálása ellehetetleniti az irógépgyártókat, s azokat a termelési láncokat, foglalkozásokat, amelyek az írógépekhez kapcsolódó termékeket gyártottak és szolgáltatásokat nyújtottak. Ez az a jelenség, amit egy generációval később Schumpeter “kreativ rombolásnak” hívott: egy új innovatív termék megjelenése válságba dönti a hirtelen elavulttá vált termékek gyártóit.

A sérülékenység, a holnap bizonytalansága, a bármikori feleslegessé válás lehetősége azonban nem a piac következménye, hanem az emberi tudás előrehaladásának és kiszámithatatlan, az ember hatalma alatt nem álló eseményeknek. Nem mintha a piacra való termelés előtt nem lett volna része az emberi életnek a radikális bizonytalanság: egy-egy túl száraz vagy túl esős nyár, hosszabb, hidegebb tél könnyen járt éhínséggel, betegségekkel, tragikus következményekkel.

Nem véletlen, hogy az emberiség története az innovációk története, amely arra irányul, hogy csökkentse a radikális bizonytalanság hatásait, és ennek érdekében minél inkább az ember kontrollja alá vonja a természeti folyamatokat, hogy növelje a biztonságot és a rendelkezésre álló fogyasztási javakat, az emberi életet közvetlenül fenyegető bizonytalanságok kiküszöbölése érdekében.

 

Az emberiség története az innovációk története (fotó: copyblogger.com)

Az emberiség története az innovációk története (fotó: copyblogger.com)

Adam Smith azt gondolta, a piac alapja az emberek sajátos belső hajlama a csereberére, a kereskedésre. Menger vele szemben azon az állásponton volt: nem azért cserélünk, mert hajlamunk van rá, hanem mert az emberi tudásnövekedés nyomán növekszik igényszintünk, s egyre nő azon végső fogyasztásra alkalmas termékek száma és komplexitása, amelyeket már egy ember, vagy egy átlátható kis emberi közösség nem képes egyedül, önmaga előállítani. Emiatt alakul ki a csere, a kereskedelem, s épülnek ki a sok embert és emberi közösséget összekapcsoló, cserére épülő termelési láncok.

Minél inkább cserére és termelési láncokra épül a komplex, sokrétű emberi igények kielégitése , annál nagyobb a szerepe a munkamegosztásnak, s életünknek más, gyakran számunkra ismeretlen emberektől és emberi közösségektől való függésének.

Menger elmélete, szembemenve a marxi koncepcióval, nem a konfliktust és a harcot látta az emberi civilizáció fejlődésének mozgatórugójának. Menger szerint a mozgatórugó a tudásnövekedés nyomán kifejlődő specializáció, munkamegosztás, s ennek nyomán a cserében és termelési láncok formájában kialakuló emberek és emberi közösségek közötti kooperáció, együttműködés. Aminek terepe a piac, ahol a csere lezajlik.

A piac válik a legfontosabb intézményéve annak, hogy csökkentse az emberiség függőségét a természet vak erőitől, s mind jobban, mind magasabb szinten, mind előreláthatóbban gondoskodjon biztonságáról és igényeinek lehető legteljesebb kielégítéséről. A piaci árak, mint azt Hayek kimutatta, a piac jelzőrendszerei, amelyek jelzik a termelőknek, hogy milyen irányba próbálják újrakombinálni a rendelkezésükre álló erőforrásaikat a kereslet változása esetén, hogy képesek legyenek korábbi biztonságukat megőrizni vagy javítani.

Ebből következik az, hogy a piaci társadalom nem egy liberális elit puccsa a társadalom ellen, hanem a tudás előrehaladásának következménye, amely munkamegosztáshoz vezet, s amely szétfeszíti a zárt kis emberi közösségeket, s létrehozza az emberek és közösségeik közötti cserén alapuló piaci társadalmat.

Az elidegenedés problémája nem a kapitalizmus következménye, s nem szüntethető meg a kapitalizmus felszámolásával. Az elidegenedés annak következménye, hogy túllépett az emberek igénye és tudása a kisebb-nagyobb, de egy ember által még könnyen átlátható, személyesen is megismerhető közösségek által előállítható, közvetlenül fogyasztásra alkalmas termékek körén. Aki az elidegenedést meg akarja szüntetni, valójában vissza akarja forgatni a történelem kerekét a civilizáció előtti korba, amikor kis emberi közösségek épp hogy fenn tudtak maradni szerencsés körülmények esetén, s azt akarja, mondjunk le mindarról, amit a modern civilizáció jelent, legyenek azok könyvek, elektromos áram, fűtés vagy éppen orvosi ellátás.

Az elidegenedés elleni küzdelem utópista álom, mert az emberi tudást és igényeket akarja semmissé tenni, amit az elmúlt 10-12 ezer évben felhalmozott az emberiség, ami szükségessé tette komplex termelési láncok kialakulását, és ezekben a komplex termelési láncokban a munkamegosztást. Aki pedig a piacot akarja kiiktatni, az elveszi az egyénektől és az emberi közösségektől azt a lehetőséget, hogy bármilyen külső okokból bekövetkező változás esetén maguk keressenek megoldást, valami újat kitalálva újra-kombinálják erőforrásaikat, és ennek révén még több biztonságot, magasabb életszínvonalat érjenek el.

A piac ellentéte a bürokratikus koordináció, az Országos Tervhivatal koordinációja, a harminc évig változatlanul gyártott Trabant nyugalma, ahol az egyén dolga a megalázkodás és a parancsok követése, s ahol egyedül a mindenható első számú vezető tervez. Ugyanígy látszólag biztonságot igér a falanszter szocializmus is – megfosztva a társadalmat a gondolkodás és az új cselekvés lehetőségétől.