A romák tragikus helyzete az egyik legfontosabb és egyben az egyik legtöbb indulatot kavaró társadalmi kérdése Magyarországnak. Sokan a diszkrimináció elleni harctól, az oktatás reformjától, a szociális ellátórendszer javításától, esetleg a romák önálló politikai fellépésétől várják a romák helyzetének javítását. Mások a rend helyreállításától, az állam jelenlétének erősítésétől várják, hogy javuljon a közbiztonság és ezzel enyhüljön az etnikai jelleget is kapott szociális feszültség a falvakban és a városokban.

Mindegyik felsorolt megoldás lényegében az államtól várja a helyes és hatékony fellépést ilyen vagy olyan formában. Az állam gondokodjon a diszkrimináció büntetéséről, az állam fordítson több pénzt oktatásra, szociális segélyekre, az állam adjon munkát, az állam biztosítsa a hatékony rendőri jelenlétet, az állam, az állam, az állam…

Pedig a megoldás kulcsa tényleg az állam kezében van. De nem úgy, ahogy a legtöbben gondolják: hogy még több, még jobb, még hatékonyabb állami szolgáltatással megoldható lesz a probléma. Éppen ellenkezőleg.

A romák igazi tragédiája, hogy nagy részük kiszorult a társadalmi munkamegosztásból, a társadalmi együttműködés szövetéből. Vagyis, hogy sokan sem vállalkozóként, sem munkavállalóként nem vesznek részt a rendszerváltás utáni magyar társadalomban. Miután kiszorultak, maximum fekete munkásként és a kriminalitás határán levő fekete vállalkozóként van helyük. Emiatt vékony az a szál, ami összekötné a “magyar” és a “roma” emberek jó részét.

Kis túlzással, Márai szülei házasságát leíró jellemzését alkalmazva, azt lehet mondani, hogy csak a gyűlölet, az egymásra fenekedő indulat és félelem köti össze az egymás mellett élő “magyarokat” és “romákat”. Vagyonnal rendelkezők (még ha az néha nem több, mint egy kis kert termése) és megélhetési bűnözők (még ha esetleg csak éhező gyerekek lopnak), adófizetők és jóléti programokból élők feszülnek egymásnak. Magukat dolgos, tisztességes szegényeknek tartók átkozzák a csak segélyből élőket.

Persze nemcsak a romákról van szó. Egyre jobban nő az olyan alacsonyképzettségűek aránya, akiknek semmi esélyük a munkaerőpiacon állást találni, s megélhetésüket csak a szociális juttatások, a közmunka és a feketén végzett munkavégzés biztosítja.

Zéró összegű játszma folyik társadalmi munkamegosztás helyett. Ez a zéró összegű játszma okozza azokat a hatalmas indulatokat, amelyek egyik megjelenési formája a Jobbik sikere.

Romák-hvg

Kirekesztve (fotó: hvg.hu)

Ha a romák helyzetén javítani akar a magyar társadalom, s azt szeretné, hogy a lassan három évtizede tartó kasztosodás megálljon, ahhoz az kell, hogy lehetőség nyíljon arra, hogy a romák egyre nagyobb számban visszatérhessenek a társadalmi munkamegosztás rendszerébe, akár vállalkozóként, akár munkavállalóként.

Ennek legnagyobb akadálya az állam. A hatalmasra nőtt, agyonszabályozó, agyonadóztató állam. A magas minimálbér és a magas bérterhek kiszorították a képzetlen és a munkáltatók által kevésbé megbízhatónak tartott cigány munkavállalók jó részét a munkaerőpiacról. A vállalkozókat sújtó bonyolult szabályozás és magas adóterhek meg szinte csak minden hájjal megkent személyek számára teszi lehetővé a vállalkozást, akiknek vagy bombabiztos ötletük van, jó könyvelővel, jó jogásszal dolgoznak együtt, vagy politikai kapcsolatokon keresztül biztos megrendelőre számíthatnak az “állam” jóvoltából.

Nincs más remény, mint az állam által felállított akadálypálya lebontása, ami megakadályozza, hogy a képzetlen, kevésbé megbízhatónak tartott munkavállalók munkahelyet találjanak, s a kis nyereséggel kecsegtető vállalakozások is megszülessenek, s ne csak a közmunka, a fekete munka, a szociális ellátások, vagy a kisebb lopásoktól a rendszeres bűnözésig terjedő életmód legyen a túlélés eszköze.

Ennek feltétele:
1) a minimálbér eltörlése, vagy legalábbis jelentős csökkentése, különösen a magas munkanélküliséggel sújtott válság régiókban, kistérségekben,
2) a munkabért terhelő személyi jövedelemadó csökkentése az alacsonyabb béreknél,
3) egyéni nyugdíjszámlák bevezetése, s lehetőség biztosítása arra, hogy mindenki eldönthesse, hogy akar-e része lenni egy nyugdíjbiztosítási rendszernek, vagy inkább gyermeiben bízik, hogy azok gondoskodnak róla idős korában,
4) a vállalkozói adóteher jelentős csökkentése,
5) dereguláció, a vállalkozásokat szabályozó joganyag drasztikus csökkentése.

Óriási morális és erkölcsi kárt okozott, hogy a romák kiszorultak a társadalmi munkamegosztásból. Mindenki rosszul járt. Az elmúlt negyedszázad ezt megmutatta, hogy jóléti és oktatási programokkal már nem lehet jóvátenni a munkamegosztásból való kiszorulás káros hatásait.

Az állam visszavonulása csak a feltételeit teremti meg annak, hogy létrejöhessenek azok az munkahelyek, amelyek alacsony képzettségű munkavállalókat is tudnak foglalkoztatni és ahol a munkáltatók még azt a rizikót is bevállalják, hogy kevésbé megbízhatónak ítélt munkavállalókat is foglalkoztatnak. A vállalkozóvá válás megkönnyítése csak a lehetőségét teremti meg, hogy kevésbé képzett és hivatalos ügyekben járatos, de ötlettel rendelkező, bátor és tenni akaró emberek bevállalják a vállalkozással járó rizikót.

A többi azokon az embereken múlik, akik most tehetetlennek és kiszorítva érzik magukat, de hajlandók tenni azért, hogy helyzetükön javítsanak, s akiknek fontos, hogy megbecsüljék őket. Mert a munkamegosztásban való részvétel azt jelenti, hogy úgy biztosítják a megélhetésüket, hogy mások számára (is) értékes munkát végeznek, s nem szorulnak mások segítségére, ne adj isten, nem mások kárára élnek meg.