Megdöbbenve fogadta a franciaországi vérengzés hírét számos magyarországi baloldali, posztbaloldali, posztliberális aktivistahálózat és szervezet, továbbá jogvédő csoport. Tekintettel a sajtó- és szólásszabadságot ért brutális támadásra, képviselőik először egy Kazinczy utcai szórakozóhelyen, majd az Aurórában folytattak egyeztetéseket egy békés megemlékezés megrendezéséről. Megegyeztek, hogy a korábbi eseményekhez képest ezúttal természetesen eltekintenek a flash mobtól, illetve a performatív akcióktól, és a francia nagykövetség előtt csak néhány beszéddel emlékeznek az áldozatokra, állnak ki az emberi jogok támadhatatlanságának érdekében.

Az eseményre Facebook-eventet is létrehoztak, hirdetéseket helyeztek el, blogbejegyzések születettek, továbbá megállapodtak, hogy a Magyar Iszlám Közösség képviselője is a szónokok között lesz. A megemlékezésen több százan vettek részt. A szónokok beszédeikben hangsúlyozták az univerzális emberi jogok támadhatatlanságát, a szólás- és véleményszabadság védelmét, és immáron elítélték az iszlám fundamentalista támadásokat, az Iszlám Állam terjeszkedését és gyilkosságait, majd egy perces csendben emlékeztek az iszlám szélsőségesek által naponta szedett áldozatokra. Az esemény végig méltóságteljes keretben zajlott, melynek végeztével az Aurórában “Vallások párbeszédben” címmel elindított több részes vitasorozattal folytatódott az este.

Természetesen a fentiek nem történtek meg, nem fognak megtörténni. Legalábbis így nem. A szélsőséges iszlamista akciók áldozataira emlékezve a magyar régi-új baloldal még egyszer sem szervezett tüntetést vagy megemlékezést. Most is csak a “terrorizmus minden formáját” elítélő (naná!) sétálás lesz. Nyilván nagy erőkkel zajlik a munka, hogy a Magyar Iszlám Közösség mindenképpen legyen jelen a tömegben. Hozzáteszem, valóban nem mindegy, hogy igen vagy nem, legalább van mód, hogy ennél azért több magyarázattal éljen a Rózsa-Flores Eduardo arcát főoldalára kihelyező közösség.

“Nem egy vallás elkövetői gyilkoltak, hanem a terroristák” – adta ki az indoktrinációt az egyik legjobb, ha nem a legjobb és progresszív újbalos blog. Még mielőtt azt gondolnánk, hogy azzal, hogy valaki “Allah akbar” kiáltással tüzet nyit, majd a Prófétára hivatkozik, akkor azzal egy vallá skövetője lenne, már folytatódik is az újbalos, urbánus politikai-teológiai kiselőadás: “De ha igazak a feltételezések, és tényleg szélsőséges muzulmán gyilkosok követték volna el ezt a támadást, akkor sem ‘a muszlimok’, nem egy vallás követői követték el, hanem gyilkosok, saját céljaikhoz igazítva egy vallást.”

Nahát, egy blognyi idő alatt átestünk egy teljes Korán-szemináriumon, Ayaan Hirsi Alinak vagy a becsületgyilkosságok üldözöttjeinek most nem is adnánk szót, Theo van Goghnak meg már nem adhatunk. S ha a tények ellentmondanak a téziseknek, akkor az annál rosszabb a tényekre nézve.

(Fotó: Twitter / Charles Lister)

(Fotó: Twitter / Charles Lister)

“Csak terroristák”? Szerintem a tatárszentgyörgyi gyilokgépek sem “csak” gyilkosok voltak. De hát gyilkoltak, magát a tettet nézzük! – szól(na) a riposzt. Igen, de nézzük meg miért tették, és miért pont a Charlie Hebdo ellen? A választ maguk az elkövetők mondják meg, kiabálják el, többek között azzal a céllal, hogy a világ is tőlük tudja. Illene meghallani.

Gyilkos szélsőséges iszlamisták az elkövetők. Akik – egyetértve Széky Jánossal – a legnagyobb veszélyt saját közösségükre jelentik. “Allah akbar” és Próféta – ezek a kiáltások vallomások, jegyzőkönyvek, önidentifikációk. Ahogyan a tatárszentgyörgyi gyilokhordának is volt szocializációja, politikai tudása, önképe, identitása. Akinek 88-as szám van felvarrva a nyakára, az ritkán szokott “csak” gyilkosa lenni a romáknak. Az neonáci. A szám és az áldozat között kapcsolat van, amelyet a tett köt össze.

Éppen ezért lehet abbéli félelmünkben neutralizálni a gyilkosokat, hogy ezzel a teljes iszlám stigma alá kerül – erre jó esély van sajnos –, de ez aligha segíti csökkenteni a vélt vagy félelemben élők számát. Több tiszteletet kellene adni a tényeknek, és fókuszálni a tettesek öndefinícióira. Ha már a vélemény- és önrendelkezés, az autonómia pártján vagyunk. Tudom, sokaknál a valamiről beszélni az “egyúttal azok nevében is beszélni” eljárását jelenti, de ebből volt már pofára esés. A francia lap munkatársai nem azért haltak meg, mert valakik “csak” gyilkolni akartak. S ha ez így van, akkor a terrorizmusnak van jelzős szerkezete.

Nem lehet mondani, hogy nem volt ennek előzménye. Tudtuk, hogy jön. Például akkor, amikor az a két osztrák lány egyszer csak eltűnt. Nyilván ezer oka lehetett, hogyan bonyolódhattak bele az Iszlám Állam karjaiba. 16 évesek, férjhez kerültek (adták vagy eladták őket), és szüleiknek azt írták, “elmentek Allahot szolgálni”. Nyilván ők is és toborzóik csak “saját céljaikhoz igazítottak egy vallást”. Aztán az egyikük már nem él. Sok újbalos nekrológ nem született. Ahogyan valamiért akkor sem akaródzik bejegyzéseket írni, amikor jönnek a hírek, hogy itt köveztek meg egy nőt, ott nem engedték vezetni, ott kivégzik, mert megcsalta férjét, amott bebörtönzik, mert áttért a kereszténységre, amikor egy védőpajzsként szolgáló tárgy börtönné válhat. Széky János írja:

“Nyugaton tiszteletben tartják a szabadságjogokat, így a véleménynyilvánítási és a vallásszabadságot. Az iszlám országaiban – jellemzően – nem. A Nyugat önbecsapása, hogy az ő szempontjából a fő választóvonal az iszlám fundamentalisták vagy a muszlim terroristák és a békés hívők között húzódik. Természetesen az algériai, szaúdi vagy pakisztáni hívők többségétől ugyanúgy nem kell félni, mint ahogy a muszlimellenes Breivik mészárlása után nem lehet azt mondani a norvégokról, hogy vérengző fenevadak.”

Világos beszéd, nehéz lenne tagadni, hogy tombolna a liberalizmus az iszlám államokban. Ahogyan azt is, hogy a szélsőséges iszlamisták kitették az iszlám nem fundi követőit egy olyan veszélynek, amelyet Marine Le Pen vagy a Pegida esetleg súlyosabban fognak kezelni. Mindeközben Európa egyik legfőbb exportőre lesz az Iszlám Államnak. Erről is írni kellene, hogy ez miért és hogyan.

S meg kellene tanulni írni úgy, hogy nem a rossz, fehér, nyugati lelkiismeret viszi a tollat, s hogy ne úgy tekintsünk az iszlámkritikusokra, mint akiket kollektív pszichoanalízisnek kell alávetni. Ettől még nem lesz senki közvetve szövetségese a Német Nemzeti-demokrata Pártnak (NPD).

Ma sok iszlám hívő vár segítséget a “felvilágosult” európai elittől, nem lenne jó, ha ami elől menekülnek, arra azt mondanánk, nincs, vagy nem úgy van. Talán ők jobban tudják, mi elől menekülnek, talán először beszéljenek ők. Hallgassuk meg őket! Mielőtt ők is áldozatai lesznek a “csak” gyilkosoknak.

Nem illendő ezt tenni, de csak ismételni tudom magam: “A probléma természetesen nem önmagában a vallás, nem a muszlim hitélet az, amelyik kiakasztja fél Európát. Hanem az a magától értetődő, arrogáns iszlamista fellépés, amely adottnak tekinti a nyugati világ jóindulatát (amely akkor is adott, ha ők maguk nemigen határolódnak el tömeggyilkos hittestvéreiktől, mondván, ‘érthető’ az ‘ellenállásuk’), individuális értékrendjét, szabadságjogait – és épp eme szabadságjogokat használja fel arra, hogy fellépéseivel, térítésével, agresszív nyomulásával ellehetetlenítse azokat.”

Tegnap ennek jegyében gyilkoltak. Ennek megállapításával kezdődik minden tolerancia.