Senki ne mondja, hogy a Fidesz nem szereti a piacot. Mármint nem a piacgazdaságot, hanem a Fény utcai piacot. Ezen kívül szereti a Fidesz a nem működő pályaudvarokat is, vegyük pl. a Déli Pályaudvart. Hogy mi a közös ebben a kettőben? Az, hogy mostantól vasárnaponként a Fény utcai piacon és a Délinél is simán nyitva maradhat a 200 nm-nél jóval nagyobb szupermarket, az pedig kizárólag a véletlen műve, hogy mindkét bolt CBA, amelynek tulajai lelkesen üdvözölték, sőt, az élére álltak a vasárnapi zárvatartásnak.

A CBA eddig ugye mindig visszautasította, hogy érdekkijáró lobbizást folytatna a haveri kormányzatnál, amelynek egyik pártját hírek szerint kicsit meg is finanszírozták anno, mindegy, nem hálából csinálták, hanem mert hisznek Orbán Viktorban, ha Hír TV-sek lennének, azt mondanák, hogy “morális” vagy “lelkiismereti okokból”. A “hétköznapok megoldása” ezek szerint most már a hétvégék megoldása is, mert a biznisz az biznisz, ilyenkor a harsány nemzeti szlogenek lecsengése után simán kihasználják azokat a jogi kiskapukat, amiket pont értük hagytak nyitva, és amikkel így a (külföldi, multi) konkurenciájuk nem élhet.

A Déli esetében a kiskapu az, hogy – mint arról a penzcentrum.hu beszámolt – “a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény értelmében március 15-e után is nyitva maradhatnak – mérettől függetlenül – azok a boltok, amelyek közforgalmú vasúti pályaudvarok területén helyezkednek el. Nos, a fővárosban összesen egy ilyen üzlet van.” A Fény utcai piaci CBA még büszke is arra, hogy szembemennek azzal, amit a tulaj (is) kiharcolt: a 444 képén látni, hogy csupa nagy betűvel hirdetik államilag kivételezett helyzetüket, miközben a Mammut I-ben lévő Spar kénytelen zárva tartani vasárnaponként.

Van, aki jól jár, és még büszke is rá  (Fotó: hvg.hu)

Van, aki jól jár, és még büszke is rá (Fotó: hvg.hu)

A 444 megkérdezte a CBA kommunikációs igazgatójától, mégis mivel magyarázza a Fény utcai bolt nyitva tartását, ezt a kimerítő választ kapták: “Mivel a piacon lévő üzletről van szó, így az a szabályozás szerint nyitva tarthat”, és nem kizárt, hogy több más boltjukkal is így lesz, “Jelenleg is folyamatban van az ezzel kapcsolatos adatgyűjtés.” Közben Giró-Szász András közölte, hogy az emberek akarták a vasárnapi pihenőnapot, ők csak ezt a széles népi akaratot szolgálták ki, kár, hogy ez csak valami teljesen más dimenzióban igaz, ugyanis az Ipsos felmérése szerint az emberek “több mint kétharmada nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással.”Amelynek előnyeiről-hátrányairól egy nyomorult háttértanulmányt sem bírtak összedobni.

Jó, de hol van ez a kétharmad? Várjunk, amíg ez a szűklátokörű, hazug, korrupt, ember- és gazdaság-ellenes botrány egy lesz a sok közül, ami majd lassan kumulálódik, és akkor 2018-ban végre elküldik ezt a kormányt?

Tehetetlenségünk egyik fő oka az, hogy – ha nem is hisszük el az állami hazugságokat – rossz érvekkel ellenkezünk. Ahogy az egészségügy rendbetétele, átfogó reformja ellen is állandóan orvosokat, nővéreket láttunk megszólalni, úgy most is átterelődött a szó a hiperekben dolgozó szegény alkalmazottak érdekeire. “Senkit ne lehessen dolgoztatni akarata ellenére vasárnap”? Mért nem? És ha akarata ellenére, akkor hétköznap oké?

Pedig rólunk van szó. Azokról, akik akkor szeretnének vásárolni, amikor időnkbe, személyes életmódunkba belefér, nem pedig akkor, amikor a kormányzat ezt engedélyezi számunkra. Azokról szól ez, akik felteszik maguknak azt a nagyon egyszerű kérdést, hogy ezek mégis mit képzelnek, hogy jönnek ahhoz, hogy előírják, ki mikor mit csinálhat? A kormányzati feladatok száma a boltok nyitvatartása ügyében pontosan nulla. Nem az ő biznisze. Azoknak a valakiknek “odafönn”, akiknek minket kéne szolgálniuk, nem feladatuk, hogy vasárnapi programokat, templomba járást, békés családi otthont fantáziáljanak maguknak – rólunk.

De nem, ezek úgy érzik, a Kádár-kor restaurációja (oktatás, média, államosított gazdaság, egészségügy) akkor teljes, ha a napi életünkbe is beleszólnak. És mivel új Kádár-korról beszélünk, a kiskapuk, a jogi trükkök, gyáva és sunyi alkalmazkodásunk is egészen hasonló, mint régen. Ha akarunk valamit, ami elemi jogunk, azt kérvényezni kell a jegyzőnél. A települések egy része falunappá, fesztivállá nyilvánítja hétvégéit a helyi polgári szabadság érdekében, amíg be nem tömik ezt a rést is, nehogy valaki is jól érezze magát. A lex Metro után jött a lex Spar, a benzinkutaknál sem lehetnek nyitva az új franchise-boltok, csak, ha üzemanyagot is árulnak, nyilván hónapok kérdése, és megoldják ezt is.

Aztán majd egy újabb törvény betiltja a vasárnapi benzinárusítást is. Tessék biciklizni.