Miután az Európai Unió egyik fontos országában győzött a radikális baloldal, a jórészt kommunista csoportokból alakult, de kommunista forradalmat nem akaró Sziriza, a hazai radikálisok örültek a fordulatnak, mint ami megtöri a jobbközép-balközép, nyugatikapitalizmus-kompatibilis pártok egyhangú uralmát. Örült az LMP, a Jobbik, rokonlelket fedezett föl a kormányközeli Heti Válasz, lelkesedett Papp Réka Kinga aktivista, irigykedett a Balpárt, és felröppent az evidens kérdés: születhet-e magyar Sziriza (Podemos)?

Hogy a félreértéseket eloszlassuk: házi trolljainkkal ellentétben nem gondoljuk, hogy a velünk ellentétes nézeteket valló pártnak nincs helye demokratikus rendszerben, sőt még azt se, hogy direkte rosszat akarnak. Csak azt az egyet kérdezzük, hogy: pontosan minek is?

Először is azt vegyük észre, hogy azon a bizonyos kapitalista konszenzuson (“pensée unique”) a magyar választópolgárok döntő többsége kívül áll. A csírája megvolt a jobbközép-balközép váltógazdaságnak, de Orbán 2002-es antikapitalista (retorikai) fordulatával – “a nagytőke és a pénztőke” kormánya jön – ennek vége szakadt. A parlamenten kívüli politizálás, a polgári körök és tömeggyűlések boldog izgalmában varratmentesen forrt össze az államfüggő keresztény középosztály 1945 előttről megörökölt antikapitalista gyanakvása az ún. kádári kisember – elit által jól ápolt – etatizmusával és az 1989-90-ben ki nem élt, azóta is fortyogó antikommunista forradalmi indulatokkal.

Más szemszögből nézve: a hagyományos, nemesi kuruckodás együtt élt a hagyományosan épp a “történelmi középosztály” ellen lázadó, majd azt az agyagba döngölő népi-rebellis dühvel. Végül 2006-tól ehhez csatlakozott a posztmodern, zöld, alterglob, azaz szintén antikapitalista és képviseletidemokráca-ellenes eszmekör (Morvai Krisztina átalakulása mutatja, hogy milyen könnyű az átjárás az irányzatok között). A Fidesz, a Jobbik és az LMP ha nem is ugyanazt akarják, de ugyanazt nem akarják.

A Sziriza kormányalakításának (mellesleg a lelkesedők baloldali ágazata nemigen piszkálja azt a témát, hogy ehhez a kormányalakításhoz egy rendkívül büdös, nyíltan oroszbérenc vulgárjobboldali partner is kellett) a magyarra sok mindenben emlékeztető, de korántsem annyira keserű görög mentalitáson és a válságon kívül még két olyan feltétele volt, amely Magyarország esetében sem hibádzik: a győztes pártnak aránytalanul kedvező választási rendszer (a poén az, hogy a Sziriza kiskorában még az arányosságot követelte), valamint az Európai Unió tartósan ostoba politikája, a kormányzati hazugságok, a minden mértéken túl felduzzasztott és rosszul  működő állam – és ami ezzel együtt jár, az üzemszerű korrupció – meg az oligarcharendszer tűrése.

A nyugatos, kapitalista konszenzuson kívüli pártok a 2014-es választáson összesen 71 százalékot szereztek, tehát akkor is elsöprő győzelmet arattak volna, ha a fajlagos feltételek nem kedveznek még külön nekik. Azt a rendszert, ami van, nem a Fidesz galádsága, hanem ez a bivalyerős ellenkonszenzus tartja fenn. Megdönteni rövid távon nem lehet, csak belülről eshet szét. Például úgy, hogy a Fidesz 2014-es szavazói közül elég sokan átállnak a nyugatos konszenzus hívei közé. Abban kevéssé bízunk, hogy az eredeti Sziriza baloldali programpontjaival – amilyen a menekültekkel való tisztességes bánásmód, a drogfogyasztás dekriminalizálása vagy a munkavállalók jogainak hagyományos szocialista szellemű megerősítése – túl sok szavazót el lehetne ragadni a fideszes-jobbikos nacionalista tömbtől. De szurkolunk. (Annak persze nem, hogy kormányt is alakítson, de nem lenne baj, ha a másik oldalon ilyen párt is volna.)

Nem hisszük, hogy az újbaloldalt érdeklik a tanácsaink, csak józanul nézve, a saját érdekében hasznos lenne, ha kissé visszafogná a “neoliberalizmus” nevű fantom püfölését és a nyugati demokratikus főáram szidalmazását, azzal ugyanis pont elegen értek el már politikai sikert Magyarországon. És ehelyett talán inkább olyan szabadságpárti, pozitív baloldaliságot hirdetne, amit a doktriner konszenzusellenes pártoktól az erre vágyó politikai közönség nem kap meg.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének fenntartásáról vagy lebontásáról van szó. Az utóbbiban minden nézetkülönbség ellenére készek vagyunk együttműködni azzal, akinek érdeke.

Kiemelt kép: @ Túry Gergely, hvg.hu