Carl Menger 1840-ben született Galiciában, Újszandec városában, amely város ma Lengyelország része, de akkor az Osztrák Császársághoz tartozott. Egyetemi tanulmányai befejeztével, gazdasági újságíróként, a tőzsdéről és a piacok helyzetéről tudósított az osztrák kormány lapjának, a Wiener Zeitungnak.

Ifjúkora egybeesett a császárság liberális fordulatával, a gazdasági és kulturális fejlődést akadályozó feudális kötöttségek felszámolásával. Az angol szabadkereskedelmi modell átvétele az Osztrák Császárságban, s egész kontinentális Európában is, iparosodással, polgárosodással, sosem látott gazdasági fellendüléssel járt együtt.

Ugyanakkor a német szellemi életben egyre erősebb hangot kaptak azok a közgazdasági irányzatok, amelyek szembefordultak a szabad piacgazdaság angol modelljével, s az azt megalapozó klasszikus közgazdaságtannal, Adam Smith és David Ricardo elméleteivel. Mai kifejezésekkel élve, az ortodox angol közgazdasági tanokkal szemben egyre népszerűbbek lettek azok a heterodox közgazdasági elméletek, amelyek szembefordultak a liberalizmussal, a szabad piaccal, a szabad kereskedelemmel.

Az új heterodox tanok követői kihasználták a szabad kereskedelem elleni fellépésükben az angol klasszikusok racionális haszonszerzésre törekvő emberképének egyoldalúságát és értékelméletének alapvető hibáját, miszerint a piacon egyenlő értékek cseréje folyik, amely érték mércéje az adott áruk termelésének költsége. Adam Müller az iparosodás, a fejlődés nyomán fellazuló erkölcsök ellen lázadt fel, s romantikus antikapitalistaként a piac korlátozásában, a céhes szabályozáshoz hasonló piaci szabályozás érdekében érvelt a közösség védelmében.

Friedrich List amellett érvelt, hogy a szabadkereskedelem csak a fejlett angol ipar dominanciáját erősíti. A fejlett angol ipar a fejletlen országokat, mint amilyenek a XIX. század első felében a német fejedelemségek voltak, kizsákmányolja, megakadályozza fejlődésüket. List ipari védővámokkal és az állam ipartámogatása révén remélte megvédeni a születő német ipart és versenyképessé tenni az angol iparral.

Marx azt állította, hogy a piaci csere egy új körmönfont kizsákmányolási forma, amiben a tőketulajdonosok kisajátitják a munkásoknak járó érték egy részét, mert eltérő a munkaerő áráért fizetett csereérték és a munkás által megtermelt érték. Az ún. Német Történelmi Iskola közgazdászai pedig a szociális császárság programját hírdették meg, s amellett érveltek, hogy az államnak kell fellépnie a kapitalizmus visszáságainak enyhítése érdekében. Tagadták, hogy a piacnak lennének általános törvényei, s úgy vélték, a történelmi fejlődés során kialakult sajátos nemzeti kultúrák és intézmények határozzák meg az országok fejlődését. Ennek jegyében tagadták a kor meghatározó liberális eszméit, s a császárságtól remélték, hogy az egységes, igazságos és hatalmas Németországban korlátozza a spekulációt, a kapitalizmust és biztonságot ad minden németnek a jóléti állam megteremtésével.

A német szellemi élet antiliberális irányzatai mellett a progresszív, ma talán úgy mondanánk, „együttérző” liberalizmus térhódítása Angliában is veszélyeztette a piaci társadalom szabadságát. John Stuart Mill, a klasszikus közgazdaságtan utolsó jelentős képviselője eljutott az együttérző liberalizmus megalapozásáig, addig, hogy ketté lehet választani a termelés és az elosztás szféráját, fenn lehet tartani a piacgazdaság szabad működését jelentős állami újraelosztás mellett.

Carl Menger: új alapokra helyezte a közgazdaságtant

Carl Menger: új alapokra helyezte a közgazdaságtant

Menger célja az volt, hogy kihúzza a szőnyeget a különféle heterodox elméletek alól a közgazdaságtudomány újraalapozásával, Adam Smith egyoldalú emberképének és híbás értékelméletének kijavításával. Ezzel azt akarta bebizonyítani, hogy a piac kialakulása logikus következménye az emberi tudásvágynak és biztonságra törekvésnek, s a szabad piac a lehető legjobb eszköze minden egyes ember vágyainak lehető leghatékonyabb kielégítésének.

Menger a heterodox kritikákkal szemben új alapokra helyezte a közgazdaságtant, immár valóságos, a mindennapi életből ismert emberképre alapozva, s ebből az emberképből kiindulva bemutatta, hogy a valóságos, hús-vér, tökéletlen, de tudásszomjjal rendelkező, újítani képes és vágyakkal rendelkező emberképből kiindulva miként lehet felépíteni azt az oksági láncot, amely elvezet a magántulajdon, a csere, az egymástól függetlenül termelők hosszabb-rövidebb termelési láncaihoz, a piacgazdasághoz.

Adam Smithhez hasonlóan ő se azt akarta kimutatni, hogyan tudnak kevesek gazdagok és sikeresek lenni, hanem az érdekelte, hogy mi a titka annak, hogy a népek gazdagok lehetnek, s a lehető legtöbben jól éljenek, vagyis: képesek legyenek az általuk vágyott igényeik kielégítésére. Célja azt volt, hogy bebizonyítsa, az eredeti liberális program, vagyis a szabad kereskedelem biztosítása és a minimális állami szerepvállalás a lehető legjobb eszköze a népek gazdagságának elérésére, s heterodox piacszabályozás, piackorlátozás, állami beavatkozás pont ellentétes eredményhez vezet: kevesek monopol poziciójához, ami éppen a többség kárára valósulhat meg, és növekedési veszteséghez, ami viszont a többség számára jelenti azt, hogy szegényebb lesz, nem állnak rendelkezésére azok az anyagi javak, amelyeket szeretne elérni biztonsága, jóléte biztosírására, vágyainak kielégítésére.

Menger 1871-ben megjelentetett, A közgazdaságtudomány alapjai című könyveben kezdte meg a közgazdaságtudomány újraalapozását. A könyv beletartozik azoknak a XIX. századi nagy világmagyarázó könyvek sorába, amelyek azt kívánták felfejteni, hogyan és miért alakult ki a modern piaci és ipari társadalom, s amely választ keres arra, miként lehet a legjobban működtetni ezt a szokatlan, új, állandóan változó, s emiatt gyakran félelmetesnek tűnő társadalmat.

Könyvének vezérmotivuma, hogy az emberi történelem igazi hajtóereje az emberek törekvése biztonságra, a tudásvágy, az innováció és az együttműködés, s nem a konfliktus, mint például Marx esetében. Azt mutatja ki, hogy teszi lehetőve a piaci csere az emberek közötti egyre kiterjedtebb együttműködést az egyre mélyebb munkamegosztás formájában. Menger ennek nyomán azt kivánta demonstrálni, hogy a piaci cserén alapuló kereskedelmi társadalomnak nincsenek olyan feloldhatatlan belso ellentmondásai, amelyek óhatatlanul összeomlásához vezetnek.

Menger könyvében, bár a heterodox közgazdasági nézetek ellen irányul, nem a heterodox nézeteket támadja. Fő célja a smithi-ricardói klasszikus közgazdasági iskola két legfontosabb hibájának kijavítása, vagyis az egyoldalú emberképének és hibás értékelméletének kijavítása, s ennek alapján a közgazdaságtudomány újraépítése annak érdekében, hogy támadhatatlan és logikailag kikezdhetetlen legyen a klasszikus iskola legfontosabb üzenete: a piac, mint isten láthatatlan keze, a lehető legjobb eszköze annak, hogy az emberek és a nemzetek gazdagodjanak és békében éljenek egymással az emberek közötti munkamegosztáson keresztüli együttműködés ezermillió szállal összekötött láncain keresztül. S annak feltétele, hogy az emberiség kiemelkedjen a barbárság állapotából, ahogy Adam Smith megfogalmazta, semmi más nem szükséges mint béke, alacsony adók és toleráns igazságszolgáltatás az állam részéről. A többiről a dolgok természetes folyása gondoskodik.

Ha viszont a kormányok beavatkoznak a gazdasági életbe, akkor nemcsak megakadályozzák a fejlődést, de a kormányzás óhatatlanul elnyomó és tirannikus hatalommá válik.

(Az osztrák közgazdasági iskola alapvetéseiről itt olvashat tovább, angolul.)