Kilencvenkét éves korában elhunyt Li Kuan Ju (Lee Kuan Yew), Szingapúr államalapítója és 41 éven át miniszterelnöke.

Lee_Kuan_YewAmikor 1959-ben átvette a kormányzást, Szingapúr nem volt önálló állam, és elkülönített brit koronagyarmat is csak 13 éve volt. 1963-ban Li bevitte a városállamot a Malajziai Föderációba, de a kínai-maláj súrlódások, gyakorlatilag véres összecsapások miatt (miközben a Maláj-félszigeten is megkülönböztetés érte a kínaiakat) a központi, maláj kormány ragaszkodott a kilépéshez.

1965 augusztusában kénytelenségből  megszületett a független állam, saját történelmi és kulturális hagyományok, saját véderő, egy kétmilliós város ellátásához szükséges ivóvízkészlet, számottevő mezőgazdaság és ipar nélkül, a világpolitika egyik legingatagabb övezetében, rivalizáló nacionalizmusok és ideológiák kereszttüzében. Li maga sem bízott benne, hogy a kényszerből létrejött új ország életképes lesz. Szingapúr ugyan a világ egyik legforgalmasabb kikötője volt annak minden trópusi és P. Howard-i regényességével, de azon kívül, egyszerűen szólva, nem volt semmi.

Szingapúr ma a világ második legversenyképesebb országa (Svájc mögött, az USA-t, Németországot, Japánt megelőzve). GDP-je nagyjából másfélszer akkora, mint Magyarországé, s nagyobb, mint Ukrajnáé volt békeidőben. Az egy főre jutó GDP fél évszázad alatt százszorosára nőtt, e tekintetben Szingapúr a világon a hetedik, megelőzi az összes nagy fejlett országot és egy kivételével az összes olajsejkséget. A legkevésbé korrupt országok ranglistáján ugyancsak a hetedik. A trópusi metropolis a tisztaság, a rendezettség, a nyugalom és a biztonság példaképe.

Csoda? Nem. Tisztánlátás, kapitalista mentalitás, szerencse és szorgalom. Szingapúrnak végül is szerencséje volt, hogy nem támaszkodhatott se a mezőgazdaságra, se nyersanyagkincsekre, így az iparra és a kereskedelemre kellett támaszkodnia. Szerencséje volt, mert a teljes brit katonai kivonulás után a saját lábán kellett megállnia, így 1971-ben a Li vezette kormányzó párt, a PAP nacionalista érzelmi  támogatást is kapott, míg a nagy ellenzéki pártok dőrén bojkottálták a választást.

Szerencséje volt azzal, hogy a gazdaságpolitikát  kapitalista üzleti gondolkodású emberek formálták, akik minél nagyobb hasznot akartak, ezért a munkaigényes iparágak helyett a legnagyobb hozzáadott értékű, csúcstechnológiás ágazatok fejlesztését pártolták. Szerencséje volt, mert a kommunista mozgalmat már az ötvenes években felszámolták. Szerencséje volt, mert mire önállóvá lett, már látszott, hogy sem a gazdaság szocialista útjából, sem a szovjet szövetségből semmi jó nem származik, ezért a Nyugat, a multik előtt nyitottak, szabadkereskedelmi övezeteket létesítettek. Szerencséje volt a kínai üzleti és munkakultúrával. És szerencséje volt Livel, aki a gazdaságban a legjobb utat választotta.

Beszélni kell a dolog másik oldaláról is. Szingapúrban nincs képviseleti demokrácia – alig enyhített egypártrendszer van. Orbán tavalyi, tusnádfürdői beszéde óta a magyar közvélemény úgy tudja, liberális rendszer sincs. Ez azonban tévedés. Abban a tanulmányban, amely az “illiberális demokrácia” fogalmát a legjobban elterjesztette, Fareed Zakaria éppen hogy a liberális, nem demokratikus rendszerek közé sorolja Szingapúrt, megjegyezve, hogy ezek általában élhetőbbek és ígéretesebbek az illiberális demokráciáknál.

Azaz: nincs politikai versengés, de joguralom van, a tulajdon szent, a szerződés szent, a hatalmi ágak elkülönülnek, a szabadságjogok tisztázott és rögzített (nem önkényes) korlátok között érvényesülnek. Azaz nemcsak a gazdaságban, hanem a jogban és a politikában is az ellenkezője történik annak, ami Magyarországon. Li Cambridge-ben végzett jogot, kitüntetéssel.

A legnagyobb botránykő, a botbüntetés Li csökönyös életforma-konzervativizmusáról tanúskodik (a város legjobb angol iskolájába járt) , ilyen értelemben Szingapúr a régi brit erkölcsök rezervátuma. Nagy-Britanniában végül is csak 1987-ben hoztak törvényt arról, hogy az állami iskolákban tilos a testi fenyítés; több mint egy évtized telt el, mire a magániskolákban is betiltották, és senki se mondta, hogy ezzel együtt az országban nincs liberalizmus. Egyvalamiben hasonlít a városállam Magyarországra: a média erős állami ellenőrzés alatt áll, nem minősül szabadnak. Ezzel együtt a rendíthetetlenül kormányhű The Straits Times a világ legjobb lapjainak egyike. Az ottani elit egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a sajtója hülyeségeket közöljön.

Béke Li Kuan Ju  poraira. Magyarországnak ekkora szerencséje nem volt, és mi a demokrácia, a szajtószabadság hívei és a fizikai fájdalom okozásának ellensgei vagyunk – de Li példájából lehetne mit követni.

Fotó: Wikipedia