Korábban, az egykulcsos szja-ról vitatkozva soha nem értettem, hogy a baloldali vitázók miért tartják igazságtalannak a lineáris adóztatást? Miért nem elég nekik az, ha a közterhekből a tehetősebbek a jövedelmükkel arányosan viselnek többet? Miért azt tartják igazságosnak, ha a tehetős aránytalanul többet adózik? Kicsit mindig úgy éreztem magam, mintha egy 10 évesnél idősebb valakinek azt kell elmagyarázni, hogy 2 x 2 miért 4.

Most nem az egykulcsos vitában szeretnék egy újabb fejezetet nyitni, csak nemrég megjelent egy cikk a Beszélőben, Nincs igazság címmel, Révész Sándor tollából, és az segített némileg megérteni, mitől gondolkodik így egy baloldali világnézetű ember.

Előre bocsátom, hogy Révész Sándor egyáltalán nem szélsőbalos, pláne nem véresszájú kommunista. A cikk végén be is tájolja a világnézetét, amely meghatározást nyugodtan elfogadhatjuk:

„A szociálliberális olyan liberális, aki egyrészt a kapitalizmus talaján áll, másrészt érzékeny annak igazságtalanságára. Tehát egy értékei szerint igazságtalan rendszert támogat.”

Kicsit hasonló az Illetékes elvtárs kijelentéséhez, miszerint: „Értem én a viccet, csak nem szeretem.”

Ő tehát belátja, hogy gazdaságilag nem nagyon van alternatívája a kapitalizmusnak, de azt, vélt igazságtalansága miatt, nem szeretheti. Azt a következtetést vonja le, hogy:

„Ha az értékeidet akarod követni, akkor az értékeidnek ellentmondó rendszert kell támogatnod. Aki nem tudja befogadni és elfogadni ezt a paradoxont, örök meghasonlásban él.”

Érdekes, hogy saját kognitív disszonanciáját feloldás helyett elnevezi paradoxonnak, amivel együtt kell élni, és azt nevezi meghasonlottnak, aki számára ez az ellentmondás nem is létezik.

Egy idealista fejében, mint amilyen én is vagyok, soha nem fordul meg olyan gondolat, hogy egy igazságtalan dologból bármi értékes, hasznos, jó dolog származhat. Az igazságtalanság mindig rossz dolgokat eredményez.

Az, hogy „A közéletünk tele van ilyen meghasonlásban élő emberrel” , nem azért van, mert nem fogadták el a fenti paradoxont, hanem azért, mert a társadalmunk nagyon is megtűri, sőt szereti az igazságtalanságot.

A probléma gyökere az egyenlőség értelmezésében van. Én nagy naivan azt gondoltam, hogy a szélsőbalt leszámítva, egyenlőségen a baloldaliak is valami ilyesmit értenek:

– a törvény előtti egyenlőséget,
– az azonos munkáért, azonos bért,
– az esélyegyenlőségre törekvést.

De nem. Azt írja a szerző:

„De a fair játékszabályok szerint kialakult egyenlőtlenségek átörökítését sem tudnánk semmilyen általános érvényű érték szerint igazságosnak minősíteni. (…) Ez az igazságtalanság pedig a kapitalizmus fundamentuma, hiszen a magántulajdon dominanciájából és a tulajdonnal való nagymértékben szabad rendelkezés jogából elkerülhetetlenül ez következik.”

Ez azt jelenti, hogy egy szélsőségektől mentes baloldali gondolkodó is igazságtalannak tartja a fair játékszabályok szerinti teljesítményből származó jövedelmi és vagyoni különbségeket.

A magántulajdon tisztelete meg mintha elillant volna, pedig már a Biblia is azt mondja, hogy: Ne lopj! Ja, ez itt nem érv.

atom-wikimedia

Nos, ez a baloldali morál a teljesítmény szerinti elosztást is igazságtalannak tartja, a jómódúak/gazdagok padlás-lesöprését pedig legitimálja, hiszen azzal lehet a szükségben levőket támogatni. Utóbbiak mindig a hivatkozási alap a kifosztásra, elfeledkezve arról a morális szabályról, hogy egy igazságtalanságot nem lehet egy másikkal megszüntetni.

Nem Robin Hood hozott jólétet a briteknek, hanem a kapitalizmus, az ipari forradalom.

Sok baloldali – és itt már nem a cikk szerzőjéről van szó – úgy gondol egy ország jövedelmére, mint valami égből pottyant mannára, vagy éppen olajkutakból feltörő természeti kincsre, amit úgy igazságos, ha egyenlően osztják el. Az ilyen adottságú országokban ez még rendben is van, de a legtöbb országban a jövedelmeket emberek keresik meg szorgalommal, kreativitással, tudással, erővel. Ezekben viszont soha nincs egyenlőség, tehát a különböző teljesítmény szerinti jövedelemkülönbség jogos. Abba erőszakkal belenyúlni rablás.

Az egyik ATV-s vitában Karácsony Gergely közösségi jövedelemről beszél, de ilyen nincs.

Emiatt a szemléletbeli szakadék miatt nem értik meg, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) – a baloldal legújabban remélt csodafegyvere – egy olyan morális atombomba, amelyet saját magára dob le egy társadalom, ha beveti. Az FNA-ról szóló vitákban, a pénzügyi problémákon túl, az ellenzőknek nagyon határozottan, morális alapon kell megkérdőjelezni ezt az elképzelést, ugyanis papíron meg lehet rajzolni egy olyan költségvetési átrendezést, amibe belefér az FNA, talán egy-két évig működne is – de az „atombomba” ledobása után már egész más számokkal kell számolni.

A mai FNA-támogató baloldal pontosan ezzel a morális rombolással nem számol, mert az ő világnézetükből ez nem látszik. A kommunizmusról is tudni lehetett előre, hogy nem fog működni, de egy téves világnézetből ez nem látszott, és a sok lelkes forradalmár világjobbító kísérletébe nagyon sokan belehaltak.

Az FNA-val is az a baj, hogy a létező emberek nem úgy reagálnának rá, ahogy azt a támogatók ma elképzelik. Az említett ATV-s vitában Karácsony Gergely vitapartnere, Balázs Zoltán, a Corvinus docense csak csóválta a fejét a sok sületlenség hallatán, és nagyon helyesen morálisan kérdőjelezte meg az elképzelést.

Összefoglalva, én nagyon támogatom az FNA bevezetését, csak egy kérésem lenne: ne rajtunk kísérletezzenek. Sokkal jobban jártunk volna, ha a szocializmust sem rajtunk próbálják ki. Nem öröm kívülről sem végignézni, ahogy egy balos kormány lepusztít egy működő gazdaságot és társadalmat (ld. Venezuela), de ha lehetne, ezúttal ne mi legyünk a kísérleti nyulak.

(Fotó: wikimedia.org)