Barátaim! Fogadjatok el tőlem plusz egy beszédet a mai felszólalók mellé, amely azért született, mert fontosnak tartom és támogatom az Opera előtt tüntetőket. Semmi sem oszthat meg minket, akik nem kívánjuk Orbán Viktor rendszerét” – így kezdődik az a beszéd, amitől a január 2-i, MostMi! Facebook-csoport kezdeményezte civil tüntetés szervezői meg akarták kímélni a hallgatóságot. Kész Zoltánt, a Polgári Platform elnökét, a Kapitalizmus  blog szerzőjét, az ellenzék által támogatott független, libertárius veszprémi jelöltet ugyanis nem engedték felszólalni. Íme, az el nem mondott beszéde.

(Az egyetlen szabadságpárti felszólaló, Kálmán László nyelvész beszédét itt olvashatja el.)

“Polgártársak!

A veszprémiek üzenetét hozom: ez az ország, a hazánk, benne saját és gyermekeink szabadságával és jövőjével, nem eladó. Ez a hatalom csak a korrupcióhoz ért, így azt hiszi, hogy a választók a saját maguk által befizetett pénzükkel lefizethetőek. Mint tudjátok, február 22-én Veszprémben és a környező 24 településen országgyűlési választás lesz. Biztosak lehettek abban, hogy a Fidesz itt is a Ti pénzetekből fogja saját kampányát finanszírozni.

KészZÉn hiszek Veszprém és a környező települések népében, hiszek az ország bölcsességében – ezért is vállaltam civilként, függetlenként, hogy indulok a választáson. Rengeteg civil, sok párt és a pártok mögött álló névtelen aktivisták tömege biztatott arra, hogy álljak ki önmagamért, magunkért – legyek civilként is valódi kontrollja a realitásérzékét veszített kormányzatnak. Egy forradalmárnak tűnő fiatal demokrata alig több, mint 25 évvel ezelőtt a Hősök terén ezt mondta: „A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy (…) visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.” Orbán Viktor szólt így Nagy Imre újratemetésén. Igaz, később azt is mondta: nem azt kell nézni, mit mond, hanem hogy mit cselekszik.

A Magyarország nevű hajót ma nem kapitány, hanem egy szerencsejátékos vezeti. Hazárdőr Kapitánnyal a nyakunkon a jéghegynek ütközésen már túl vagyunk, most a túlélésért küzdünk. A kapitányt szolgáló legénység úgy gondolja, a lényeg, hogy rajtuk kívül néhány tucatnyian privát mentőhelikopterrel, pár százezer jól helyezkedő pedig biztonságos mentőhajón hagyhassa el a csónakot. Az utasok küzdjenek meg azért a 6 millió mentőmellényért, amit a hajó kínál – 4 millió embert pedig szívfájdalom nélkül hagynának a süllyesztőben.

Az éhezők viadala zajlik ma Magyarországon. Hogy a 10 millió nyertes országa legyünk, elsőként ahhoz kell bátorság, hogy a mentőhelikopter biztonságát maguk mögött tudóknak mondjuk ki: húzzatok a Mi hajónkról, ami a Ti súlyotoktól igazán nehéz, és leginkább miattatok vagyunk bajban. A gázszerelőből lett milliárdos, az oligarchakirály szobatárs, a Videoton díszpáholyában melegedők, kiegészülve az urizálásukat ismeretlen eredetű forrásból finanszírozó politikusokkal, akkor teszik nekünk a legjobbat, ha megfogják a mi pénzünkből összeharácsolt, itt-ott eldugott milliárdjaikat, beteszik azokat svájci bankszámláikra, és nagyon gyorsan befejezik az intézményesített lopást.

Biztosak lehetünk benne, ezek az emberek nem fognak itt maradni velünk akkor, amikor újra kell építenünk a léket kapott hajót. Az a Mi feladatunk lesz. Nekünk 10 milliónknak kell összefognunk, mert 6 millióan kevesen leszünk: a Magyarország nevű hajó akkor vehet jó irányt, ha mind a 10 millióan rajta maradunk – így kell újraépítenünk az erős nemzetet.

Veszprém népe és a környező települések lakói Bakonynánától Vilonyáig, Sólytól Hajmáskérig, Királyszentistvántól Nemesvámosig és Herendig február 22-én megteszik az első lépést. A kétharmad megbontása szimbolikus jelentőséggel bír. Azt bizonnyal elérhetjük, hogy nem épülhet ki a kontroll nélküli elnöki rendszer, ahol Orbán Viktor köztársaság nélküli köztársasági elnök lehet. De elérhetjük azt is, hogy megüzenjük Orbán Viktornak: nem tetszik a kormányzása.

Nem volt bál az Operaháznál (fotó: hvg.hu)

Nem volt bál az Operaháznál (fotó: hvg.hu)

Most, 2015. február 22-én van lehetőségünk arra, hogy sárga lapot mutassunk a Fidesznek és Orbánnak: azonnal változtasson a viselkedésén és a politikáján, ellenkező esetben nagyon gyorsan előkerülhet a piros lap is. Veszprémet és környékét fogom képviselni a Parlamentben, de őszintén kell beszélni a választókkal: február 22-e nem csupán rólunk, 75 ezer itt élőről szól. Ez most népszavazás lesz a kormány politikájáról. A választóimnak is tudnia kell: ami jó az országnak, az jó Veszprémnek is – és ami rossz az országnak, az rossz a veszprémieknek is.

Országgyűlési képviselőként nem szavazógép kívánok lenni, nem ülök be egy frakcióba sem éppen azért, hogy ne kelljen szemlesütve gombot nyomnom és azt követően a frakciófegyelemre hivatkoznom. Azt a politikát fogom képviselni, amelyet egy polgári országban értéknek hiszek. Olyan szabad, összetartó politikában hiszek, amelyben a népet szövetségesnek, nem pedig biodíszletnek tartják, amelyben támaszkodhatunk a partneri viszonyainkra, amelyben senkit nem hagyunk az út szélén, amelyben korrupció helyett a korrektség a divat, amelyben nem cél az újraállamosítás.

A rendszerváltozás 25 éve után le kell vonnunk az elmúlt időszak tanulságait. Tudom, sokan elégedetlenek a politikusainkkal, mégis azt mondom: semmit nem érünk azzal, ha kidobjuk az ablakon az elmúlt két és fél évtizedet. Sokkal előrébb visz, ha mindannyian, akik demokratákként egy szabad, előítéletektől mentes, gyarapodni képes országban képzeljük a jövőnket, leülünk egymással szemben és elmondjuk, ki hogyan képzeli el a magyarság jövőjét. Az új ellenzéki kerekasztalnál alapvetésnek kell lennie, hogy nem a különbözőségeket, hanem a közös többszöröst keressük, a jóra való törekvést látjuk egymásban. Ehhez sok türelem és bölcsesség kell.

Kedves Barátaim!

Kész Zoltán vagyok, független veszprémi képviselőjelölt. Üdvözöllek titeket a városomból, ahol most is kampányolok azért, hogy megszűnjön a kétharmad. Köszönöm mindenkinek a támogatást, aki kellően bátor volt, és pártérdekeket félretéve, pártépítéssel nem törődve támogatott engem civilként. Népszavazásra készülünk, éppen ezért az ország minden demokratájának feladata van: kérlek Titeket, telefonon, e-mailben, levélben vagy személyesen, keressétek fel veszprémi és környéki ismerőseiteket és mondjátok el nekik, február 22-én a szavazófülkénél Titeket is képviselhetnek. Menjenek el szavazni, mert most ők mutathatnak helyettetek sárga lapot a kormánynak. Készen állok Veszprém és Magyarország szolgálatára. Sziasztok, boldog új évet, sikeres Magyarországot.