Az világ legvitatottabb kérdései közé tartozik a piaci társadalom eredete. Adam Smith úgy magyarázta, hogy az emberek azért cserélnek, kereskednek mert hajlamuk van rá, s ha mindenki racionálisan önérdekét követi, akkor a Gondviselés kezének munkájához hasonló tökéletes rend jön létre. De pont Smith ezen érvelése nyitotta meg azt a rést, amin keresztül támadni lehetett a piacpárti álláspontot.

Hiszen nem igaz, hogy az emberek csak racionális haszon-maximalizálók, s ebből kiindulva sikerült a piacot lecsupaszítani az embertelen, csak haszonért folyó machinációk terepére, amelyet liberális utópisták kényszerítettek rá az emberiségre azzal, hogy szétverték az emberi közösségeket a piactól megvédő tradicionális intézményeket. S ha a piac az emberi természettel ellentétes, vagy csak az emberiség egy kis részének, a kiméletlen törtetőknek válik előnyére, akkor kell léteznie egy jobb, humánusabb, emberibb szempontokat is figyelembe vevő koordinációs mechanizmusnak.

Míg német romantikus antikapitalisták a XIX. század első felében a céhes korporációk visszahozásától remélték a piac korlátozását, addig a német történelmi közgazdasági iskola képviselői a XIX. század második felében a szociális feladatokat is felvállaló német államtól. Marxista szocialisták a piac teljes kiiktatásától, a szocializmustól várták az ember kiteljesülését, az “elidegenedés” megszűnését. Egy évszázaddal később Polányi Károly pedig úgy gondolta, hogy egy utopista liberális elit kényszerítette rá a piacot az emberiségre.

Carl Menger célja az volt, hogy kijavítsa Adam Smith egyoldalú emberképét és valóságos, hús-vér emberképből kiindulva kimutassa, hogy az emberi civilizáció fejlődésével elkerülhetetlen a csere alapú árutermelés kialakulása minden történelmi különösség, sajátos, természeti adottságoktól is függő civilizációs különutak ellenére.

A mengeri emberkép legfontosabb eleme az, hogy az ember képes oksági kapcsolatok felfeldezésére két jelenség között, ismeretei és tudása bővítésére. Menger szerint az emberi civilizáció fejlődésének kulcsa az, hogy egyre több jelenség okát fedezzük fel, értjük meg, s ennek nyomán egyre növekszik a tudásunk a világról, újabb és újabb természeti jelenségről derül ki hasznossága az emberek számára.

Hozzá kell tenni, Menger emberképe számol azzal is, hogy nem vagyunk mindig racionálisak, tudásunk pedig lehet téves vagy korlátozott. Előfordulhat hogy bizonyos jelenségek között oksági viszonyt tételezzünk fel vagy hasznosságot tulajdonítsunk akkor is, ha ez csak képzelt hasznosság, vagy oksági viszony. Azonban, mondja Menger, mindaddig, amíg az ember nem ismeri fel a hasznosság képzelt voltát, addig a képzelt dolgok ugyanolyan fontosak azok számára, akik ebben a képzelt kapcsolatban hisznek, mintha valóságos oksági kapcsolat és hasznosság létezett volna. Menger szerint részben éppen arról szól az emberiség fejlődése, hogy felfedezzük, mely oksági viszonyok csak képzelt hasznosságok, képzelt oksági kapcsolatok.

Menger szerint az ember nemcsak az összefüggések felismerésére képes, hanem arra is, hogy felismerje azt a folyamatot, amelynek révén az újonnan megismert oksági jelenséget az emberi igénykielégítés szolgálatába állítsa. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy egyre nő azoknak az alapanyagoknak és részegységeknek száma, s ezek kombinálásának lehetősége, amiket felhasználunk az emberi fogyasztásra közvetlenül alkalmas dolgok előállításához.

Amerikai üzem a XIX. században (fotó: wisegeek.com)

Amerikai üzem a XIX. században (fotó: wisegeek.com)

E folyamat során egyre inkább lehetetlen, hogy egy ember végezze el az összes munkát, vagy egy kis együtt dolgozó közösségen belül történjen meg az összes munkafázis a késztermék előállításához. Vagyis, minél több közvetlen fogyasztásra alkalmas termék képezi részét életünknek, annál több több, egymással részben összekapcsolódott, és egyre komplexebb termelési lánc létezik. Ezek mindegyike azért áll fel, hogy valamilyen közvetlen fogyasztásra alkalmas terméket állítson elő sok-sok lépcsőfokon keresztül, sok sok alapanyagot és részegységet előállító ember munkáját magába foglalva. Vagyis kialakul a munkamegosztás.

Már Adam Smith is a munkamegosztást tartotta a fejlődés motorjának. Könyvének egyik inditópéldája egy szögkészítő műhely, amelyben Smith leírja, milyen hatalmas hatékonyság-javuláshoz vezetett az, hogy ahelyett, hogy egy mester végezné el egymásután a szögkészítés összes munkafeladatát, a munkafolyamatot felosztották önálló munkakörökre, s minden munkakört egy-egy, az adott munkafeladatra specializálódott munkás látott el. Menger azonban, Smitht kritizálva, azt mondja: a munkamegosztás nem a fejlődés motorja, hanem a munkamegosztás kialakulása már következmény, az emberi tudás előrehaladásának a következménye.

Ennél is fontosabb azonban Menger azon gondolata, hogy az igazi munkamegosztás nem egy-egy közösségen belül a feladatok megosztása nők-férfiak, idősebbek, középkorúak és fiatalok, gyengébbek és erősebbek, egyes feladatokat ügyesebben és kevésbé ügyesen ellátók között. A legprimitívebb közösségekben is található valamilyen specializálódás halászok, vadászok, gyűjtögetők között, ahol a természet által “felkínált” szűkös javak biztosítottak az élet bizonytalan erőforrásait. Kétségkivül, mondja Menger, az ilyen zárt közösségen belüli munkamegosztás is javítja a közösség tagjainak biztonságát, növeli a rendelkezésre álló javak mennyiségét.

De az igazi előrehaladás az a munkamegosztás, amikor az emberi tudás előrehaladása nyomán annyira megnő a közvetlen emberi fogyasztásra alkalmas dolgok száma és komplexitása, hogy azokat már nem lehet egy-egy kisebb-nagyobb zárt emberi közösségen belül előállítani. A modern társadalmak munkamegosztására az a jellemző, hogy időben és térben elkülönült feladatokat ellátó egyének és közösségek között fejlődik ki egy-egy termelési láncon belül, s különböző termelési láncok összekapcsolódása folyamán. Ez az munkamegosztás, ami a civilizációs fejlődés okozója.

Egyre inkább elszakadunk tehát a természettől, és egyre nagyobb mértékben állítjuk elő természetes alapanyagokból komplex fogyasztási javak egyre szélesebb körét és egyre nagyobb variációját, amelyek előállítása egyre hosszabb termelési időt is igényel, egyre bonyolultabb termelési láncok közreműködésével. Adam Smith még a gyári világ megszületése előtt leírta, hogy egy gyapjúkabát elkészítéséhez milyen sok fajta alapanyag feldolgozása, hány munkafolyamaton keresztül mennyi mesterember munkája szükséges. Napjainkban, egy új autó tervezése 8-10 évvel az első modell elkészülte előtt elkezdődik, s milliónyi alapanyagot és részegységet foglal magába, amiket a világ szinte minden országából kell beszerezni és több száz beszállító kezén átmenve végül összeszerelni, amig legurul a futószalagról a végső fogyasztásra alkalmas végtermék, az új autó.

Ez a tudásnövekedés és a nyomában kialakult munkamegosztás az, ami biztosította azt a gyors civilizációs fejlődést és elődeink számára elképzelhetetlen biztonságot, kiszámíthatóságot, jólétet, anyagi és szellemi gazdagságot, ami a ma embere rendelkezésére áll. A Marx által annyira kritizált “elidegenedés” annak a következménye, hogy az emberi tudás és vágyak előrehaladása miatt nem elégszünk meg azokkal a minimális javakkal, amik éppen elégségesek az éhség elverésére és a hideg elleni védekezésre, hanem szeretnénk biztonságban, kényelemben és a lehető legjobban élni.

(folyt. köv.)