Blogunk a napokban megosztott egy Pogátsa Zoltánnal készült interjút, amiben a közgazdász nemes egyszerűséggel lefutóbolondozza Kész Zoltánt, a veszprémi időközi parlamenti választás győztesét.

A dolog azért is érdekes, mert Pogátsa a kampányban megpróbálta Kész Zoltán mögül elriasztani a baloldali szavazókat, mondván (nem szó szerint): Nehogy má’ komcsi létetekre beálljatok egy piacpárti jelölt mögé!

Tegyük hozzá, elméletben teljesen igaza van, hiszen Kész Zoltán kristálytiszta piacpártisága valóban nem harmonizál a baloldali pártokkal, amelyek a piacra legjobb esetben is csak mint valami elviselendő kellemetlen körülményre tudnak tekinteni. Ráadásul talán ez a piacellenesség az egyetlen gondolat, ami közös nevezőt képez közöttük. Fennállt tehát a feloldhatatlan ellentét Kész és az őt támogató baloldal között, de Pogátsa Zoltán sem érzékelte azt a protest-hangulatot, ami minden ellentétet felülírt, és egy független, libertárius jelöltet a parlamentbe repített.

A győzelem másik jelentős tétele az volt, hogy a baloldali pártok a tényleges támogatás mellett a háttérben maradtak, így nem riasztották el azokat a szavazókat, akik egy baloldali, vagy annak bélyegzett jelöltre soha nem szavaznának.

Mellékes tény, hogy az a Pogátsa Zoltán személyeskedik, akinek kampánytanácsa éppen Kész Zoltán ellenében vallott kudarcot, számomra érdekesebb, hogy tudomásom szerint hirdetett gondolatai közül ez a kampánytanács az egyetlen, amelyik a való világban is megméretett. Megméretett és könnyűnek találtatott.

Pedig milyen szívesen megtekintenénk azt a kísérletet is, amikor Pogátsa Zoltán átveszi egy olyan működő cég vezetését, ahol zömében minimálbéren foglalkoztatott emberek dolgoznak, ahol gyakorlatban is megmutathatná, hogyan kell/lehet a minimálbér emelésével gazdasági növekedést és technológiai fejlesztést generálni.

Nézzük néhány cikkbeli kijelentését

Rövidlátó a szocialista párt, amikor nem erősíti baloldali jelöltek állításával a baloldali narratívát.”

A rövidlátást nem megkérdőjelezve a tény mégis csak az, hogy sokéves ellenzéki választási kudarcsorozat után két jelentős eredmény éppen úgy született, hogy a baloldal háttérben maradva, egy nem baloldali jelöltet támogatott (Bokros, Kész). (Bokros ugyan nem tudott győzni, de így is nagyobb eredményt hozott, mint a korábbi baloldali jelölt). Tisztán látszik. hogy a baloldal saját jelöltindítással simán bukott volna, és a Fidesz frakcióban maradt volna a veszprémi mandátum. Persze, ha ez volt a cél, és a következő választásokon is ez, akkor sokkal jobban értjük Pogátsa úr kampánytanácsait.

Ha viszont addig Bokros Lajosokat és Kész Zoltánokat indít, akkor erre nincs esély.”

Ehhez képest az utóbbi idők egyik biztató eredményét és egyik látványos eredményét éppen ők hozták.

Ezek marginális szereplők: a MOMA tudtommal tizennyolc tagú, Kész pedig egy olyan budapesti értelmiségi klubhoz tartozik, amelyben az emberek amerikai vadkapitalistának képzelik magukat.”

A marginális jelző stimmel, viszont mindkét társaság olyan elveket képvisel, amelyek a világ sikeresebbik felét a sikerhez segítették. És Magyarország is ezen elvek mentén lehet csak sikeres.

Pogátsa lelkes támogatója lett Tóbiás elvt. úrnak, mivel az már nem híve az összefogásnak, főleg Gyurcsánnyal, és közben ilyen okosságokat mond: „Folyton hangsúlyozza (Tóbiás) a demokrácia társadalmi támogatottságának fontosságát, azt, hogy a bérek, a foglalkoztatottság és az életszínvonal emelkedése nélkül ez nem lesz meg.

Figyeljünk oda a finomságokra! A foglalkoztatottság és az életszínvonal nem cél, hanem eszköz. Mihez? Hogy a demokrácia társadalmilag támogatott legyen. A demokrácia társadalmi támogatottsága alatt a baloldal a saját támogatottságát érti mindig. Vagyis a cél a baloldal társadalmi támogatottsága, azaz a hatalma, és ehhez eszköz az életszínvonal és a foglalkoztatottság. Köszönjük szépen, de nekünk nem ez a célunk, és ha ez lenne, ezt a Fidesz is tudja csinálni, ezért nem érdemes erőlködni a leváltásával.

Pogátsa: "a jóléti állam része a béralku” (fotó: wn.hu)

Pogátsa: “a jóléti állam része a béralku” (fotó: wn.hu)

Pogátsa lelkes támogatója a szakszervezeti egyesítésnek: „Szerintem a nagy szakszervezetek egyesülése is jó jel. Ha a szocialisták és a szakszervezetek egymásra találnak, abból középtávon létrejöhet egy valódi baloldal a húsz éve létező álbaloldal helyett.

A magyarázat érthető. Pogátsa Zoltán a jóléti állam híve. (A cikk címe is „Magyarországon kiherélték a jóléti államot”). A jóléti államot szerinte úgy lehet megteremteni, ha megemeljük a minimálbéreket és úgy általában a béreket, és ettől jólét lesz, hiszen a működő jóléti államokban is az van, hogy jóval nagyobbak a bérek. Zseniális. Hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe! És mindezt katedra mögül hirdeti. Az pedig mindent kibír, akár a papír.

Tehát: a jó bérek kiharcolásához kell az erős szakszervezet, ezért kell őket erősíteni.

Mivel Pogátsa úr élettapasztalatai az iskolapad egyik, majd másik oldaláról valók, és élesben az életben még soha nem voltak megmérve a gondolatai, eláruljuk, hogy egy erős szakszervezetnek sem lesznek erős tárgyalási pozíciói egy döglődő iparban. A döglődő iparban egy dolgot képes elérni egy erős/erőszakos szakszervezet, a csődöt. Kialkudja a kívánatos, ámde kitermelhetetlen béreket, és egyben csődbe is viszi a céget. Az igaz, hogy a bérprobléma megszűnik, a munkahelyekkel és a bérekkel együtt.

Van más is.

Láttam a svéd építőiparban zajló tárgyalásokat. Készítettek egy több száz oldalas tanulmányt, szételemezték a termelékenységet, majd elkezdtek alkudni azzal a céllal, hogy nőjön a termelékenység, vele együtt a cég profitja, a munkásnak meg a fizetése.”

A termelékenység nem szakszervezeti alkuk következtében nő, hanem profitnövelés érdekében folytatott technológiai fejlesztés miatt, és akkor a megnövekedett profitra már alkudhat egy erős szakszervezet.

De amíg nincs erős szakszervezet minden ágazatban, addig az államnak kell minimálbért megállapítania. Mert anélkül gyakorlatilag ingyen foglalkoztatnák az embereket, ahogy az a feketegazdaságban történik is.

Tájékoztatásul: a feketepiacon senki nem dolgozik ingyen, hanem a kereslet-kínálat alakította bérért dolgoznak. Ha a fenti állítása igaz lenne, akkor a minimálbérmentes jóléti államokban nagyon alacsony bérért foglalkoztatnának embereket, de nem így van. Ezzel szemben vannak nagyon jól fizetett állások szakszervezeti mozgalom nélkül is. A munkáltatók is versenyeznek a jó munkaerőért, és ennél a versenynél jobb alkupozíciót semmilyen szakszervezet sem tud kiharcolni.

Vannak fejvadász cégek, amelyek a jó munkaerőt vadásszák. A képzetlen és túlkínálatban lévő munkaerő pedig soha nem lesz jó alkupozícióban, de rajtuk nem a minimálbéremeléssel lehet segíteni, mert az csak a munkaszerzési lehetőségeiket rontja.

Nálunk az is gyakori, amikor a munkaadó a nem minimálbéren felül zsebbe is fizet a dolgozójának. Tudniillik ők nem egymás ellenségei, nem osztályharcosok ketrecharcát vívják, hanem üzleti partnerek. A fekete fizetés éppen az ő együttműködésük, a közös ellenfél, a zsarnok, kizsákmányoló állammal szemben. Azzal az állammal szemben, amelyik ráterpeszkedik a szabad vállalkozásokra, torzítja a piacot, mindenben akadályozza és nehezíti a gazdasági szereplők munkáját.

Pogátsa Zoltán ennek az államnak a még nagyobb szerepvállalásáért száll síkra minden cikkében, ezt tanítja a tanítványainak. Azt nem árulja el nekik, hogy ez a legnagyobb akadálya a magyar gazdaság növekedésének, ezért a betoncipőért lelkesedik ő nagyon. Olyan tűzoltó ő, aki benzinnel akar tüzet oltani.

Tovább a szakszervezeti vonalon: „Éppen ezért egy szociáldemokrata pártnak vállalnia kell, hogy megerősíti őket. Költségvetési támogatásukat jelentősen, akár a tízszeresére növeli.”

Tehát Pogátsa úr a dolgozók érdekvédelmét egy párt- és államfüggő szakszervezetre bízná. A cégekkel szemben erre semmi szükség, hiszen arra ott van az állam maga, az állami egyeztetéseken pedig érdekes alkupozíciót foglalna el az állam által finanszírozott szakszervezet. Ezt már egyszer kipróbáltuk a szocializmusban. Ami összeomlott magától.

Észak- és Nyugat-Európában a munkaadók arra is használják a minimálbért, hogy felfelé nyomják a termelékenységet, hogy ki tudják fizetni az embereket. Nálunk a versenyképességet rontó tényezőként tekintenek a bérekre.”

Ebből az következne, hogy a minimálbér nélküli jóléti államokban romlania kellene a termelékenységnek, de pont fordítva van, növekszik a termelékenység.

A bér pedig nálunk sem általában versenyképességet rontó tényező, az csak akkor számítana annak, ha az adott termelékenység által kitermelhető bérnél kellene többet fizetni például állami kényszerre. Olyankor vészesen romlik a versenyképesség.

Ha viszont igazuk van azoknak, akik szerint nem lehet emelni a minimálbért, mert a gazdaság nem tudja kitermelni a fedezetét, akkor tizenöt éve kongatni kellene a vészharangot, hogy nem működik a rendszer.”

Kongatjuk. Az, hogy nem felzárkózás van, hanem lemaradás, hogy permanens gazdasági válság van, hogy alatta vagyunk a lehetőségeinknek, azt jelenti, hogy így nem működik a rendszer. Ezért hirdetjük itt a piacot, mert az működik, és azt szeretnénk, ha nálunk is az lenne.

A versenyképesség és az alacsony bérszínvonal között már csak azért sem érdemes összefüggést keresni, mert akkor az unióban Bulgáriában lenne a legmagasabb a foglalkoztatottság, Svédországban pedig a legalacsonyabb. Az adatok szerint ez fordítva van, és az emberek is keletről mennek nyugatra.”

Ez a szokásos Pogátsa féle ok-okozat felcserélés. Nem a magas bér hozza létre a jóléti államot, hanem a piaci versenyben nő a technológiai fejlettség, a versenyképesség, és a jól működő gazdaság kitermeli a jóléti állam fedezetét. Fordítva nem megy.

Meg kellene érteni, Thomas Piketty gyönyörűen kimutatta, hogy a kapitalizmus csak akkor fenntartható, ha van jóléti állam, annak pedig része a béralku.”

Éppen fordítva. Csak a kapitalizmus tud fenntartani jóléti államot. Ennyi sületlenség után, ki is a futóbolond?