Február 5-én, csütörtökön 18 órakor, a Hayek Klub következő rendezvényén az osztrák közgazdasági iskola főbb elveiről, vezető képviselőiről hallhatunk majd előadásokat. Ennek “előkészítéséül” közöljük két részben az iskola egyik megalapítójának számító nagy klasszikus liberális közgazdász, Ludwig von Mises alábbi írását (köszönjük az azt először közlő hocinesze blog engedélyét), egy 1958-as, a Buenos Aires-i egyetemen tartott előadását. A szöveg később “Economic Policy: Thoughts for Today and Tomorrow” címen kötetben is megjelent.

 

Két évszázaddal ezelőtt, a kapitalizmus eljövetelét megelőzően, az emberek társadalmi státusza rögzítve volt. Születésétől haláláig az ember az maradt, aki volt: épp az, amit az őseitől mint státuszt megörökölt. Ha szegénynek született, hát örökre szegény maradt; ha gazdagnak, tehát uraságnak vagy hercegnek, úgy egy életen át megtarthatta címét, és az azzal járó vagyont. Ami pedig az ipart illeti, az akkoriban létező kezdetleges feldolgozóipar kizárólag a tehetősek számára állított elő javakat.

Az emberek többsége (az európai lakosság kilencven százaléka, vagy még annál is több) a földeken dolgozott, és nem került kapcsolatba a városra termelő ágazatokkal. És a feudális társadalomnak e merev berendezkedése több száz évig fennmaradt Európa legfejlettebb területein. Mindazonáltal, ahogy a vidék lakosságának száma növekedett, kialakult idővel egy olyan réteg, amelynek a föld már nem tudott munkát adni. Örökölt termőföldés ingatlan híján a lakosság egy része dolog nélkül maradt, miközben a feldolgozóipar sem nyújtott számukra munkát, mert a városok királyai részükre ezt megtiltották.

A „számkivetettek” e rétege pedig egyre csak növekedett, és senki nem tudta, hogy mi is történjék velük. Ezek az emberek voltak a szó tulajdonképpeni értelmében vett „proletárok”, vagyis azok a számkivetettek, akiket a hatalom jobb híján dologházakba és szegényházakba zárt. Európa egyes területein, különösen Hollandiában és Angliában, a XVIII. századra már olyan népes lett e réteg, hogy az valódi fenyegetést jelentett a fennálló társadalmi rendre.Hasonló fejlemények szemtanúi lehetünk ma is a világnak olyan helyein, mint India, vagy a többi fejlődő országok. Mindazonáltal a XVIII. század Angliájában sokkal rosszabb volt a helyzet.

Anglia akkori lakossága hét-nyolc millió lelket számlált, és ebből akár egy-két millió ember is szegény nincstelen lehetett, akiknek a fennálló társadalmi berendezkedés semmilyen ellátást nem nyújtott. A XVIII. századi Anglia egyik legnagyobb problémáját ennek a helyzetnek a rendezése jelentette. De szintúgy súlyos problémát jelentett a nyersanyaghiány is. Az angoloknak akkoriban komolyan fel kellett tenniük maguknak a kérdést: mit fogunk csinálni a jövőben, amikor az erdőink már nem adnak nekünk annyi fát, amennyire az iparnak a termeléshez, a lakosságnak a fűtéshez szüksége van? Az uralkodó osztály számára a helyzet reménytelen tűnt. Az államférfiaknak fogalmuk sem volt, hogy mit is kellene tenni, a nemességnek meg aztán végképp semmi elképzelése nem volt arról, hogy miként lehetne a dolgokon javítani.

Ebben a nehéz társadalmi helyzetben szökkent szárba a modern kapitalizmus. Volt ui. néhány szegény ember, néhány „számkivetett”, aki megpróbált másokat megszervezve kis üzemeket felállítani, hogy termeljen valamit. Ez pedig igazi innováció volt. Ezek az innovátorok ui. mindenki számára elérhető, hétköznapi igényeket kielégítő olcsó termékeket kezdtek el gyártani, és nem kizárólag a tehetősek által igénybe vehető drága holmikat. És ez volt a kezdete annak a kapitalizmusnak, ami ma is működik. Ez volt a tömegtermelés kezdete, ami a kapitalista ipar alapelve.

Ludwig von Mises

Ludwig von Mises

Amíg a tehetős városiakat szolgáló régi feldolgozóipar kizárólag a felsőbb osztályok kereslete által létezett, az újonnan létrejött kapitalista ipar olyan javakat állított elő, amiket a szélesebb tömegek is képesek voltak megvásárolni. A tömegek igényeinek kielégítése jelenti a tömegtermelést. Ez az alapja ma is a kapitalizmusnak azokban az országokban, amelyekben a tömegtermelés magasan fejlett rendszere működik.

Még a baloldaliak által leginkább fanatikusan támadott célpont, a big business is kizárólag olyan javakat termel, ami a tömegek igényeit elégíti ki. A tehetősek számára luxuscikkeket gyártó vállalkozások soha nem lesznek a nagyvállalatokkal egy súlycsoportban. Ma viszont a nagy gyárakban dolgozó emberek a fő fogyasztói azoknak a teremékeknek, amelyeket e nagy gyárakban állítanak elő. Ez a különbség a kapitalista termelés és a régebbi korok feudális termelése között.

Nagyot téved, aki azt feltételezi, vagy azt állítja, hogy a nagyvállalatok áruinak termelői és fogyasztói alapvetően nem ugyanazok az emberek. Az amerikai áruházakban gyakran hallani a következő szlogent: „a vevőnek mindig igaza van”. És ez a vevő ugyanaz az ember, aki gyárban az árukat gyártja. Azokat az árukat, amiket az áruházban neki eladnak. De azok is tévednek, akik úgy vélik, hogy a nagyvállalatok egyúttal nagy hatalommal is bírnak. A nagyvállalatok ui. teljességgel a vevőiktől függnek, azoktól az emberektől, akik a termékeiket veszik. És bizony a legnagyobb vállalat is elveszti a hatalmát és a befolyását, ha elveszti a vevőit.

Fontoljuk csak meg! Ötven vagy hatvan évvel ezelőtt még szinte minden kapitalista országban azt mondták, hogy a vasúti társaságok túl nagyok és túl erősek, monopolhelyzetben vannak stb., és lehetetlen versenyre kelni velük. Úgy vélték, hogy a közlekedés terén a kapitalizmus abba a fázisba jutott, ahol már szükségszerű a hanyatlás, mert megszűnt a verseny. Az emberek nem értették, hogy a vasút ereje azon alapul, hogy a többi szállítási módhoz képest jobb szolgáltatást nyújt. És persze nevetséges is lett volna akkoriban egy nagy vasútitársasággal úgy versenyezni, hogy a már létező vasútvonal mellé egy másikat építenek, amikor az az egy vonal is képes volt kielégíteni a létező igényeket. Mégis nagyon hamar megérkeztek a versenytársak!

A verseny szabadsága ui.nem azt jelenti, hogy bárki sikeres lehet azzal, hogy utánozza vagy lemásolja azt, amit valaki más már egyszer megcsinált. A sajtószabadság sem azt jelenti, hogy valakinek joga van egyszerűen lemásolni azt, amit más már előtte megírt, hogy aztán ezzel szerezzen magának sikert. A sajtószabadság azt jelenti, hogy az ember írhat mást is. Épp így a vasút esetében a verseny szabadsága azt jelenti, hogy az ember szabadon kitalálhat valamit, ami kihívás elé állítja a vasúttársaságokat, és ezáltal olyan versenyhelyzetbe kényszeríti azokat, melyben sikerük már távolról sem biztos.

Az Egyesült Államokban a vasúti közlekedés bizony igencsak megsínylette azt a versenyt, amit a buszok, személygépkocsik, teherautók és repülőgépek hoztak számára, és a személyszállítás terén a vasút komoly vereséget szenvedett.

A kapitalizmus fejlődése épp abban van, hogy mindenkinek jogában áll jobban és/vagy olcsóbban kiszolgálni a vevőket. És ez az elv viszonylag rövid idő alatt átalakította az egész világot. Ez tette lehetővé a világ népességének példátlan növekedését. A XVIII. század Angliájában a föld mindössze hat millió embernek volt képes megélhetést biztosítani, és azt is csak nagyon alacsony színvonalon. Ma ötven millió ember élvezhet egy sokkal magasabb életszínvonalat, mint amit a gazdagok élveztek a XVIII. század során (és aminél vélhetőleg még magasabbat is élvezhetnének, ha az angolok energiájának nagy részét nem kötötte volna le a mindenféle politikai és katonai „kalandozás”).

Ezek a tények a kapitalizmust illetően. Így ha egy angol – vagy bárki más a világ bármely országában – azt mondja, hogy ellenzi a kapitalizmust, akkor erre a következő egyszerű válasz adható számára: „Nyilván tudod, hogy a Föld lakossága ma tízszer nagyobb, mint a kapitalizmus előtti időkben. Nyilván tisztában vagy azzal is, hogy ma az emberek magasabb életszínvonalon élnek, mint a kapitalizmus előtti időkben. Ámde honnan tudod, hogy épp te vagy a tízből az az egy, aki ma a kapitalizmus nélkül is élne? Lásd, pusztán az a tény, hogy élsz, bizonyíték a kapitalizmus sikerére, függetlenül attól, hogy te magad mennyire értékeled a saját életedet!”

Ámde minden említett előnye ellenére is a kapitalizmust dühös támadások és kritikák érték. Éppen ezért fontos megértenünk, hogy honnan ered ez az ellenszenv.

(folyt.köv.)